Dunai Ede (az olimpiai ezüstérmes labdarúgó, Dunai III. Ede fia) könyvet írt a Vasas és a magyar labdarúgó-válogatott egykori játékosáról, Várady Béláról, aki a magára hagyott magyar futballgeneráció egyik legismeretebb alakja volt.

Várady Béla, a Vasas és a magyar labdarúgó-válogatott egykori bombázója úgy halt meg, ahogyan nem lett volna szabad elmennie. Elfeledve, betegen. Pedig fénykorában tízezrek jártak ki miatta a stadionokba, csak azért, hogy lássák az olimpiai ezüstérmes és utánpótlás Európa-bajnok magyar csatár varázslatos játékát.

Dunai Ede, aki eddig főleg az Újpesthez (az egykori Újpesti Dózsához) kapcsolódó könyveket írt, most egy kerülettel odébb merészkedett, amikor elhatározta, hogy megírja Várady Béla életregényének egy részét. Nem véletlenül fogalmaztam így. Az olvasmányos és érdekes mű ugyanis a Vasas egykori játékosának gyerekkorától indít, s a tényleg nagyszerű történetek igazából addig sorjáznak, amíg el nem jön 1978 tavasza. A magyar válogatottal az argentinai világbajnokságra készülő Várady Béla ekkor szenvedett borzalmas sérülést a nemzeti csapat franciaországi edzőtáborában és ekkor vált biztossá, hogy nem lehet ott a vb-n.Pontosabban ott volt, mert az MLSZ akkori ostoba vezetői a sérült játékost arra kényszerítették, hogy az utazzon ki a csapattal Dél-Amerikába.Mindenki tudta, hogy Várady a vb-n nem léphet pályára, ennek ellenére nem engedték meg neki, hogy hazamehessen imádott családjához. A történet folytatása ismert: a magyar válogatott simán kiesett a világbajnokságon, Várady Béla karrierje innentől kezdve soha nem volt olyan, mint amilyen annak előtte.

A könyv olvasójának egyetlen, ámde komoly hiányérzete lehet. Mégpedig az, hogy az 1978 utáni időszakot az író csak szőrmentén tárja az olvasók elé. Magyarázat erre az lehet, hogy a mű elkészülte nem jöhetett volna létre Várady Béla özvegye, Gazdag Judit nélkül. Az embernek az volt az érzése, hogy a szerző és segítője a "csak a szépre emlékezem" jegyében írta meg a könyvet, amelyben persze nem lehetett kihagyni, hogy mi minden történt a Vasas csatárával 1978 után. Ahogyan azt sem, hogy a 1982-es világbajnokságra már nem vitte ki magával Mészöly Kálmán és azt sem, hogy Várady pályafutása befejezése után előbb kamionsofőrként, majd éjjeliőrként dolgozott.Ezeknek az éveknek a feltárása elfért volna még 50-60 oldalon, mert ez adta volna meg azt az elegyet, amely a csodás focitörténetek és a dráma keverékét alkotta volna meg. 

Ettől eltekintve Dunai Ede könyve tanulságos, érdekes, olykor megható és humoros olvasmány.Bepillantást enged a 70-es évek magyar futballvilágába, ahol olykor tort ült a vezetői dilettantizmus,ahol még igazi sztárok rúgták a labdát, ahol még 70 ezer néző előtt rendeztek NB I-es mérkőzéseket. A könyv azoknak is érdekes, akik soha nem látták Várady Bélát játszani, azoknak meg, akik látták, újra megelevenednek a már megélt sztorik.

Dunai Ede: Szerelmem, Angyalföld (Aposztróf Kiadó, Budapest, 2023.)