Van, aki szerint a szülésre nem kell készülni, megy az magától. Vannak, akik igyekeznek informálódni, tájékozódni, legalább a szülést érintő beavatkozásokról és fájdalomcsillapítási módszerekről, és akadnak olyan édesanyák, akik nagyon tudatosan készülnek a szülére, illetve az azt követő időszakra. Akik kevésbé készülnek, azokat sok minden érheti váratlanul. Akik igyekeznek mindent megtenni önmagukért és babájukért, azokat az édesanyákat is több dolog érheti meglepetésként, pusztán azért, mert nem tudták mennyi mindenre is kellene készülniük, vagy a legjobb szándékuk ellenére is nem megfelelő forrásból szerezték be ezeket az információkat.

Én magam egy szülészorvos felkészítőjére jártam a gyermekem születése előtt és kismama tornára, emellett könyveket olvastam a várandósság témájába. Teljes joggal hittem, hogy a lehető legjobban készülök. Ehhez képest szülés után közvetlenül és évekkel később is visszanézve azt mondhatom, nem azt kaptam, amit vártam, és amire szükségem lett volna. Ma már bánom, hogy nem egy dúlai szemléletű szülésfelkészítőre mentem el, bár akkor a környékünkön nem is volt még ilyen. Viszont járt hozzám gyermekágyas masszázsra egy masszőr, aki később maga is dúla lett. Már akkor éreztem, és azóta is úgy látom, hogy nagyon sokat jelentett az anyává válás időszakában, minden pénzt megért!

Ebben a cikkben édesanyák vallomásait hoztam nektek, akik megosztották velünk, mire is lett volna jó készülni a szülés előtt, amiről nem gondolták volna, hogy ennyire fontos.

Hozzáteszem, egy ideális világban nem kellene szakemberekkel készülni, mert a nők áthagyományoznák egymásnak ezt a tudást. De olyan történelmi időkben, ahol 6 hét vagy 3 hónap szülési szabadság után vissza kellett menni dolgozni, elhalványodott az ősi tudás a szülésről, szülés utáni regenerációról és a szoptatás fontosságáról.

Hát akkor most jöjjenek a tapasztalatok anyáktól anyáknak. Ők adják tovább megéléseiket, hogy ezzel segítség gyermekáldásra készülő nőtársaikat.

Több szüléssel kapcsolatos facebook-csoportban tettem fel a kérdést, hogy mit gondolnak az édesanyák, mire lett volna fontos, készülni a szülésük előtt, amire nem is gondoltak. Meglepő számomra, hogy milyen sokan emelték ki a szoptatás szerepét. Sok anyának volt ezzel nehézsége, és érezte úgy, hogy nem készült rá pedig kellet volna. Egyik édesanya meglátása: „Első gyerekem születése előtt mindig csak a szülés volt a fókuszban, soha senki nem beszélt arról, hogy a szoptatásra kb. többet kellene készülni, mint magára a szülésre, hogy milyen fontos egy szoptatási tanácsadó. Azóta én minden várandósnak ezzel nyitok.”   Másik anyuka az ismerőseitől is azt hallja, hogy „senki nem tájékoztatta őket megfelelően, hogyan kell szoptatni, milyen pozíciók vannak, mire kell odafigyelni, és hogy mennyire fájhat vagy mitől. Már csak akkor kaptak segítséget, amikor véresre szívta a baba a mellüket, vagy akkor sem.” Egy harmadik válaszadó szerint jó lett volna már szülés előtt tudni, hogy mi normális, hogyan kell helyesen mellre tapadnia a babának, hogy nem kell a szopikat méregetni, hogy nem csak három óránként kell szoptatni. Megint más így fogalmaz: Jó lett volna tudni, „hogy a szoptatás nem olyan magától értendő és könnyű. Hogy tanulni, gyakorolni és tenni kell érte. És eleinte olyan kimerítő, mint egy nyolc órás munka.”

