A Sziget fesztiváltól indultak, New Yorkig jutottak. Klasszikus értelemben színházat csinálnak, de messze nem a megszokott módon – nevezhetnénk varázslatnak is. A Recirquel Újcirkusz Társulat igazgatójával beszélgettünk.

A Pécsi Balett igazgatója, Uhrik Teodóra mondta: „Vági Bence valami izgalmasat és újat csinált, érdemes figyelni rá!” Mire utalt ezzel?

Megtisztelő a véleménye. Azt hiszem, arra utalhatott, hogy a Recirquellel az elmúlt években kiérleltünk egy új műfajt, amit elsőként a kritikusok neveztek el cirque danse-nak. A cirkuszművészet és a modern tánc egyesüléséről van szó: előadásainkban, mondhatjuk, egyik műfaj testvére lett a másiknak. Ennek az első hallásra talán furcsa ötvözetnek a szeretete mélyen gyökerezik bennem. Táncművésznövendékként a liverpooli Institute for Performing Artsban lettem az újcirkusz szerelmese. A társulatommal tudatosan, már a kezdetektől fogva törekedtünk arra, hogy komplex előadóművészeket képezzünk: az artistáknak táncművészetet, a táncosoknak artistatechnikát tanítunk.

Elsősorban hazai vagy nemzetközi művészekből áll a társulat?

Tizenkét magyar és hét ukrán előadóművészünk lép rendszeresen a színpadra, de a kreatív stáb tagjai, akik hozzájuk hasonlóan fontos szerepet játszanak a produkcióink megszületésében, mind magyarok. Szirtes Edina és Terjék Gábor a zeneszerzőnk, Klimó Péter a díszlettervezőnk, Kasza Emese a jelmeztervezőnk, Vladár Tamás a technikai igazgatónk, Lenzsér Attila és Pető József pedig a fénytervezőnk. Az eddigi hét munkánk többségét magyar művészekkel hoztuk létre, viszont a My Land című előadásunkban nemcsak az artisták ukránok, hanem a produkció számos eleme köthető a szülőföldjükhöz, például tradicionális ukrán népzenei elemek is felcsendülnek benne.