„Nem rázná meg egy szakítás, a tetteit nézve szerintem várja is, de az milyen, ha a haverjával járnék nem sokkal utána?” - Levélírónk még nem vetemedett ilyen manőverre, viszont a jelenlegi kapcsolata már alkonyulóban, így vetődött fel benne a kérdés, hogy maradni a semmilyenben és várni, vagy az újat és izgalmast választani?        

       Alkalmi kapcsolatnak indult a miénk, majd fokozatosan mélyült el, vagy inkább úgy mondanám, hogy alakult át. Ott tartunk, hogy kijelentette nem rég, hogy praktikus okokból szét kéne költözzünk, mert egyedül akar lenni + közelebb lenne a melóhelye, felszabadult arrafelé neki ott egy lakás. Szerintem a szétköltözéstől egy lépés a szakítás / vagy épp maga a szakítás. Viszont emiatt ő nem szomorú, az is elhangzott már, hogy előttem főleg a fiatalokra hajtott, úgyhogy érezzem magam megtisztelve... Ezt sem gondolta végig, de nem is akarta.        

                Azért vagyok még vele, mert voltak szép emlékeink is, meg azért is, mert eddig mindig link alakokat fogtam ki, és köztük is még mindig ő a legjobb. Bár arra nem vennék mérget, hogy még nem csalt meg...voltak régebben jelek, de bizonyítékom nem.
Viszont van egy barátja, akivel sokat beszélgetünk és már nekem kínos, amikor azt érzem, hogy ő jobban bizalmat ébreszt bennem. Nem rég még alig ismertem, most meg mindenben rábíznám magam. Rendes, lelkiismeretes, látszik, hogy minden éjjel nyugodtan alszik. Egyelőre nem látom a red flag-et, vagy nagyon profi az alakítása. A jelenlegi barátom tudja, hogy jóban vagyunk, de egyáltalán nem érdekli. Tehát nem rázná meg egy szakítás, a tetteit nézve szerintem várja is, de az milyen, ha a haverjával járnék nem sokkal utána? Nem szoktam ilyet csinálni, nem vagyok olyan, aki nagyon csapatná az életet. Nem akarom karácsonyra időzíteni a szakítást, de olyan nagyon halasztani sem akarom. Mi az egyéb opció? Maradni a semmilyenben és várni, vagy az újat és izgalmast választani amint lehet?