Egy édesanya a következőképpen vallott mrgéleseiről: „A szoptatásra kellett volna jobban felkészülnöm, nem vettem komolyan, hogy nekünk is lehetnek majd nehézségeink. Hogy a babámnak “rossz” lehet a szopási készsége, amin a lapos mellbimbóm sem segít. Hogy milyen maró bűntudattal és önváddal adom a cumisüveget a szájába, mert pótlásra van szüksége az első napokban, ne adj’ Isten otthonra is készülnünk kell tápszerrel. A “legyen 100%-os anyatejes, mert annál jobb nincs”, de azt is ciciből, mert “a bimbóvédőtől és/vagy üvegtől cumizavaros lesz”, utána már hiába akarnék átállni…ezektől a mondatoktól és a hozzájuk kapcsolódó lelkiismeretfurdalástól nagyon nehezen szabadultam meg. Talán még nem is teljesen…pedig túl vagyunk a kezdeti nehézségeken. A Klinikáról úgy engedett volna haza a dokinő 48 óra leteltével, hogy ha akkor hazamegyek, keresztet vethetek a szoptatásra, úgyis tápszert fogok adni neki, mert nem ment…és mert elő mertem venni a bimbóvédőt. Bent maradtunk még egy éjszakát. Nem lett jobb, mert kiderült, hogy rossz méretet vettünk – nyilván senki nem világosított fel a nagy bimbóvédő-tilalom közepette, hogy amiatt visítok a fájdalomtól, mikor a kislányom szopizik. Lényeg a lényeg, holnap lesz 2 hónapos, bimbóvédővel szoptatom és csak anyatejet kap, olykor lefejve cumisüvegből. Mostanra kezdem megszeretni a mi utunkat, és boldog vagyok, hogy ahogy a szülést, úgy ezt is megcsináljuk együtt.”

A szoptatásnak nem lenne szabad fájnia. Akkor fáj, ha nem megfelelő a pozíció vagy rosszul tapad a mellre a baba. Minden nehézség esetén keressetek fel önkéntes szoptatási segítőt vagy IBCLC tanácsadót. Pótlás adására pedig a svéd itatópoharat, fecskendőt és a szoptanítot ajánlott használni, ezek ugyanis nem okoznak cumizavart. Fontos tudni azt is, hogy a szoptatás nem a jó-anyaság fokmérője. Enélkül is lehetsz jó anya! És nem mindenki jó anya csak azért, mert szoptat. De egy tanácsadó rengeteget tud segíteni abban is, hogy a nehézségeket sikeresen megoldjátok. A szoptatást vissza lehet hozni, akkor is ha pár hete már nem tudsz szoptatni, akkor is ha például kórházi kezelés, műtét miatt egy rövidebb időszak kiesik, és a cumizavar is kezelhető. Nem igaz, hogy nem lehet visszaállni a szopira, és keresztet vethetsz rá. Ha valami miatt csak az első napokban tudtál szoptatni, így előtejet kapott a babád, már akkor is nagyon sokat tettél érte. Ha csak bimbóvédővel tudsz szoptatni, az is rengeteget számít, és nem ér kevesebbet, mint bimbóvédő nélkül.

Ha nem sikerült a szoptatás, akkor sem vagytok kevesebbek a többi anya-baba párosnál, mert a szoptatás nem az egyetlen formája a szeretetnek és intimitásnak. A lényeg pedig ez utóbbi, nem a forma.

A szoptatás mellett több édesanya kiemelte, hogy fontos lenne a császármetszés lehetőségén túl annak folyamatára és a vele járó érzésekre, nehézségekre, a regenerációra, felépülésre is készülni. Képzeljük csak el, milyen nehéz lehet úgy császármetszésen átesni, hogy semmit sem tudunk róla… Egy sikertelen vbac-en túli édesanya azt fogalmazta meg, hogy érdemes felkészülni arra is, hogy talán nem a terveink szerint alakulnak a dolgok. Bármennyit is készültem “semmi nem hozta meg nekem sajnos a vágyott VBAC-et, mert elakadt a szülésem hét cm-nél. A műtőben derült ki, hogy háromszor volt a testén és a vállain a köldökzsinór, nem tudott emiatt egy ponton túljutni. Erre nem tudtam felkészülni, cserébe láttam amikor az orvos letekerte róla, talán ez segített az elfogadásban, hogy volt indoka. Annyit szeretnék ezzel mondani, hogy az élet sokszor tartogat meglepetéseket, amikre vagy nem, vagy csak úgy tudunk felkészülni, hogy számításba vesszük, hogy bármi lehetséges.”

Minden várandósság és gyermek más, minden szülés kiszámíthatatlan, nem áll hatalmunkban irányítani. Azzal, ha legalább egy kicsit, gondolatban minden eshetőségre készülünk, csökkenthetjük a traumatizálódás esélyét például egy sürgősségi császárét.

Szintén több ízben megjelent a válaszokban a hormonok szülés utáni szerepére való utalás, hogy jó lett volna előre tudni, hogy a sírósság és érzékenység, az érzelmi hullámvasút szülés után teljesen természetes. Egyik válaszadónk szerint a szoptatás sikerességében is segített volna neki, hogy ha tudnak a szájpenészről, ugyanis a babájánál már a kórházban kialakult, de túl későn vették észre, ami sajnos minden igyekezet ellenére ellehetetlenítette a szoptatást.

A szülés utáninidőszakról így vallottak: „Nem készültem rá, hogy szülés után mindenhonnan folyik belőlem valami… Szerintem az egész kórházi létre nincs az ember felkészülve…” Mások is megfogalmazták a kórházban töltött napok nehézségét: „Amire senki nem készül, hogy a baba miatt több napot kell kórházba tölteni. Nagyon gyakori, legalábbis a környezetemben, és mindenkit hidegzuhanyként ér.” Ráadásul mindezt az édesanyának egyedül kell végig csinálnia, hiszen ő van bent egyedül a kórházban a babával.  „A második szülésemnél hallottam az ambuláns szülés lehetőségéről, erről is többet kellene beszélni, mert nekem első várandósság végén körülbelül a kórházi napok voltak traumatikusak és nem a szülés.” „Jó lett volna tudni, hogy császár után is fáj az első jó néhány szex. Meg azt is, hogy az első két nap, a szoptatás miatti oxitocintól úgy fáj a has, de pont úgy, mint a vajúdás alatti összehúzódások…” A méh összehúzódásának spontán hüvelyi szülés és császármetszés után is meg kell történnie, amely valóban a vajúdáshoz hasonló fájdalommal jár, hiszen húzódik össze a méh. Ezt a folyamatot segíti a szoptatás, mert oxitocin termelődéssel jár.

Egyik másik édesanya arról mesélt, mennyire megviselte a gyermekágy. Hogy a gátmetszése annyira fájt és pszichésen annyira blokkolta a szerveztét, hogy emiatt nem tudott pisilni (ezt mások is átélik), katétert kellett kapnia, fájt neki ülni, és rendkívül elkeseredett volt a kórházban, ahol végül egy hetet kellett tölteniük.

A szülés utáni depressziót, annak felismerését és tüneteit több édesanya is említette. Egyikőjük így fogalmaz: „Jó lett volna tudni a szülés utáni depresszióról is, mint létező dologról. Nem éreztem volna hónapokig gyötrő bűntudatot és hittem volna, hogy selejtes vagyok, hiszen a környezetem teljesen elutasította ezt az állapotot annak ellenére, hogy a családban többen is átélték.” A szülés utáni depresszió felismerésebén az édesapáknak és a családnak, környezetnek (védőnőnek, dúlának) lehet nagy szerepe. Mivel a felismerés és a kezelés vagy kezeletlenség hosszú távon befolyásolja egy család műkődését, rendkívül fontos az informálódás, a tünetek ismerete és a segítségkérés!

Végezetül két édesanya üzenetét hagyom itt nektek. Egyik vbac-re készülő kismama a felkészülés fontosságát fogalmazta meg: „Én csak egy jó tanácsot hagynék itt: Az a sok szülésfelkészítő, torna, tanfolyam és könyvek nem véletlenül vannak. Ne féljünk tájékozódni, kérdezni… Ezekkel nem felerősítjük a félelmet, hanem leküzdjük… Én kötelezővé tennék egy felkészítőt minden első várandós számára, nem csak úgy beesni a kórházba, hogy majd csak lesz valahogy (mint pl én). Jelenleg várom a másodikat, VBAC-re készülök, könyveket olvasok és felkészítőre is el fogok menni, kiemelném azt is hogy, aki apás szülésre készül, nem árt az apát is felkészíteni nem csak magunkat.”

„Tyű, mennyi mindent mondhatott volna el nekem valaki, ha megkérdeztem volna bárkit… hogy a megérzéseimre ér hallgatni…hogy nem mindegy, kikkel veszed körül magad…mert a folyamat a lélekben is zajlik, sőt: minden hat egy szülő nőre…hogy nem kell várni hogy jöjjön egy nővér, és megmutassa, hogyan kell szoptatni, mert az a világ legtermészetesebb dolga. (Befenyegettek, nehogy elrontsam.) Hogy a császár egy nagy hasi műtét és akár két hónap is lehet, amíg felépülsz. Hogy meg tudom szülni. Akkor is, ha ez elképzelhetetlennek tűnik. Szerencsére a második gyermeknél ezt már többször elmondták azok, akik valóban támogattak és igazuk is lett.”