Mozi- és történelemrajongók százezreit dühítette fel az elmúlt hetekben az agyonhype-olt, életrajzinak mondott Napóleon című film mind a 158 perce. Ridley Scott rendező azt üzente a filmet bírálóknak, hogy „kopjatok le”. A hetyke válasz sem menti azonban a filmként és életrajzi műként is borzalmas alkotást. Nem tudtunk meg ugyanis semmit a főszereplőről, aki a 22 éves tündöklése alatt hadnagyból császár lett, meghódította a teljes kontinentális Európát, akivel birodalmak vezetői voltak kénytelenek egyenrangúként tárgyalni, akinek az egyiptológia tudományát köszönhetjük vagy a modern polgári törvénykönyvet.

Csak nem filmkritika? Nyugodjanak meg, nem!

A Makronóm olvasói nem filmkritikát keresnek lapunk hasábjain, de annyit talán megengednek a szerzőnek, aki maga is dolgozik íróként a magyar filmiparban, hogy ebben a cikkben felvázolja, mi a baj ezzel a művel. Ehhez segítségül hívjuk Napóleon korai éveit és az első itáliai hadjáratának részleteit, mert ezek megmutatják a zseniális hadvezéri képességeit. A hatalmas Bonaparte-életmű nem teszi lehetővé, hogy cikkünkben más korszakokkal és hadjáratokkal is foglalkozzunk, de higgyék el, az első önálló parancsoksága is lenyűgöző tanulságokkal szolgál majd.

Történelemhamisítás a köbön

Az első számú gond az, hogy Ridley Scott azt hirdette, életrajzi filmet készített Napóleonról. Ez azt jelenti, hogy hiteles, a történelmi tényeknek megfelelő alkotást várunk. Ezzel szemben történelmi fikció nézői lettünk, mint amilyen pl. a Gladiátor volt.

A második gond az, hogy nem kapunk magyarázatot arra, miért szükséges ez a filmbe csomagolt karaktergyilkosság. Nem derül ki, miért hasonlította a rendező Hitlerhez és Sztálinhoz Napóleont, pedig az jelenthetne egy új értékelést, új szempontrendszert Bonapartéról. Így marad az értetlenkedésünk, miért készült egy olyan film, amelynek a történelmi ferdítéseit hivatásos és amatőr történészek százai elemezték már az első napokban is.

Ami legalább ilyen rossz, hogy a film jóformán semmit nem mutat meg Napóleonról. Nem ismerkedünk meg a kimagasló intellektusával, félelmetes munkabírásával – gyakran akár 36-48 órán át is dolgozott pihenés nélkül –, sem pedig gyors észjárásával és zseniális memóriájával. 1800-ban, a második itáliai hadjárat idején egy hadtestparancsnok éppen a törzskarnál volt, és nem tudott válaszolni arra, hol van a saját alakulata. (Ne felejtsük, akkor még nem létezett az okostelefon, a rádió, a radar vagy a műholdas navigáció, és még a villanykörtére is várni kellett vagy 75 évet.) A segédtisztek őrült gyorsasággal kezdték keresni az adott alakulatot a térképeken, és elolvasták a korábbi levelezést, hogy abból megállapítsák a hadtest valószínű pozícióját. Miközben kétségbeesetten igyekeztek megválaszolni a kérdést, Napóleon megszólalt, és emlékezetből a következőkről tájékoztatta a saját tábornokát:

• a hadtest pillanatnyi pozíciójáról,
• arról, hol lesz az egység a következő három napban,
• a hadtestet alkotó ezredekről, azok erejéről, az azokat vezető tisztek nevéről, valamint eddigi teljesítményükről.

Mindezt részleteiben fel tudta idézni, annak ellenére, hogy a hadsereg hét hadtestből állt, 200 ezer katonával.

Napóleon személyisége rejtve marad a rossz filmben

Napóleon személyiségének összetettségével sem ismerkedünk meg. Nem értjük meg, mennyire zavarta a szerzett nemességével betegesen kérkedő, amúgy vagyontalan apja sznobizmusa. Nem tapasztaljuk, mennyire bizonytalanná tette az átlagos, 168 centis magassága vagy a korzikai akcentusa, ami miatt minden nap gúnyolták a katonaiskola diákjai.

Nem tárja elénk a film, honnan származik két jellegzetes testtartása: a háta mögött összekulcsolt karok vagy a mellény hasítékába rejtett kéz. Persze, ismert, hogy az utóbbi a portréfestészetben a férfiasságot, az elegáns visszafogottságot és a hatalmat is kifejezte, évszázadokon keresztül. Lehetséges, hogy Napóleon kezdettől fogva tudatosan alkalmazta ezeket a pózokat, de legalább ennyire elképzelhető az is, hogy eleinte mindkettőnek más volt a funkciója: az, hogy eltakarja az egyetlen pár szakadt kesztyűjét. Napóleonnak ugyanis hadnagyként és századosként azért nem volt pénze két pár kesztyűre, mert a tiszti fizetéséből kellett eltartania az otthoniakat is. Még frissen kinevezett tábornokként is eleinte egyetlen szakadt nadrágban járt.