- Miért fontos neked, hogy hangsúlyozd, hogy erdőlakó vagy?

- Azt gondolom, hogy amiből táplálkozunk, azok vagyunk, és számomra az erdő a táplálék fő forrása. Már majdnem 20 éve vettem a fejembe, hogy kiköltözöm az erdőbe egy tanyára, akkor az nagy lépés volt, mert én városi lány vagyok, városban születtem, városban éltem, ott szórakoztam, Debrecenben bejártam mindenféle földalatti és föld feletti szórakozóhelyet. Amikor kiköltöztem az erdőbe, találkoztam életem párjával, akivel azóta is együtt élünk egy Hármashegy közeli erdei tanyán, és oda született a gyermekünk is. Nagyon egyszerű körülmények között kezdtünk el élni az erdőben, mert alapjában véve a táplálkozási forrás maga a természet. Van közvetlen kapcsolat a városhoz, ahonnan be lehet szerezni bizonyos árucikkeket, de ezeket túlnyomórészt odakint önmagadnak kell megteremteni.

- A XXI. századi ember, azt gondolom, hogy nagyon eltávolodott a természettől, ugyanakkor van egyfajta nosztalgia is bennünk, rácsodálkozunk a természetre, megfordul a fejünkben, hogy milyen jó lenne ott élni, a médiából pedig tudjuk, hogy azért vannak városi családok, akik kiköltöznek tanyára, és azt gondolhatjuk, hogy ez nagyon szép és milyen praktikus. De az élet nem annyira könnyű egy tanyán és egy erdőben, mint ahogy ezt az újságcikkekben esetleg látjuk és gondoljuk.

- Igen, én is tudok olyan képeket és olyan pillanatokat mutatni, amik tényleg az örömről és az élményről szólnak, viszont ebben rengeteg munka van nap, mint nap. A ma reggelünk például azzal telt, hogy kis bárányaink születtek, amiknek megcsináltuk a helyet, bealmoztuk, megkerestük, hogy melyik báránynak melyik az édesanyja, azt mellé raktuk, hogy természetes, normális környezetben tudjanak élni. Megvan persze a szépsége is, hogy az Isten ege alatt megszületik ez a kis bárány… ez a szépség ott van velünk, viszem magammal egész nap. A legszebb az, hogy ezt a kisfiamnak is át tudom adni, mert ő már így nőtt fel, odaszületett. Neki lételeme és táplálékforrása a közvetlen környezet, ha sétálunk és megfigyeljük, hogy a hollók, hogy rakják a fészket, vagy megérkezett-e már a pacsirta, és hogy tényleg jön a jó idő, mert ez annak a jele. Ezek mind-mind olyan kapcsolódási pontok, ami a városi embernek is szükségszerű, és azt látom, hogy vágynak ki az emberek, látják benne a szépséget, az élményt és az örömöt. Mindenkinek meg lehetne és meg kellene próbálni, mert igenis sok-sok munkával kialakulhat az az őszinte és szép kapcsolat, ami a természetet még közelebb hozza.

- De azzal egyetértesz, hogy azért eltávolodtunk a természettől, mert a gyerekek sokszor rácsodálkoznak arra, hogy hú, hát így néz ki egy boci és nem lila színű, mint a csokin.

- Húsz éve, amikor az első diplomámat megszereztem ember és társadalom szakon, tanítói diplomát, akkor voltak olyan kezdeményezéseim, hogy általános iskolában fogok dolgozni, aztán rájöttem, hogy nekem nem ott kell megtanítanom a gyerekeket az életre, hanem kint a természetben. Erdei iskolákkal, illetve külső szakkörökkel foglalkoztam, majd ráépült két szakom, az egyik a környezetvédelmi referens és most pedig frissen a természetpedagógia, amely megmutatta azt, hogy igenis létre tudom hozni a Természet iskoláját, ami egy olyan pedagógiai program, amit már sikerült hét éve egy általános iskolába is beépítenem, ahol a gyerekek heti rendszerességgel állandóan kint töltik azt az egy-másfél órát az erdőben, és ott olyan természetismereti, illetve a külső világ megismerését elősegítő gyakorlatokat végeznek, amellyel beépül a természet szeretete, a kapcsolódás, a rendezetlenségben lévő rendszernek a megismerése, az ott lévő ciklusok, az ott lévő közösségek. Ezt a tudást ott meg tudják szerezni, mindamellett, hogy friss levegőn vannak, illetve, hogy olyan gyakorlatokat végeznek, amelyek észrevétlenül fejlesztik őket, akár egy kis szenzomotoros tevékenység, vagy különböző mozgások, amiket egy gumiszőnyegen nem tudnak megtenni, de kint az erdőben igen.

