A Sting-féle zenés földrajzot jól ismertük, New Yorktól az esőerdőkön át a sivatagokig, de a vízrajzzal idáig adósunk volt. A The Bridge című új Sting-album minden dalában folyik a víz, a számok pedig afféle „hidak az emberek között”. De vajon ezen kívül van-e még „üzenet a palackban”, amit a zene hullámai sodornak a hallgatóhoz?

A legfontosabb állítás a The Bridge albummal kapcsolatban, hogy ez egy klasszikus sorlemez, nem afféle melléktermék, mint amilyen a 2019-es My Songs című, Sting saját dalainak átiratait tartalmazó albuma volt, vagy az idén tavasszal napvilágot látott Duetts című duetteket tartalmazó gyűjteménye.

Ezek a munkák nem feltétlenül az öntörvényű kreativitásról szóltak, de az idén hetvenéves művész most mindenkit kárpótolt a The Bridge című saját dalokat tartalmazó, klasszikus sorlemezével, amely ráadásul tele van slágerekkel, olyan dalokkal, amelyek megidézik a The Police-t és Sting szólópályafutásának korai szakaszát is. A funky-rockos nyitó dal, a Rushing Water főleg a Synchronicity-vel köthető össze, míg más felvételek a The Dream of the Blue Turtles finom, prémium popjával.