Még karácsony előtt jelentek meg a hírek, miszerint a 2020-as új Nemzeti Alaptantervnek (NAT) megfelelően az állami fenntartású középiskolákban 2024-től már nemcsak a művészettörténet, de a film- és médiaismeret sem lesz önálló tárgy, érettségizni gimnáziumokban és szakgimnáziumokban sem lehet majd belőle. A Magyar Tudományos Akadémia nyílt közleményben tiltakozott a határozat ellen, ahogy fogalmaztak „elfogadhatatlannak, átgondolatlannak, rövid és hosszú távon egyaránt rendkívül ártalmasnak” tartják a döntést. Krajnyik Cintia Guld Ádám média- és társadalomkutatóval beszélgetett arról, mit is jelent a következő generációk számára az, ha nem kapnak kézzelfogható tudást a médiatermékekhez, kapaszkodókat az általuk uralt világban való eligazodáshoz. Akár otthon, akár az iskolában.

Krajnyik Cintia/WMN: A mai fiatalok, mire eljutnak a középiskolába, már rég találkoztak a legtöbb médiatermékkel. Sőt, sok esetben túlzottan korai életszakaszban. Ennek fényében milyen hatása lehet annak, ha kikerül az oktatásból a film- és médiaismeret tárgy? 

Guld Ádám: Egy lépéssel hátrébb lépnék, és nem is a médiaoktatásról, hanem a médiatudatosságról beszélnék a téma kapcsán, ami a gyereknevelés egyik központi témájává vált az elmúlt években. Ez egy elképesztően összetett kérdés, amivel egyelőre nem igazán tudunk mit kezdeni. Alig lehet lekövetni a média fejlődési ütemét, azoknak a kulturális változásoknak a gyorsaságát, amelyek a média világában zajlanak. Éppen ezért nagyon komoly probléma kezd ebben a kérdéskörben kibontakozni. Ez részben megjelent már a Z generáció esetében is, de azt gondolom, hogy ez igazán hangsúlyosan az alfa generációban fog lecsapódni.

Az alfák az a korosztály, akik 2010 után születtek. Ezek a fiatalok már nemcsak az internet és a digitális média, hanem az érintőképernyős okoseszközök környezetében szocializálódnak. Ezeknek a gyerekeknek egy nagyon jelentős része hihetetlenül alacsony életkorban kezd el ezekkel az eszközökkel, illetve tartalmakkal ismerkedni. Sajnos egészen elrettentő példákat is látunk arra vonatkozóan, hogy a szülők néhány hónapos, féléves gyerekek elé is leteszik az okoseszközöket, még akkor is, ha egyébként a gyerek még nem is tudja értelmezni ezeket a képeket, de nyilván követi a tekintetével a mozgó fényjelenségeket. Két-három évesen pedig már rendszeres fogyasztóivá válhatnak a tartalmaknak.

A jelenlegi kutatások azt mutatják, hogy az óvodába bekerülő három-három és fél éves gyerekek jelentős része már médiafüggőnek tekinthető,

tehát mire elérnek az intézményes szocializáció első fontos állomásához, vagy azt is mondhatnánk, hogy az oktatási rendszer belépőkapujához, addigra már nagyon sok gyerek, aki jelentős médiahasználatnak van kitéve, figyelemzavarral küzd. Emellett előfordulhatnak szocializációs problémák, kapcsolati elakadások, amelyek mind abból származtathatók, hogy a média köti le a figyelmük nagy részét, egy sor más szabadidős tevékenység pedig kiszorul a hétköznapokból. Legtöbbször például a mozgás, amiről tudjuk, hogy nemcsak a szervezet fizikai fejlődésének szempontjából lenne fontos, hanem nagyon erős hatással van a mentális fejlődésre is. Ezek a példák mind arra mutatnak rá, hogy a médiatudatosság fejlesztésére vagy a médiajártasság kialakítására már a szülői házban, a legalacsonyabb életkorban kellene a jelenleginél sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni. 

K. C./WMN: Akkor tehát inkább a szülőket kellene oktatni, nem is a gyerekeket első lépésként?

G. Á.: A kockázati tényezők szempontjából megvizsgálva a kérdést, igen. Mire egy Z vagy egy alfa generációs eljut a középiskolába tizennégy évesen, addigra, ha nem is tökéletesen – hiszen ez nem feltétlenül jár együtt a nagymértékű használattal – de az biztos, hogy jól ismeri a médiát. Addigra egy sor olyan felülettel, tartalommal, kockázattal, veszéllyel találkozhat, és nagy eséllyel találkozik is, amelyekről már egy iskolai tantárgy keretei között tanulni, nem azt mondom, hogy felesleges, de a megoldás irányába aligha jelent elmozdulást. Arra kell tehát nagyon nagy hangsúlyt fektetni, hogy

ezeket a helyzeteket egyre alacsonyabb életkorban oldjuk meg, és elsősorban a szülőket készítsük fel a kockázatok kezelésére.

K. C./WMN: Mi az, ami miatt viszont mégis nagyon fontos szerepet töltött be a médiaismeret mint tantárgy?

G. Á.: A tárgy keretein belül többek között nemcsak azok az ismeretek kerültek terítékre, amelyek a média biztonságos használatával, a lehetséges veszélyek elkerülésével kapcsolatosak, vagy akár a médiatartalmakkal összefüggő kritikai gondolkodásmódot fejlesztették, hanem például olyan, egyébként az alapműveltséghez bőven hozzátartozó tudásé is, mint például a vizuális kultúra, a filmek világa vagy a fényképészet.