24 órán át benépesítik a sportcampust az egyetemi dolgozók

Egymást váltva futnak, gyalogolnak egy teljes napon át a Debreceni Egyetem dolgozói május 9-én reggel 8 órától a Dóczy utcai sportcampuson. A 24 órás mozgáskihívással az egyetemi közösség egyben csatlakozik a Mozdulj EGYÜTT Debrecen május 1-11-e közötti programsorozatához és a Magyar Sport Napjához.

A DEAC Szabadidősport szakosztály folyamatosan szervez mozgásprogramokat a dolgozóknak, ezáltal is motiválva őket a minél több egészségmegőrzési célú aktivitásra. Ilyen program a két éve indított egyetemi dolgozói mozgásprogram is, mely nagyon sikeresnek bizonyul, csaknem 1300 taggal működik.

Most új akciót hirdetett a szakosztály. A 24 órás mozgáskihívásban azt vállalják a résztvevők, hogy a Dóczy utcai campus futópályáján egy teljes napon át egymást váltva, folyamatosan mozognak. A mozgás lehet futás vagy gyaloglás, egyéniben, párban vagy egyszerre többen is, a lényeg az, hogy az aktivitás ne álljon meg.

A résztvevők az akcióval a május 6-i Magyar Sport Napja előtt is tisztelegnek, hiszen azt vallják, hogy a sport, a mozgás egészségmegőrzési célja mellett erő, amely egyesíteni tudja az embereket hátterüktől függetlenül.

Mag Zoltán, a 24 órás mozgáskihívást szervező szakosztály vezetője kiemelte: az általuk meghirdetett programok célja a mozgásra ösztönzés mellett éppen ez, a közösségépítés.

- Nagy öröm látni, a programok kapcsán hogy alakulnak ki sportbaráti kapcsolatok, erősödnek a közösségek, sőt az egyetemi mozgásprogram résztvevőiről is elmondható, hogy egy nagy mozgásbarát közösséget alkotnak. Ezt bizonyítja az is, hogy a 24 órás mozgáskihívásra egyetemi szervezetekből sokan csatlakoztak, sőt van olyan egyetemi szervezeti egység, mely teljes létszámmal részt vesz ebben az akcióban – avatott be a sportvezető.

A DEAC 24 órás mozgáskihívása május 9-e, csütörtök reggel 8 órától május 10-e, péntek reggel 8 óráig tart a nyüzsgő sportéletéről egyébként is híres Debreceni Egyetem Dóczy utcai sportcampusán.

A szervezők még várják a mozogni és a kihívásban részt venni vágyó egyetemi dolgozók jelentkezését a mag.zoltan@unideb.hu email címen. Minden résztvevő egyedileg emblémázott DEAC pólót kap emlékül.

 

 

Sajtóközpont -PKZs