Gyerekként az ünnep csupa izgalom, varázslat és várakozás. Aztán felnövünk, és az adventból valahogy kikopik a csoda. A helyét sokunknál átveszi a feladatkényszer, a szorongás és a rohanás, melynek eredményeképp sokszor épp csak beesünk a fa alá. Vajon hova lesz az izgatott várakozás öröme, és miért nem tudjuk már úgy élvezni az ünnepet, mint régen? Dr. Kiss Dániel személyközpontú pszichológussal, a pszichológiai tudományok doktorával Z. Kocsis Blanka beszélgetett.

„Egyáltalán nincs karácsonyi hangulatom”

Talán ez az egyik leggyakrabban elhangzó panasz az adventi időszak alatt. Nem véletlenül, hiszen a hosszú iskolai szünet, a munkahelyi zárások, a rengeteg venni-, tenni-, szervezni- és beszereznivaló, az egzisztenciális nyomás, a már-már kötelező karácsonyi fotózások, az összeillő pizsamák és az ünnepek alatti kötelező családi országjáró turné egyaránt megnehezítik a hangolódást. És van még valami, ami miatt az ünnepek egyre nehezebben teremtődnek meg a lélekben. 

Ez pedig nem más, mint hogy az emberek alapvetően túl sokat várnak az ünnepektől – 

mutat rá Patricia Riddell, a Reading Egyetem neuropszichológusa. Mint mondja, a várakozás öröme megemeli a dopamin- és oxitocinszintet, ami elősegíti a szeretet, a kapcsolódás és remény érzését. 

Csakhogy épp ez a probléma! Az agy ugyanis nem érzékeli a boldogság objektív mértékét, csak azt, hogy a tényleges boldogságérzet milyen viszonyban van a vágyott-remélt állapottal.  

Vagyis ha egy tökéletes adventben, hibátlan karácsonyban reménykedsz, az viszont elmarad, akkor elsősorban szomorú leszel – akkor is, ha valójában minden egész jól alakul. És mivel az évek múltával mind többször éled át ezt a csalódást, egyre kevésbé várod az ünnepet.

Krystine Batcho, a LeMoyne College pszichológiai professzorának kutatása kiegészíti Riddell elméletét: a karácsonyi várakozás örömének eltűnését elsősorban a nosztalgikus érzések jelenlétében látja. Mint mondja, egy kisgyermek még nincs tisztában a fizika, a tér és az idő alapvetéseivel, ezért bármi lehetségesnek tűnik a számára – és a szülők áldozatos munkájának köszönhetően ideális esetben az is.  

A felnőttkor azonban sokkal szürkébb: te csinálod a csodát. Neked kell kitalálnod, mi kerüljön az élménykalendáriumba, kiötölnöd az elf következő csínyét, és te vagy, akinek álmokat rebegnek a fülébe. Vagyis a mézeskalácsház-készítés, a Mikulásnak való levélírás és a csizmasuvickolás már nem feltétlenül öröm, és a karácsonyi vacsora sem terem varázsütésre az asztalon. 

A bennünk élő gyermek viszont továbbra is vágyja azt a korlátok, szabályok és szorongások nélküli ünnepet, amit már nem élhet át soha. 

Varázstalanodik az ünnep

Hasonló véleményen van dr. Kiss Dániel személyközpontú pszichológus, a pszichológiai tudományok doktora is. Mint mondja:

„Egy gyerek számára az ünnep jó értelemben vett projekciós felület is. Az életkor előrehaladtával azonban a szülői ígéretek és a gyerekkori fantáziák egyre nagyobb összetűzésbe kerülnek a családi realitással. Van ennek egy kulturális vetülete is: a karácsony azon ünnepek közé tartozik, melyet a legtöbb családban megtartanak, az átlagpopuláció nagyobbik része azonban már nem az eredeti jelentésében ünnepli azt.”

„Decemberben sokszoros terhelésnek vagyunk kitéve. Nyilván jelen van a munkahelyi és az egzisztenciális nyomás, emellett a készülődés terhe is ránk szakad. Emiatt aztán frusztráltan, kimerülten érkezünk meg az ünnepbe” – mondja a szakértő. – „Emellett kár volna tagadni, hogy

a szeretet ünnepe bizonyos értelemben kapcsolati és párkapcsolati erőpróba is.

Ennek oka, hogy év közben viszonylag kevés dedikált időt töltünk a szeretteinkkel, az ünnepek alatt viszont sokkal többet vagyunk együtt. Így a családi rendszerben meglévő, lappangó feszültségek könnyen teret nyernek.”

A legtöbb család életében akad egy s más a szőnyeg alatt, az ünnepek összezártsága pedig mindezt felszínre hozza. Ilyenkor jönnének jól az úgynevezett kijáratok, vagyis azok a kiskapuk, amelyek segítségével egy kis időre az élet valamely másik területére lehet váltani. Például el lehet menni futni, össze lehet jönni a barátnőkkel… Csakhogy az ünnepkör kínálta konvencionális keretek között mindez nem lehetséges, vagyis egy időre a feszültségekkel teli helyzetben ragad a család. 

„Az ünnepek számos határkérdést vetnek fel, melyeket célszerű tisztázni. Ki veszi az ajándékot, ki választja a fát, ki főz, kinél jövünk össze, ki hív meg kit, kikkel kell, illetve nem kell találkozni, muszáj-e fel s alá utazgatni az országon belül, hogy mindenkit felkeressünk? Csak néhány a legfontosabb kérdések közül, amikről beszélni kell – mondja a szakember.

„Különösen a fiatal felnőttek és a kisgyermekes családok esetében merül fel, hogy az ünnepek alatti időszak folyamatos jövés-menés. Mindenkit meg kell látogatni, mindenhol enni kell, mindenhol időt kell tölteni, így mindenre jut energia, csak éppen a kettesben vagy a mikrocsaládban eltöltött minőségi időre nem. De hát, ugye, »így szokás, meg ilyenkor legalább«…

Az autóban töltött félnapok, a kulturális muszájok és az elvárásoknak való megfelelés viszont megölik a meghittséget és ellehetetlenítik az ünnep valódi megélését.”

Nem éri meg elvárások mentén ünnepelni

Dr. Kiss Dániel szerint az a legjobb, ha mindenki úgy ünnepel, ahogy az a számára hiteles. Mint mondja, nem éri meg elvárások menténi dönteni az ünnepekről.

„A korábbi generációk érvrendszere az illem, de nekünk már nem kell követnünk ezt, hacsak nem akarjuk magunk is. Az én meglátásom az, hogy olyan emberekkel időt tölteni, akiket nem kedvelünk, vagy akiknek az év többi szakaszában nem keressük a társaságát, teljesen felesleges. Ez ugyanis nem illendőség, hanem hitelesség kérdése.

Ott lenni, ahol nem akarok: hiteltelenség. Azokkal lenni, akikkel nem akarok: hiteltelenség. Azt kell vizsgálnunk, mit akarunk az életünktől mi magunk” – mondja a pszichológus. 

„Egy kliensem nagy vágya például, hogy egy másik országban töltse a karácsonyt, de ez egyelőre csak fantázia számára. Nem azért, mert nem engedheti meg magának az utat. Hanem mert úgy érzi, karácsonykor meg kell látogatnia a családját. És ez a »kell« felülírja mindazt, amire vágyik. Amikor azt kérdeztem tőle, hogy meghitt-e a szenteste, azt válaszolta: »nem az, de karácsony van, és együtt kell lenni«.”  

A materialista megközelítés és a konvencionális gondolkodás miatt ráadásul gyakran a már korábban bevált gyakorlatok lépnek életbe: dekorálás, ajándékvásárlás, csomagolás, sütés-főzés kifulladásig. Pedig az, amit a legtöbben hiányolnak, belül teremtődik meg, és pénzért nem megvásárolható.