Sport
2021-12-18

Sikerült tartalommal megtöltenünk a játékunkat

U8-as csapatunk fiatal edzője szerint nagyszerűen sikerült a kiválasztás, az edzések pedig kitűnő hangulatban zajlanak.

Korosztályos csapataink őszi szezonját bemutató sorozatunk az U8-as fiatalokkal folytatódik, akik Molnár Bálint kezei alatt pallérozódnak. A szakember hangsúlyozta, szerettek volna egy jó szellemiségű csapatot verbuválni, ami sikerült is, a gyermekek arcukon széles mosollyal látogatják a tréningeket.

„Augusztus elején kezdtük a közös munkát a srácokkal, az első hetekben pedig Takács Tamás kollégámmal együtt arra törekedtünk, hogy megtaláljuk azt a tizenkét-tizennégy srácot, akik csatlakozhatnak a DEAC-hoz – hangsúlyozta Molnár Bálint. – Nagyszerűen sikerült a kiválasztás, akik pedig a DASE kötelékében folytathatták, szintén nagy örömüket lelik az edzésmunkában. A célunk ugyanis közös, szeretnénk olyan gárdát kialakítani, ahol nagyon jó hangulatban telnek tréningek, a gyermekek között pedig új barátságok szövődhetnek. Úgy vélem, sikerült kialakítanunk egy olyan közeget, ahol a kicsik önfeledten tudják űzni szeretett sportágukat, számunkra ez volt a legfontosabb. Szeretnénk megtanítani őket az együttműködésre, a csapatban történő gondolkodásra, az élet minden területén hasznos lesz ugyanis, ha felismerik, hogy olykor közösen többre jutnak, mint egyénileg. Ami a szakmai munkát illeti, sok technikai jellegű gyakorlatot végzünk, ebben a korosztályban ugyanis kiemelten fontos, hogy sokszor találkozzanak a játékosok a labdával, ezáltal a labdaérzékelést és -kontrollt fejlesszük. Eleinte még természetesen vannak hibák, ám a későbbiekben már helyesen oldják meg a feladatokat, ami mindig nagy örömmel tölti el a srácokat.

U8-as együttesünk éles helyzetekben is megmérettethette magát, a Bozsik Fesztiválok mellett a debreceni Mikulás Kupán is részt vettek növendékeink.

„Nagyon örülök neki, hogy sikerült kivinnünk a pályára azokat az elemeket, amelyeket az edzéseken begyakoroltunk – folytatta a gárda edzője. – Kíváncsi voltam rá, hogy úgymond téthelyzetben, idegen csapatok ellen mennyire nyílnak meg és lesznek bátrak a gyermekek, de szerencsére sikerült tartalommal megtöltenünk a játékunkat. Fontosnak tartom, hogy az ilyen alkalmakkor ne sarkalljuk túlzottan a kicsiket az eredményességre, ezáltal lekerül a súly a vállukról, bátran bevállalják majd a cseleket és örömüket lelik a játékban. A Mikulás Kupán minden egészséges játékosomnak tudtam lehetőséget adni, s éltek is vele, felvettük a versenyt a jó erőkből álló riválisokkal szemben. Egyénileg és csapatként is rengeteget fejlődtünk, többek között az MTK ellen játszott döntetlen is megmutatta, hogy mekkora potenciál rejlik a csapatban. A srácok átérezték, hogy megéri csapatban gondolkozni, bizonyítottak maguknak és szüleiknek egyaránt. S ha már a szülőket említettem, le a kalappal előttük, mert nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a lehető leggördülékenyebben dolgozhassunk az edzéseken.

A rövid pihenőt követően Molnár Bálint tanítványai január elején állnak ismét edzésbe.

 

Márkus Luca

Szigeti Ferenc

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek