A morbid drámai vígjátékok dán szupercsapata újra összeállt. Anders Thomas Jensen ezúttal a bosszúfilmes kliséket forgatta ki, zseniálisan. A főszerepben a mindig kiváló Mads Mikkelsen, aki a piás tanár után most marcona veteránként zúzza le az útjába kerülőket.

Megérkezett Anders Thomas Jensen legújabb filmje és pontosan olyan, amilyenre régóta vártunk. Akinek most felcsillant a szeme, az nagyjából tudhatja, miféle ínyencségre számíthat. Aki viszont nem tudja értelmezni az előbbi kezdő mondatot, annak úgy foglalható össze lehető legtömörebben, hogy Jensen az abszurd vígjátékot és a morális drámát vegyíti, mesterfokon és rendkívül sajátos, csak rá jellemző, provokatív módon.

A dán író-rendező mindig morbid alapszituációkkal és bizarr figurákkal dolgozik, miközben komolyan kutatja az empátia és kölcsönös emberség lehetőségeit. Mindez elsőre akár ijesztően is hangozhat, de a filmjei tényleg egyforma intenzitással dolgozzák meg az agyat, a szívet és a rekeszizmokat.

Anders Thomas Jensen nem mellesleg a dán filmgyártás valóságos intézménye, aki elképesztően sok forgatókönyvön dolgozott, akár társíróként, akár önálló szerzőként. Az irigylésre méltó munkatempó (a huszonöt éve indult pályán jelenleg ötvenhat írói kredit) ellenére a saját rendezéseit tekintve Az igazság bajnokai az ötödik nagyjátékfilmje. Bár felénk egyértelműen a 2005-ös Ádám almái örvend a legnagyobb népszerűségnek, a debütáló Gengszterek fogadója és az azt követő Zöld hentesek is világszerte komoly figyelmet keltettek. A sort egyedül a 2015-ös Férfiak és csirkék törte meg, ahol a fentebb taglalt finom egyensúly megdőlt, erősen megosztva a közönséget. Az igazság bajnokai azonban nemcsak újra felnő a nagy elődökhöz, de minden korábbinál töményebben tartalmazza azt a sajátos minőséget, amiért Jensen említett munkáit annyira szeretjük.