Egyetemi Élet
2021-10-04

Csak a DEAC!

Jelentősnek mondható játékosmozgás és tartalmas felkészülés után, biztató teljesítménnyel indította harmadosztályú szezonját első számú labdarúgó csapatunk, amely az NB II-ből való kiesést követően szeretne újra visszakapaszkodni a második vonalba. Legjobbjaink mellett, két megyei együttesünk is harcban száll az idén is; míg Katona László DEAC II-je veretlenül áll a táblázat ötödik helyén hat játéknapot követően, addig a DASE egyel előkelőbb helyen állomásozik a szezon ötödénél járva.

A biztató másodosztályú szezonzárást követően, talán a nyári időszak legfontosabb feladatának a játékoskeret, valamint a szakmai stáb egyben tartása tűnhetett, amely többé-kevésbé sikerült is. Az edzéseket továbbra is a Sándor Tamás-Györky Gábor páros vezényli, míg a kapusokkal Tóth Ferenc foglalkozik a jövőben is. Az előző szezont is nálunk töltő futballisták közül tizenketten hosszabbítottak szerződést a klubbal, hozzájuk tizenegy új játékos csatlakozott. A testvér csapatnak számító DASE-ból, valamint a DEAC utánpótlásból egyaránt két labdarúgó kapott profi szerződést, de érkezett játékos a DVSC, a Budapest Honvéd, vagy épp a Kaposvár alakulatától is.
 
A felkészülés során valamennyi osztályriválisát két vállra fektették Spitzmüllerék, mi több, az egy lépcsőfokkal magasabban versenyző Békéscsabát is felülmúlták 1:0 arányban. Ha már a gyakorlások során sikerült rálépni a győztes útra, igyekeztek minél tovább rajta is maradni a bajnokságban is a mieink, ez egészen a negyedik fordulóig sikerült. A szezonnyitón a DVTK II. ellen arattak 2:0-s sikert Székely Dávidék, majd egy törökszentmiklósi négy-, s egy Hidasnémeti elleni hét gólos siker következett.
 
 
Az első botlást a Putnok otthonában könyvelhették el fiaink, ahol gól nélküli döntetlennel zárult a találkozó. Ám a fájó pontvesztés sem törte meg lendületüket, s előbb a Jászberényt intézték el 3:2-re heroikus küzdelemben, majd a szebb napokat is megélt Füzesgyarmatot múlták felül 2:1-re, tartva ezzel dobogós helyezésüket. A hetedik körben a szezon abszolút meglepetés csapata, a listavezető BKV Előre következett idegenben, amely gárda igazolta, nem véletlen áll az élen. Bidzilya Anton szabadrúgás góljával ugyan még a mieink szereztek vezetést a mérkőzés 46. percében, ám Busai Attila gyorsan egalizált, majd Tóth Szabolcs a győztes tust is bevitte, Tóth Dániel kapusunk hálójába. A Kisvárda II. elleni összecsapást megelőzően a tabella ötödik pozíciójában állomásozik együttesünk, öt pont lemaradással az éllovas fővárosiakhoz képest. A házi-góllövő listát Bidzilya és Székely vezetik 3-3 találattal, de sikerült már két gólt elérnie Ibrahima Sidibe-nek, Csányi Ádámnak, Orosz Marcellnek, s a Nyírlugosról szerződtetett Oliver Tochokwu-nak is.
 
Generációváltáson esett át Katona László DEAC II-je a nyár folyamán: nem kevesebb mint nyolc, tavaly még az ifjúsági bajnokságban pallérozódó labdarúgót állított csatasorba, az eligazoló vagy épp visszavonuló korábbi labdarúgók helyén. A fiatalok azonban nem, hogy nem vallottak szégyent az első hat játéknapon, gólt is még csak egy alkalommal kaptak.
 
 
A DSC-SI és a Berettyóújfalu otthonában gól nélküli döntetlenre végeztek Arany Márióék, míg a Derecske vendégeként 1:1-gyel zártak a harmadik játéknapon. Mindezeken felül valamennyi hazai találkozójukat imponáló magabiztossággal hozták focistáink hisz a Hajdúböszörményt 5:0, az Egyeket 7:0, valamint a Püspökladányt 2:0 arányban győzték le. A mesterlövészek versenyét az NB III-as kerethez tartozó Gaczella Robert vezeti három egységgel, míg őt követi a szintén első kerethez tartozó, tavaly még DASE-ban szereplő Szabó János, valamint a 2020/21-es szezonban U19 gólkirályi címig jutó Kertész Kornél Bendegúz két-két góllal. A neheze még ugyan csak most következik tartalék csapatunk számára, de a szezonrajt minden esetre bizakodásra ad okot a folytatást illetően is.
 
Ahogy a DASE is biztatóan indította az évet, hiszen a kisebb átalakuláson átesett egyetemista gárdánk négy győzelmet és két vereséget tudhat maga mögött az elmúlt másfél hónapban. Rögtön az első körben egy Kaba elleni rangadót nyert meg agráros együttesünk, amikor is a jelenlegi másodikat 3:1-re múlta felül. Ezt követően azonban az “óriásölő” Vámospércs otthonában 4:2-es vereséget szenvedtek Csák Zsolték.
 
 
Igen, jól olvasta, a korábbi DEAC II-ben szereplő támadó a szomszédos öltözőbe tette át székhelyét a 2021/22-es szezontól, s ha már így tett, góllal vette ki a részét a DSC-SI elleni 2:0-as hazai derbiből is. Ezt követően azonban már sokat tapasztalt csatárunk is tehetetlennek bizonyult, az idei szezonra kiválóan erősítő HTE pályáján a társakkal élhette át a szezon talán legfájóbb, 2:1-es vereségét.
 
Szerencsére a böszörményi mélyütés nem terítette le teljesen labdarúgóinkat és a jó erőkből álló Derecske vendégeként egy 3:1-es, míg az újonc Egyek otthonában egy 3:0-s sikerrel gyógyította a múlt sebeit. A dobogóról éppen lecsúszó alakulatunk legtöbb gólját a remek formában futballozó Bucz Bence szerezte, szám szerint nyolc találattal, míg őt követi Csák és Éles két-két villanással.
 
Ahogy azt a DEAC II., úgy a DASE esetében is elmondhatjuk, hogy a neheze még csak most jön, hiszen számos él- és középcsapat elleni csata vár a közeljövőben Aranyi Tamásékra, de az alap mindenesetre meg van. Remélhetőleg sikerrel veszik majd a soron következő akadályokat futballistáink.
 
Csapataink soron következő hazai mérkőzései:
 
DEAC II – Hajdúsámsoni T.T.I.SZ.E. 2021. október 9., 14:00 Agrárpálya
DASE – Püspökladányi LE 2021. október 2., 14:00 Agrárpálya

Recirquel

CARPE – a lehetőségek konferenciája

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek