Az 1969-es amerikai holdra szállás után az utóbbi hónapokban ismét kifejezetten sokat hallani égi kísérőnkről, amelynek felszínén egyre több nemzet kíván leszállni. Bár az orosz Luna-25 szondának nem sikerült a landolás, nem sokkal ezután, augusztus 23-án India viszont történelmet írt, amikor a Hold távolabbi felének déli-sarkvidékén landolt. De mire ez nagy érdeklődés, miért lett újra ennyire fontos az emberiség számára a Földet kísérő égitest? Egy csillagász és egy bolygókutató segítségével jártunk utána ennek.

A Hold nem csak kulturális szempontból tölt be nagy szerepet az emberiség történelmében, de 1969. óta az egyetlen olyan égitest is a Földön kívül, amelyre emberek léptek. Az utóbbi hónapokban, években a Hold, mondhatni, újra reflektorfénybe került, nem csak az Egyesült Államok, de Kína, Oroszország, Japán, sőt, India is célként tűzte ki égi kísérőnk meghódítását. Néhány hete történt, hogy az orosz Roszkozmosz űrügynökség Luna-25 nevű küldetése kudarcba fulladt, és a Holdba csapódva megsemmisült, pár nappal később azonban indiai “kollégája” a Csandraján-3 sikeresen landolt a Hold déli pólusának közelében. Ez pedig egyedülálló és tudományos szempontból különösen nagy teljesítmény.

Kereszturi Ákos bolygókutató, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Csillagászati Intézetének tudományos főmunkatársa a Rakétának elmondta, hogy a Hold déli-sarkvidéke azért különösen érdekes terület, mert itt helyezkednek el olyan kráterek, amelyek belsejét soha nem éri napfény. A mély és örökké sötét kráterek belsejében a holdfelszíni porba keverve vízjég halmozódott fel, amely erőforrásként is kihasználható a későbbi, emberes küldetések során. A vízből az űrhajósok nem csak ivóvizet és belégzésre alkalmas oxigént tudnak nyerni, de rakéta-hajtóanyagot is, ha folyékony hidrogénre és oxigénre bontják azt.

A vízjég jelenléte ellenére a kutatók nem feltételezik, hogy valamilyen életforma is kialakulhatott a kráterekben lévő anyagban. Kereszturi szerint ennek oka, hogy a Holdnak gyakorlatilag nincs légköre, így alacsony hőmérséklet esetén a jég stabil, melegedéskor azonban szinte azonnal el is szublimál. Márpedig a holdi éjszakák alatt az égitesten uralkodó mínusz 130 fokról napfényben a hőmérséklet plusz 120 fok körülire emelkedik, így a víz gyakorlatilag egyáltalán nem jelenik meg cseppfolyós állapotban.

A kínai Yutu-2 rover már jó pár éve a Hold túlsó oldalán van, és nem csak a felszínt, de a talaj alatti részeket is tanulmányozza. A legfrissebb kutatások egészen 300 méteres mélységig, rádiójelekkel vizsgálják a Hold felszíne alatti rétegeket. Néhány fiatalnak tűnő lávafolyás alapján az égitest belsejében akár máig pislákolhat a meleg a vulkáni tevékenységgel kapcsolatban.