- A természetpedagógiai végzettség, itt a Debreceni Egyetemen szerezhető meg?

- Igen! Én mindig kerestem, hogy mi lehet az, ami én vagyok. A természetpedagógia egy olyan fogalom, amit, amikor jelentkeztem még én sem ismertem. A Debreceni Egyetemen ez egy másfél éves képzés, ami egy szakirányú képesítést ad. Nekem nagyon nagy élmény volt, nagyon jó tanítókkal, tanárokkal találkoztam, azóta is megvannak ezek a kapcsolataim. Nagyon jó gyakorlati tapasztalatokat tudtam szerezni mindamellett, hogy elég nehéz évünk volt a Covid miatt, de ott jöttem rá, hogy jó úton járok és tényleg ez a jövő.

^{_{Fotó: facebook.com/edit.varga.50702}} 

- A gyerekek oktatása mellett, ez egyfajta misszió és ismeretterjesztés. Velük együtt ebbe a felnőttek, a szülők is bekapcsolódnak?

- Igen, amikor a gyerekcsoportok jönnek, jön velük a pedagógus is, és ő velünk együtt ugyanúgy kapcsolódik ezekhez tevékenységekhez, építi az erdei menedéket, a bunkert, vagy a sünöknek csinálunk éppen egy kis házikót. A szülőkkel, a felnőttekkel is kapcsolatban vagyok, együttműködöm nagyon sok egyesülettel, illetve mindenféle olyan társszervvel, akik itt Debrecenben és a környékén működnek, az egyik ilyen a Zsuzsi Erdei kisvasút, amelynek idén 140 éves születésnapi programsorozata van. Rengeteg programot építettünk fel erre, és itt a családokat szoktuk általában megszólítani a hétvégéken, amikor kijönnek hozzánk gyerekekkel, de jönnek az idősebb korosztályokból is, vannak visszajáró felnőttek. Ők egyértelműen azért érkeznek, hogy visszatérjenek a természetes közegbe, tudjanak tenni egy erdei sétát, Ezáltal nem csak azt az erdőt ismerik meg, hanem önmagukat is. Az, hogy önmagunkhoz hogyan kapcsolódunk, mindig a külső világból ered. Teljesen máshogy kapcsolódnak az emberek egy erdőben, bent a fák közt önmagukhoz, mint mondjuk itt a városban, a zajos, autós, kesze-kusza világban. Megismerik önmagukat, megismerik a belső erdőjüket, ezt nevezhetjük így is. Ezt egy új, eléggé elterjedt a fogalom fejezi ki leginkább, hogy „erdőfürdő”.

- Azért a nagy pörgős világunkban a stressz leküzdésére vagy lecsökkentésére is nagyon alkalmas egy ilyen erdőfürdő.

- Japánból ered ez a fogalom, és úgy hallottam, hogy ott már receptre írják. Kimutatták, hogy az embereknek megváltozik a pulzusszáma, ahhoz képest, mint amikor bemennek az erdőbe. A fáknak is van feromonjuk, amelyet kibocsátanak, ezt nevezhetjük akár a fitoterápia alapjának. Amikor veszünk egy mély lélegzetet egy fenyőerdő közepén, ahol a gyanta illat teljesen átjárja a friss levegőt, akkor máshogyan kezd el dolgozni a tüdőnk, máshogyan kezd el dolgozni a szívünk, teljesen más lesz a közérzetünk, mintha a belváros közepén tesszük ugyanezt. Ami még fontos az erdőfürdőknél, hogy az érzékszerveket mennyire használjuk. Azt veszem észre a gyerekeknél, felnőtteknél, hogy egyszerűen már nem látnak, nem hallanak, nem szagolnak, nem tapintanak, és ezáltal ki is kapcsolják ezeket az érzékeiket. Ha mindezt a sok-sok érzékszervet egyszerre használnák, akkor olyan érzéseket kapnának, amelyek rögzülnek a tudatukba. Amikor kint vagyunk a természetben, amit lehet meg is kóstolunk. Itt beszélhetnék akár a rügyevésről is, vagy a különböző terméseknek a megkóstolásáról, a friss ehető zöldségekről, vagy akár egy pongyola pitypangról, egy zamatos turbolyáról, a tavaszi kányazsomborról. Ezek felismerése nyilván nagy szaktudást igényel, és a szakvezető mutatja meg, hogy mit szabad. De ha megsimogatunk egy fát, érezzük a kérgét, tudjuk, hogy akár a mi tenyerünknek, van egy külső védelmi vonala. Szoktuk mondani, hogy nem látjuk a fától az erdőt, hát láthatjuk a fától az erdőt, de először meg kell néznünk benne a fát.

