Ülök a kávézóban, és miközben várom az éppen késésben lévő tanítványomat, azon gondolkodom: vajon látszik-e már az arcomon, hogy tulajdonképpen szexmunkás vagyok?

Időnként kegyetlenül őszinte vagyok. Fogalmam sincs, hogy a tegnapi rosszul sikerült este vagy a londoni borús időjárás számlájára írható-e a kifakadásom… Néha azt érzem, hogy nem éri meg a pénzt. Sőt, nincs az a pénz, amiért megérné széttenni a lábad. Aztán meg időről időre rádöbbenek, hogy ez is csak egy munka, amit amúgy jobb napjaimon élvezni szoktam. Pont úgy, ahogy az angol-olasz tanításomat is. Szeretem a nyelveket, az embereket és a színtiszta élvezetet. Meg természetesen a stabil egzisztenciát is, amit magamnak teremtettem meg harminchárom éves koromra. Igen, talán lehetett volna másként is. Ezt már sosem tudom meg. Azt viszont igen, hogy az elmúlt nyolc év alatt milliónyi kellemes élménnyel gazdagodtam. Nem adtam el a lelkem, de tagadhatatlan, hogy a testem főszerepet játszott a stabilitás megteremtésében. Vajon akkor most bűnös lélek lennék?(Jöhetne már az a hebrencs 17 éves, akinek elvileg közösen készülünk a nyelvvizsgájára. De nem jön, mert szerelmes.)

Nem hiszem, hogy az lennék. Nem tartom bűnnek, hogy férfiaknak (és ezzel együtt a feleségeiknek, ha volt) szebbé teszem az életét. Valójában szolgáltatást nyújtok, aminek ára van. Az ár annak függvényében változik, hogy mit, hogyan és mennyi ideig szeretnének. Nincs ebben semmi új, sem felfoghatatlan, avagy meglepő. Így működik a világ.

Mégis tudom, hogy ha az ismeretségi köröm egy részében kitudódna, hogy a nyelvoktatás mellett időnként korosodó üzletemberek testi vágyait elégítem ki, akkor lenéznének, megvetnének. Igazából még szórakoztat is a gondolat, hogy ezek az emberek időnként úgy ülnek le velem kávézni, hogy gőzük sincs róla, hol jártam még néhány órája. Mondjuk nem is tartozik rájuk. Elég az, hogy én tudom: tiszta a lelkiismeretem. Mert nem ártok senkinek, és nem megyek bele olyanba, amibe nem akarok. Persze lehet azt mondani, hogy mentegetem magam. Nem bocsátkozom vitába. Elég az nekem, hogy három férfi van jelenleg az életemben. Mind a hárman elfoglalt ötvenesek. Nem vágynak arra, hogy egy randi appon kelljen keresgélniük, majd megfutni a szokásos köröket, hogy ágyba vigyék a kiszemeltet. Mert hölgyek, ne legyen illúziótok: a legtöbb elfoglalt ember jó szexre, némi beszélgetésre és esetleg egy jó cigire vágyik szex után. Nem hiányzik az életükből a dráma, a féltékenység és a kényszeredett családi ebéd. Vagy azért, mert van, akivel ezt meg kell élniük, vagy azért, mert köszönik, de soha nem akarták. Velem meg marha egyszerű a képlet: időpontot egyeztetünk, eljön, elmondja, hogy mit szeretne, és megkapja.