Kereszturi elmondta, hogy a Yutu-2 rádióhullámokat bocsát a felszín alá, és azok visszaverődéséből képes megállapítani, hogy az alsó rétegek hogy helyezkednek el, mennyire sűrű, tömör, vagy porózus az adott anyag. A mérések és néhány további megfigyelés alapján felmerült, hogy a felszín alatti mélységekben akár folyékony magma is lehet. A kutató hangsúlyozta, hogy ez egy nagyon bizonytalan lehetőség, a mérési eredmények ugyanis nem utaltak közvetlenül erre. A vulkáni tevékenység mindenesetre azért kiemelkedően fontos, mert azt jelzi, mennyi belső hője van az égitestnek, illetve sok mindent elárul a Hold kialakulásáról is. A holdkutatás korábbi időszakában az volt az elfogadott tudományos nézet, hogy körülbelül 3 milliárd évvel ezelőtt megszűnt a Holdon a vulkáni aktivitás. A NASA Lunar Reconnaissance Orbiter nevű Hold körül keringő űreszközének mérései alapján azonban kiderült, hogy vannak olyan kisebb lávasíkságok, vagy foltok, úgynevezett IMP-k (Irregular Mare Patches), amelyek feltehetően jóval fiatalabbak, és talán arra utalnak, hogy az elmúlt néhány százmillió évben is lehetett vulkáni aktivitás a Holdon. Ez persze még nem bizonyított, lehetséges, hogy ezek a foltok is több milliárd évesek, és a porózus szerkezetük miatt látszanak kráterekben szegény, friss alakzatnak.

Szabó Norton, bemutató csillagászt is megkérdeztük, miért ekkora jelentőségű a holdfelszín alatti vizsgálat, aki azt mondta, ha esetleg néhány száz méter mélyen lenne folyékony magma, vagy más hőforrás, akkor azt energiatermelésre ki tudnák használni a jövőbeli holdbázison tartózkodó emberek, hasonlóképpen, ahogy Izland jelentős részét is a vulkáni tevékenység látja el hőenergiával. Ez persze egyelőre csak elmélet, közel sem biztos, hogy valóban folyékony magma lenne a Holdon, így helyén kell kezelni az ilyesfajta felvetéseket, hangsúlyozta Szabó Norton.

Szintén a NASA Hold körül keringő felderítő szondája fedezett fel mintegy 16 barlangot, amik valószínűleg beomlott lávaalagutak nyílásai. Úgy gondolják, hogy ezek az alagutak védettek a szélsőséges hőmérsékletváltozásokkal szemben, és szilárd falukban állandó 17 fok körüli hőmérséklet van. Kereszturi Ákos elmondta, hogy a Holdon lévő lávabarlangokhoz hasonlók léteznek a Földön és a Marson is. A híg lávafolyások során a külső réteg kihűl és megszilárdul, a folyam belseje meleg marad, így kifolyhat a kemény burokból, amivel egy üreget hagy maga után, úgynevezett lávaalagutat. Ahol pedig az ezt a csatornát befedő kőzetréteg beomlik, ott nyílás keletkezik, amin keresztül belátni ezekbe az üregekbe, így fedezték fel a Holdon lévő barlangokat is. Mivel ezek a lávaalagutak meteorikus védelmet nyújthatnak a kisebb becsapódó égitestektől, valamint az UV- és részecskesugárzástól is megóvhatják az asztronautákat, így ideális helyszínül szolgálhatnak egy holdbázis számára. Érdemes azonban szem előtt tartani, hogy egy ilyen barlang falában hiába van akár 17 fokos, kellemes hőmérséklet, légüres térben nincs, ami közvetítse, átadja ezt a hőt. Tehát ahhoz, hogy egy holdbázis, mondjuk, egy lakóegység a felszín alatt átvegye ezt a hőmérsékletet hővezető kell. Megoldás lehet, hogy a holdbázis tartósan érintkezik, „hozzátapad” a kőzethez, így átvéve a meleget, azonban ennek kivitelezése nem egyszerű feladat.

Szabó Norton szerint ezek a barlangok nem csak a Holdon, de a Marson is nagy segítséget jelenthetnek az emberi bázisok kialakításában. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy a jelenleg is Holdon lévő indiai űrszonda mérései alapján az égitest felszínén 130 fokos hőség uralkodik, azonban mindössze 8 centiméterrel a felszín alatt már csupán 0 fok van. Kihívást jelenthet, hogy ezek a lávaalagutak jellemzően nem ott fordulnak elő, ahol a vízjég, így plusz logisztikai feladatot jelentene a víz barlangokban lévő bázisra szállítása.