Mi újat lehet még írni a párkapcsolatokkal kapcsolatosan? Ez a téma egyike azoknak, amellyel Dunát lehet rekeszteni. Bárki, aki szeretne jobb párkapcsolatot, az megszerezheti az ehhez szükséges tudást. Könyvek, tanácsadók, szemináriumok, tréningek, hanganyagok, videók tömege foglalkozik vele. Mégis, hiába ez a nagy információ dömping, nem lesz annyival jobb a párkapcsolatunk, amennyi lehetőségünk van javítani rajta. Vajon miért nem?

A kevesebb több. Minél nagyobb a választék, annál nehezebb szelektálni. Merre nézzek, mit olvassak, hol kezdjem, miben vagy kiben bízzak? A túlkínálat magával hozza az érdemi cselekvés háttérbe szorulását. Nehezebb elindulni, nagyobb a tanácstalanság. Egyszerűen a döntés hozatali kedvet ássa alá, amikor csak jön az infó, csak jön az infó, és nem tudunk közte priorizálni. Honnan is tudnánk laikusként? Az egyik helyen ezt a jó tanácsot olvassuk, a másikon azt halljuk. Ha ezek a javaslatok ütik egymást, akkor aztán teljesen meg vagyunk lőve. Lebénulunk, cselekvőképtelenekké válunk, még azelőtt, hogy akár egy lépést is tettünk volna. Előzetesen meg sem fordult a fejünkben, hogy ez ennyire körülményes. Mi csak egy kicsit javítani akartunk a viszonyunkon és tessék, egy kiismerhetetlen labirintusban találjuk magunkat. Pedig este időben haza kéne érnünk.

Felelősség vállalás. Ha már eljutunk odáig, hogy valamit tenni kellene, akkor a felelősség vállalás csírája más nyiladozik bennünk. Ám még ekkor is sokszor mutogatunk a másikra. És leginkább olyan megoldásokat keresünk, ami a másiknak lesz jó, amit neki kéne alkalmaznia, hogy jobb legyen. Mert mi kívülről látjuk őt, felismerjük a hibáit, a hiányosságait és biztosak vagyunk benne, hogy ha ezeken változtatna, akkor pozitív irányba mozdulna a kapcsolatunk. Csakhogy erre valójában nincs ráhatásunk. A társunknak magának kell meghatároznia a személyes változásait. Mi magunk a saját alakulásunkat felügyelhetjük. Fel kell ismernünk, hogy elsődlegesen rajtunk múlik, mi kellünk hozzá és nem a másik. Őt a bennünk zajló folyamatok és a külső megnyilvánulások sarkallhatják arra, hogy hasonlóan hozzánk változni akarjon.

Cselekvő szándék. Valódi akarat nélkül nem megy. Ez nem abban nyilvánul meg, hogy beszélünk róla, hanem cselekszünk. Általában jók vagyunk a beszédben. Gondoljunk rá, milyen sokan értünk a focihoz, a politikához és alapvetően mennyire szeretjük megmondani a tutit. Divat érteni mindenhez is. Ám a hosszasan ecsetelt megoldások nem egyenlők azzal, hogy meg is mozdulunk. Fitogtathatjuk a hozzáértésünket valamihez, de igazából csak akkor leszünk kompetensek, ha gyakorlatot is szerzünk az adott területen. A párkapcsolatunk javításánál sincs ez másképp. Tettek nélkül csupán üres szavakról van szó, amelyek nem prezentálják az akaratunkat. Ha hiányzik a szándék, használhatunk csodálatos szóvirágokat, azok rövid idő alatt elhervadó vágott virágokként viselkednek. Nekünk cserepes növények kellenek, melyek gondozhatók, ápolhatók és virágoznak, majd újra virágoznak hosszú éveken keresztül. Ehhez komoly döntésre van szükségünk. A szeretet által mozgatott tettekben megmutatkozó döntésre.