- Tapasztaltad már azt, hogy azok a gyerekek, akik vissza-visszajárnak, azok esetleg kiegyensúlyozottabbak, nyugodtabbak, tehát van egyfajta változás az ő életükben és jobban vágynak a természetbe?

- Igen, azok a gyerekek, akik rendszeresen jönnek, ha meglátnak már mosolyognak és kérdezik, hogy mikor megyünk, ha szöszmötöl az eső akkor is. Azt szoktam mondani, hogy mindig azt kell elfogadnunk, ami van. Ha esik, ha hó van, ha sár, akkor is mennünk kell, mert ez a természet. És ilyen az életünk is, néha esik, néha fúj, de akkor is menni kell. Ezáltal meg lehet nekik azt is tanítani, hogy itt nincs akadály, csak alkalmazkodás van. Igen, azt látom, hogy azok a gyerekek, akik egyszer-egyszer eljönnek, élményekkel térnek utána haza és mesélik a szüleiknek. Aztán a szülő mondja nekem, hogy egész délután erről volt szó otthon, és hogy milyen jó volt, és mikor mennek legközelebb. Azt látom, hogy nem csak a természetismereti tudásuk erősödik, fejlődik, hanem úgy összességében teljesen más meglátásaik lesznek, máshogy viselkednek, megtanulják hogyan kell például felöltözni a természetbe. Eszükbe nem jutna eldobni a szemetet. Számomra ezek olyan visszaigazolások, amik azt erősítik, hogy ez igenis fontos, mert a jövő társadalma attól függ, hogy ezekből a gyerekekből milyen ember lesz. Sajnos az elmúlt évek digitalizációja eléggé rossz irányba vitte ezt, merthogy könnyebben kapcsolódnak a gyerekek egy géphez. Ha kimegyünk a természetbe nincs lehetőség ilyesmire, nincs wifi. Én néha elő veszem a telefont, hogy csináljak egy pár képet, de nekik eszükbe se jut, mert folyamatosan kapják az élményeket, folyamatosan csinálnak valamit, amitől nemcsak a kis testük, hanem a kis lelkük is jól elfárad, illetve feltöltődik.

- Aki kimegy Erdőspusztára, vagy Hármashegyaljára találkozhat úgymond a te programjaiddal. Itt gombákkal, gyógynövényekkel is megismerkedhet, de mi minden van még, amit te meg tudsz ott mutatni?

- Az Erdőspuszta az életemnek nagyon fontos része. Gyermekkoromban a szüleimmel nagyon sok időt töltöttünk itt hétvégéken. Az Erdőspuszta egy hihetetlen nagy „természetismereti könyv”. Itt rendkívül sok fokozottan védett faj megtalálható, de hétköznapi fajok is, amelyek mellett az ember nap mint nap elmegy. Itt találkozhatunk a legapróbb kétéltűektől kezdve a hüllőkön át madarakkal, amelyek között vannak állandó fajok, vannak költöző fajok, meg lehet őket figyelni. Nincs olyan séta, vagy túra, vagy természetismereti előadás, ahol ne találkoznánk valamivel, ami él és mozog, vagy a növényekkel, amik mindig ott vannak, vagy a gombák, és ahogy jön az esősebb időszak, megjelennek, a minap is találkoztam a piros csésze gombával, már várom, hogy jelentkezzenek a kucsmagombák, és ez nagy élmény. Ezt megélni nagyon szép folyamat.

- Említetted, hogy 20 éve volt az a pont, amikor te úgy határoztál, hogy nem az iskola falain belül tanítod a gyerekeket, hanem az erdőben, és akkor ki is költöztél. Ez konkrétan, hogy történt? Kinéztél egy tanyát, és ott felépítgetted a magad kis házát, vagy már a pároddal együtt, közösen építkeztetek?

- Előtte már voltak olyan gondolataim, hogy kint szeretnék élni az erdőben. Sokat voltam kint keresgéltem, nézelődtem, akikkel ott megismerkedtem, általában vadászok vagy erdészek voltak. Abban az időben nagyon szemetes volt egy bizonyos erdőrész, és kitaláltam, hogy akkor legyen egy nagy szemétszedés, és erre a programra a polgárőröktől a cserkészekig, a vadászoktól az erdészekig, mindenkit meghívtam, köztük a Diana vadászlányokat is, amelynek én is tagja vagyok. Ezen a szemétszedésen akadt össze a szemünk életem párjával, aki a következő találkozónk helyszínéül a Hármashegyi kilátót választotta. Én ott teljesen elvarázsolódtam. A következő randinkra pedig lóháton jött, nem fehér lóval, de azért lóháton, és azt gondoltam, hogy akkor ő lesz az, aki az én álmaimat meg tudja valósítani, vagyis közösen mert mint kiderült, neki is hasonlóak az álmai. Így indultunk el, aztán 14 év kőkemény munkájával lett egy közös tanyánk.

- És gondolom, akkor kútról húzzátok a vizet.

- Van egy szivattyúnk, de kútról húzzuk a vizet, igen.

- Fűtés?

- Fával tüzelünk. Van egy nagy faelgázosító kazánunk. Ez is nagy dilemma volt, hogy hogyan oldjuk ezt meg, már a pocakomban volt a kisfiam, amikor a cserépkályhát elkezdtük rakni. Volt egy mester, aki segített nekünk Minél inkább próbálunk minden energiát százszázalékosan felhasználni és visszaforgatni.

- Nagyon sokan naiv elképzeléssel vágnak annak neki, hogy kiköltözzenek a városból, elmennek mondjuk egy kisebb faluba vagy egy tanyára, és ott döbbennek rá, hogy azért ez mennyi munkával jár, mennyi odafigyeléssel jár. Ebből nem lehet kilépni, tehát az állatokat nem lehet ott hagyni, hogy bocsánat, most jön a sorozatom, leülök a tévé elé, és akkor nem etetem meg az állatot.

- Mindig azt szoktam mondani, az egyik lábamon gumicsizma, a másik lábamon tűsarkú, mert ha kell, akkor ezt dobom le, a másikat pedig fölveszem. Tehát nekem is van olyan, hogy ha éjszaka hallom, hogy máshogy ugat a kutya, vagy béget a bárány, vagy a ló éppen más hangot ad ki, azonnal veszem a köntöst és megyek ki és megnézem, hogy mi történik, mert valamit jeleznek. Nem könnyű élet, de ebben rejlik a szépsége is. Egy városban sem könnyebb ma már az élet, ott is meg kell a mindennapokkal küzdeni. Az, hogy ki melyiket választja, az egyéni döntés.  Én mindenféleképpen azt tanácsolom, hogy aki teheti, próbálja meg, próbálja ki.

- A városi élettel egyébként milyen kapcsolatotok van, mert mondod, hogy azért a tűsarkút is néha föl kell venni. Annál is inkább, mert gondolom az egyetemre is rendszeresen bejártál, vagy esetleg itt is tartasz előadásokat?

- A kisfiam születése után, hívtak egy általános iskolába, elmentem napi 8 órában dolgozni. Nagyon-nagyon szerettem, befogadó volt, egy egyházi háttérrel rendelkező általános iskola, ahol meg tudtam valósítani önmagamat, illetve a kisfiam is járhatott iskolába. Ez egy nagyon-nagyon jó kompromisszumos munka volt. Most már nagyobb ő is, mások az igényei, nagyon sok helyre jár, edzésekre, különórákra, és emiatt egy héten két-három napot mi is a városban töltünk, ügyeket intézünk. Aztán jön a jól megérdemelt jutalom, az otthoni munka.

- Akkor a kisfiad teljesen természetesen él ott ebben a közegben, ugyanúgy fontosak neki az állatok, az erdő, ahol neki a haza van, az otthon van.

