A Koncertsztorik podcast második adásának vendége az ország egyik legütősebb live actjeként egész nyáron intenzíven turnézó Analog Balaton, akik tavaly majdnem kiégtek a fesztiválszezon végére. Milyen közel jutottak a feloszláshoz, és mi mindenen változtattak, hogy újra szórakoztató legyen számukra a koncertezés? És miben hasonlítanak a balatoni lángososokra? A Mastercard támogatásával készülő sorozat új adása megtalálható a Spotify-on, a YouTube-on, a Google Podcastban, az Apple Podcastsban, vagy más ismert podcasthallgató appokban!

Az adásban visszatekerjük az időt az első évig, amikor Zsuffa Aba és Vörös Ákos még ingyen járt fellépni mindenhová, az elektronikus zenére alkalmazzuk Murphy törvényét (ami el tud romlani, az el fog, pláne, ha 1500 kábel van összedugva), és megpiszkáljuk kicsit a mítoszt, hogy miért nem adtak ki sokáig zenéket, és miért csak élőben lehetett évekig meghallgatni az Analog Balatont. Kiderül, hogy nem sírják vissza azt a szabadságot, amikor még bármerre csavarhatták koncerten a számaikat: ma már sokkal fixebbek a koncertjeik, a LENT című lemezük mégis sokkal nagyobb szabadságot adott nekik - de milyen téren?

Mi történt Abával a tavalyi Fishing on Orfűs koncerten, amitől egészen meghatódott? Melyik daluk katartikus őrület minden egyes alkalommal, és mennyire fullon pörgés a szeszen a turnézás? És mégis miért lenne fura, ha az ember táncol a saját zenéjére? Legendás bakik, emlékezetes bulik, és minden idők legjobb Analog Balaton-koncertjei a Recorder új podcastjában.

Részletek az interjúból:

Mennyire fárasztó meló, és mennyire tud energizálni titeket egy fesztiválszezon?

Zsuffa Aba: Azt szoktam mondani, hogy mi olyanok vagyunk, mint a balatoni lángososok: ebben az időszakban dolgozunk a legtöbbet. Erre így is kell készülni. Tavaly nem csináltuk jól, nem pihentünk eleget és mindketten dolgoztunk mást is, ami már nem volt összeegyeztethető a zenéléssel.

Akkor azt mondtad a fesztiválszezonról, hogy „én csak azt szeretném, hogy túléljük”. Egy idő után már tényleg a túlélésre játszotok?

ZSA: Tavaly tényleg nagyon rossz állapotban voltam, sok koncerten azt éreztem, hogy a kiégés határán vagyok. Be kellett látni, hogy ez csak megfelelő mennyiségű alvással, aktív pihenéssel működik, és akkor tudod magad energizálni a következő koncertre.

Vörös Ákos: A tavalyi év után volt egy kisebb meltdown, ami után két út állt előttünk: vagy összekaparjuk magunkat, vagy abbahagyjuk. Mi összeszedtük magunkat, és sok mindenen változtattunk, hogy ne jussunk el újra oda, ahol tavaly voltunk. Ez nem is azért történt, mert sok koncertünk volt (idén sokkal több van), hanem mert nehéz volt rájönni, hogyan élvezzük a zenélést munkaként. Muszáj lett főállásban foglalkoznunk az Analog Balatonnal, mert heti 3 koncert mellett nehéz valami másba tenni az energiád. Próbáltunk elmenekülni a felelősség elől, hogy ez igenis fontos, és ezért a gyerekkori álmunk, a zenélés idejekorán átváltozott abba, hogy ez is egy fáradtság, egy munka. Szerencsések vagyunk, hogy ez már mostanra átfordult abba, hogy a koncertezés feltölt minket.

ZSA: Én a februári A38-as koncerten számoltam először azzal, hogy a közönség tud energiát adni bőven.

VÁ: Kerültünk olyan állapotba, hogy nem vettük észre a közönséget, amit még kimondani is rossz, de miután realizálod, hogy mennyit adnak az emberek, az sokat segít. Miattunk vagyunk ott, ahol. Ma már figyelünk a közönségre, és együtt bulizunk velük. Újra fun koncertezni. Mintha egy újfajta időszámítás lenne idéntől.

A koncerteken is érződött, amikor fáradtan álltatok színpadra, vagy már rutinból tudtok egy jó bulit csinálni?

ZSA: Aki több koncertünkre is eljön, az biztos észreveszi, de ha annyit játszol egy műsort, hogy bekerül az izommemóriádba, akkor borzasztó rossz nem lehet. A tavalyi kiégésünkhöz az is hozzájárult, hogy technikailag nem volt olyan szinten a cuccunk, hogy magabiztosan menjünk fel a színpadra. Mindig ott volt a félelem, hogy most mi fog elbaszódni.

VÁ: Sok kábelt és kütyüt használunk, és ami el tud, az el is fog romolni. 1500 kábel van összekötve, és nem tudod, melyik a rossz közülük. Most eléggé összeszedtük magunkat ebből a szempontból.

ZSA: Tavaly az egyik fesztiválon egy lehetetlen technikai probléma adódott, ami miatt le kellett állítani a szettet, és én El Fary-t énekelgettem spanyolul, amíg Ákos összehúzta úgy a szettet, hogy működjön. Ez kifelé lehet, hogy vicces volt, de befelé meggyilkol téged rendesen. Ott állnak az emberek, még van 40 perc a műsorból, és fogalmad sincs, hogyan fog megoldódni a helyzet… De valahogyan mindig megoldódott.