- Amikor kicsi volt, mindig mondta, hogy anya nagyon fáj a fejem a városban. Sosem értettem, hogy miért mondja, aztán visszavezettem, hogy alapjában véve ő tényleg a friss levegőn nőtt fel. A városban azért más a levegő összetétele.

- Szmogos.

- Igen, és aki mondjuk erre érzékeny, az lehet, hogy megsínyli. A fiamnak az is természetes, hogy megfogja a talicskát és kitakarítja az istállót, vagy ha esik, akkor mondja, hogy menjünk, nézzük meg, talán kijöttek a gombák. Kerékpározik, és nagyon szeret kint az erdőben kerékpározni, és saját kis pályát épített már magának. Azt veszem észre, hogy most már a barátai is jobban elfogadják ezt a közeget. Járnak ki hozzánk a gyerekek, és akkor szervez nekik programot, most már ő, most már nem nekem kell. Együtt kerékpároznak, vagy ott töltenek el egy délutánt, és ott mindenféle vicces dolgot csinálnak, ahogy mi is gyerekkorunkban

- Említetted, hogy egy női vadászkörnek vagy a tagja. A férjeddel is jártok vadászni. Sok előítélet van ezzel kapcsolatosan, de te akkor pontosan azt bizonyítod, hogy az, aki szereti az erdőt, szereti a természetet, az igenis vadász is lehet egyben.

- A mi családunkban senki nem vadászott, viszont én sokat tekeregtem az erdőben, így olyan emberekkel találkoztam, akik vadászok, erdészek, vagy kint földművesek, és akkor mentem etetni velük a vadat, és végezni bármi olyan tevékenységet, ami vadászattal kapcsolatos, ami rámutatott arra, hogy igenis ezt meg kell próbálnom, merthogy maga ez az ősi ösztön, az élelem szerzése, benne van minden emberben. Amikor letettem a vadászvizsgát, célom volt, hogy megmutassam, hogy képesek vagyunk mi nők is erre. A vadászatnak van egy vadgazdálkodási része, egy vadásztársaság tagjaként, bizonyos szabályokat betartva, lehetőségünk van ott lenni a lesen és tényleg eggyé válhatunk a természettel. Nemcsak lövöldözünk össze-vissza az erdőben. Az már csak plusz bónusz, hogy le is tudok lőni egy olyan fajta vadat, amire nekem most éppen szükségem van, ha annak van az időszaka, mert akkor a családomnak meg tudom szerezni azokat a javakat, amelyekhez egyébként nehezen tudnának hozzájutni. Maga az erdőben járás mindig egy vadászat, úgy szoktam a gyerekeknek megmagyarázni, hogy itt mindenki vadász, mert aki itt csendben jár, emeli a lábát, figyel, kinyitja az érzékszerveit, az mindenféleképpen vadászik, és ennek a vadászatnak mindig van eredménye. Lehet ez egy madár, egy gomba, egy falevél, egy fának a termése. Ezek az élmények mind beépülnek az ember életébe, amelyre mindig boldogan vissza tud tekinteni.

- Igen, mondtál azért egy fontos szót, hogy vadgazdálkodás. Tehát mindazok, akik ilyen nagyon szkeptikusan tekintenek a vadászatra, talán ezt felejtik el, hogy azért ez egy nagyon átgondolt, tervezett, rendszerbe foglalt tevékenység, ez a fajta vadászat. Nem úgy működik, hogy tényleg, amit látunk, és amit gondolunk, akkor lelőjük, és úgymond pusztítjuk az állatokat.

- Amikor a képesítést megkaptam, már akkor éreztem, hogy miért kellett nekem ezt megcsinálnom, mert már gyerekkorom óta nagyon sok egyesületnek tagja vagyok. Ezeknek az egyesületeknek mindig a természetvédelem vagy a környezetvédelem volt a célja, de ez a vadgazdálkodás nélkül nem megy, ez egy összekapcsolt rendszer. Mindig, amikor kint vagyunk, akár gyerekkel, akár felnőttel, ezeknek az összefüggéseknek a meglátását próbálom megtanítani. Van egy olyan vélekedés, hogy a vadász az gonosz, rossz, mert mindent meglő. Talán ez még a Vuknál romlott el, mert ugye ott egyértelműen a kis Vukot a vadászok, a Sima bőrű kergeti, és rossz vége lesz a történetnek. Bizonyos korosztályoknál be szoktam kapcsolni a meséket, mert a mesék nagyon-nagyon fontosak, megismerhetjük, hogy hogyan élhet a valóságban egy vörös róka, és hogyan viselkedik egy mesében, és ezek a tulajdonságok, és ezek a jellemzők a gyereket szerintem nagyon-nagyon sok mindenre megtanítják, nem csak arra, hogy a természetben hogyan működik ez az állat, hanem magát a pedagógiai részét is, hogy mit jelent az a szó, hogy sunyi, vagy mit jelent az a szó, hogy bátor, vagy mit jelent az a szó, hogy okos, vagy hogy figyelmes. Ezek mind-mind olyan egyszerű pici szavak, amiket egy rókának mondjuk a mozgásából, vagy a viselkedéséből el tudok magyarázni egy gyereknek. És akkor már azt is elmondom, hogy van róka által terjesztett betegség, például a veszettség, hogy ehhez kapcsolódóan milyen vadgazdálkodási feladatok vannak, hogy hogyan szoktak a hivatásos vadászok ez ellen védekezni, és akkor már jobban megérti az a gyermek a körforgást.

- Említetted, hogy a vadászatnak az egyik célja az élelemszerzés is, tehát, ha lelősz egy őzet, egy szarvast, abból egy bizonyos mennyiséget meg lehet tartani, és azt elraktározod, de mi mindent gyűjtesz még a természetből?

- Minden évszakban találhatunk olyan élelemforrásokat a természetben, ami szedhető, akár tavasszal a friss zöldhajtások, de már most bújnak elő a lándzsás útifűnek a pici hajtásai is, ami külsőleg is használható, mert sebösszehúzó hatása van.

- Akkor azt te összegyűjtöd, megszárítod, és ...

- Mindegyiknek megvan a technikája, hogy hogyan, például a lándzsás útifűből elsőnek szirupot készítettem tavaly. És most az ilyen „berekedt időszakban” nagyon sokat alkalmaztam. Vagy jönnek majd a fenyőrügyek, amiből szintén szirup készül, jönnek a tavaszi gombák, aztán indul majd a virágzás, le lehet szedni a galagonyának, vagy kökénynek a hajtás végéit is. Nyáron jönnek a gyógynövények. Az év gyógynövénye lett most a cickafarkfű, minden háztartásban ott lenne a helye, ezt is lehet gyűjteni, mert vadnövény, tehát nem tartozik a védett vagy fokozottan védett kategóriába, de megvásárolható akár gyógynövény üzletekben is, és ennek a teája az összes női betegséget gyógyítja. Nagyon jó tisztítókúrát lehet így tavasszal elindítani vele. Tehát jönnek a gyógynövények, azokat szárítom is, teának, és megkóstoltatom az emberekkel egy séta során, amiket összegyűjtünk, ott egy rövid forrázatot készítünk, és együtt megisszuk kortyolgatva, és rájönnek az emberek, hogy tényleg ebbe nem is kell citrom, ebbe nem is kell semmilyen édesítő vagy bármi egyéb. Ez tényleg az erdő íze.

- Milyen lekvárokat készítesz?

- A lekvárkészítést édesanyámtól tanultam, ő is pedagógus volt, és amikor nyugdíjba ment, eléggé unatkozott, és úgy gondolta, hogy akkor eljött a pillanat. Gyerekkorom óta az otthon lévő gyümölcsökből készítettük a lekvárokat, de most már itt van az erdei szeder, a galagonya vagy a kökény, és ezeknek a lekvárjai. Most már följárunk az északi karszterdőkbe, ott somot is szoktunk szedegetni, a somnak is nagyon nagy a C-vitamin tartalma, mint ahogy a homoktövisnek is, ami most már érik, de az csak kertben, itt szabadon nem nagyon van Magyarországon. Ezeket az erdei bogyós terméseket mindenféleképpen érdemes gyűjteni, a kedvencem a csipkebogyó.

- Mi az, amire itt, akár a környékünkön, vagy akár kicsit távolabb lehet vadászni?

-  Minden vadászterületen megvan az a vadászható faj, amit ott a vadászati hatóság által előírtan le lehet vadászni. A nálunk lévő vadászható vadfajok az apró vadak, a fácán, vagy a mezei nyúl, illetve egész évben lőhető a róka, vagy az aranysakál. Azt persze nem fogyasztjuk, ami fogyasztható, a fácán és a mezei nyúl, illetve van egy gerlézési időszak augusztusban, azt is csoportos vadászat keretében, hogyha van olyan terület, ahol látszik, hogy a napraforgókon kártételek vannak, ott lehet vadászni. Van a libázási szezon novemberben, és a nagy vadfajoknál vadászható az őz. Itt van szarvas, dámvad és a gímszarvas. Ezeknek a nagyobb területeik itt az Erdőspusztán megtalálhatóak. A leghíresebbek a gúthi-erdészetben lévő dámvadak, de pont ma reggel, amikor kimentem a kaput bezárni, ott szaladt hét dámvad, már tarvadak, éppen elhullajtották az agancsaikat. Illetve vadászatható vadfaj még a vaddisznó.

- Hogy néz ki nálatok egy vasárnapi ebéd? Mi mindent csinálsz te akkor ebből a sok-sok gyönyörűségből?

- A vadaknak az a különlegessége, hogy elő kell készíteni. Sokan azért nem szeretik a vadhúst, mert nem jól készítik elő. Ezt nekem is tanulnom kellett, mert én sem vadász családba születtem. Voltak idős vadásztanítóim, akik elmesélték, hogy hogyan kell. Utána jött a saját tapasztalat, amikor egy sikeres vadászat után mondjuk hazaértem 50-80 kiló vaddisznóhússal. Akkor azt szépen fel kellett címkézni, be kellett tenni a hűtőbe vagy a fogyasztóba. Ha ráéheztünk egy kis rántott húsra, akkor kivettük a combját.

- Nem is gondolja a hétköznapi ember, hogy abból is lehet rántott húst csinálni.

- Igen, és a legfinomabb rántott hús, egy jó fokhagymás pácba beteszem, két-három napot áll, aztán szépen megpuhul. Amikor már megpuhult, felszeletelem, és ugyanúgy kiklopfolom, és kap egy párizsias panírt, és csodálatos az íze. És az az érdekes, hogy érezhető egy vadhúsnak az ízén, hogy éppen mivel táplálkozott. Volt olyan, amikor nagyon sok napraforgó volt ott azon a részen, ahol vadásztunk. Érezhető volt a napraforgó illata, amikor sült a disznó húsa. Az vagy, amit megeszel, ez az állatoknál is így van. Visszatérve a vasárnapi ebédre, az nagyon-nagyon fontos, a delet azt be kellene tartani, illő lenne. Amíg a templomba elmegyek, addig megfő a húsleves. Az általában valami jó csontosból, vagy éppen a háztájiból kimaradt valami jó csontos hús, akár egy vaddisznó csont, vagy egy szarvas csont is nagyon finom levest tud adni, de a legfinomabb a fácánhúsleves. Aki egyszer megkóstolta, azt mondja, hogy na, ez az, amiért tényleg érdemes élni, de annak nagyon sok idő kell, sok-sok zöldséggel és házi csigával, nagyon finom. Főleg, ha az embernek vannak otthon fürjei, amelyek rendesen tojnak is, és egy kis fürjtojást beletenni, akkor már a levessel jól laktunk…

- Már említetted, hogy megszülettek a báránykák. Vannak fürjek. Nyilván akkor vannak csirkék, tyúkok, lovak. És még mi minden?

- Mindig arra törekszem, hogy ami ott az erdőben megjelenik, vagy valamilyen beteg állatot hoznak, akkor az mindig hozzám kerüljön. Jelenleg van egy kis afrikai törpesünim, amelyik egy kitett állatka volt, úgy került oda, és az az érdekessége, hogy sikerült megszelídítenem, mert az elején nagyon-nagyon fogott. Ő nem az itt élő közönséges keleti sün, amelyet nem is lehetne tartani, hanem ez egy ilyen házi kedvenc, és meg is fagyna odakint, mert ő egy trópusi faj. Nagyon szeretem, mert tudom vinni magammal gyerekek közé, és akár a zsebemben is elfér, és most már begubózik, mert nagyon szeret, és amikor előveszem, akkor azt látom, hogy azok a gyerekek, akik süniként viselkedtek, és akár nagyon sok tüske van körülöttük, mert olyan sokat szereztek, azok is úgy megnyílnak a sün hatására, mint a kis süni… Aztán az apró jószágok mindig ott vannak, vagy mindig ott hápognak a kacsák, vagy mindig ott vannak a libák.

- Kutya, macska.

- Kutya, macska. Egerünk az mindig van, mert az mindig betéved, meg hát, ami ott repked. Most tegnapelőtt pont galambokat hoztak, mert már otthon nem bírnak velük, és akkor most vannak ilyen turbékoló galambok, de kacagó gerlék is. Valami mindig keveredik. Páváim is vannak, az régi álmom volt, nagyon szerettem volna, és egyszer kaptam ajándékba, aztán azóta már szaporodtak is, tehát azok is ott szaladgálnak. Meg egy-két fácán, hogyha valami sérülés történik vele, akkor oda betéved. Tehát mindig van mivel foglalkozni.

^{_{Fotó: facebook.com/edit.varga.50702}} 

- Igen, igen, a szavaidból ezt érzem, hogy fizikálisan, mentálisan, meg lelkiekben is, van dolgod bőven.

- Megvannak a mindennapi dolgaim, ezért bármilyen kritikus is a helyzet itt körülöttünk, azt gondolom, hogy az, hogy minden nap megvan a dolgom, és meg kell tennem akár az állatokért, vagy a gyerekekért, vagy önmagamért, vagy a családomért, nincs időm arra, hogy unatkozzak, nem tudom, azt hogy lehetne. Majd szeretnék egyszer nyugdíjas lenni és unatkozni.

- Nem, nem. Szerintem te azt nem szeretnél.

- Nem tudom, hogy az milyen lehet, Tegnap is így néztem a kertet, na mondom, akkor elkezdek gereblyézni, és akkor gereblyéztem, és rájöttem, hogy ennek sose lesz vége. De ma is tettünk valamit, ma is teremtünk valamit.

- Isten is rendet teremtett a világban, tehát nekünk csak annyi a dolgunk, hogy ezt valahogy megőrizzük, vagy folytassuk ezt a rendteremtést a természettel együtt.

- Én is így gondolom, hogy maga az Isten által teremtett rend mindig az az alap, és amit mi hozzátettünk emberek, az már mindig valamilyen köztes dolog, tehát mindig vissza kell oda nyúlni. Amikor felnézek az égre, akkor rájövök, hogy igen, itt most jó helyen vagyok, mert ezt itt Isten teremtette, vagy leteszem a lábam a földre, az is ott jó helyen van, vagy körbenézek, látom, hogy fent repülnek a madarak, vagy ott nőnek a fák, akkor azt gondolom, hogy igen, ez itt az, amit Isten teremtett. Mi emberek azért hajlamosak vagyunk arra, hogy…

- Hogy elrontjuk.

- Igen, hogy elrontjuk, de mindig van út arra, hogy visszamenjünk. Ha észrevesszük, hogy elrontjuk, persze, én is sok mindent rontok el, sőt biztos naponta követek el hibákat, de én ezeket a hibákat megpróbálom felismerni, és ha ez a hiba újra visszajön, akkor azt viszont ki kell küszöbölnöm, mert ha nem küszöbölöm ki, magamat fogom megbetegíteni, vagy valaki mást.

- Hogy képzeled el az életedet úgy 5-10 év múlva, mi az, amit szeretnél még elérni, akár magadnak bizonyítani, akár a gyerekeknek, vagy azoknak, akik körbevesznek téged?

- Az lett a dolgom ebben az univerzumban, hogy a természet iskolájában minél több ember vegyen részt és minél többen kapcsolódjanak ahhoz az igazi közeghez, ami a valóság. Azok a gyerekek, akiket egy kicsit megérintettem, vagy azok a szülők, akik ehhez kapcsolódtak, egy olyan fenntartható világot tudnak létre hozni, ahol együttműködik a természet és az ember, és nem az ego az, ami működik, hanem mi együtt, akkor nagyon boldog leszek és ebben boldogságban szeretném leélni az életemet, hogy lássam, hogy az unokám is ebben a boldogságban élhet tovább. Mert azt látom, hogy ezek az utolsó pillanatok, hogy megfogjuk azoknak a gyerekeknek a kezét, akik majd értünk fognak élni.