A megnyitó dátuma nem véletlen, 158 évvel ezelőtt – 1865. október 7-én – nyitott meg ugyanis a színház, ami az elmúlt több mint másfél évszázad alatt a hazai színjátszás meghatározó helyszínévé nőtte ki magát. A ma is álló történelmi épületben játszott többek között Blaha Lujza és Honthy Hanna, Latabár Kálmán és Csortos Gyula, és olyan tehetségek kezdték itt pályájukat, mint Soós Imre, Mensáros László, Márkus László, Latinovits Zoltán és Hofi Géza. Ne szaladjunk azonban ennyire előre, a debreceni színjátszás története ugyanis ennél jóval régebbre nyúlik vissza.

 

A mai Megyeháza helyén állt egykor Debrecen első vendégfogadója, a Fejérló Szálló, ennek udvarán tartotta a város első magyar nyelvű színielőadását Wesselényi Miklós Nemzeti Játékszín Társasága 1798. augusztus 11-én. Ezt követően még három ideiglenes helyszínen folyt színházi tevékenység a városban, többek között a mai Szent Anna és Batthyány utcák sarkán álló telken, ahol a színház ügyét támogató Nánási Gábor szenátor háza állt egykor.

 

Ennek a háznak az udvarán egy egyszerű, fából készült magtárban jött létre az a játékszín, ahol 1843-1844-ben a vándorszínészként dolgozó Petőfi Sándor és Arany János is a deszkákra lépett, majd ahol 1846 novemberében Petőfi szerelemre lobbant a fiatal színésznő, Prielle Kornélia iránt.

 

Az állandó színházépület gondolata ekkor már javában foglalkoztatta a várost, ám tényleges lépések csak az 1850-es évek végén történtek, amikor megalakult Debrecen város Színügyi Bizottmánya. Az akkor Ceglédi (mai Kossuth) utcára szánt színházépület terveit Ybl Miklós készítette el, de ezek nagyon költségesnek bizonyultak, így a város egy másik tervezőt, Szkalnitzky Antalt is megversenyeztette, végül az ő tervei valósultak meg.

 

Érdekes adalék, hogy Szkalnitzky Antal tervezte annak a Csanak Józsefnek is a palotáját, aki a város leggazdagabb embereként nagyban támogatta a színház ügyét. Csanak háza ma is áll a Piac és az Arany János utcák sarkán, a jól ismert gyorsétteremmel szemben.

 

A színház épülete 1865-re készült el. A homlokzat szobrait – az épület tetején álló Költészet és Népdal allegóriáit, valamint a homlokzati fülkékben álló Petőfi, Kazinczy, Vörösmarty, Csokonai, Kölcsey és Kisfaludy szobrait – az a Marschalkó János szobrászművész készítette, akinek a nevéhez a Lánchíd oroszlánjai is kötődnek. A szobrok állapota az évtizedek alatt jelentősen megromlott, az épület 1962-es felújításakor lecserélték őket.

 

 

A költők szobrai maradtak az eredetiek szerint, az épület tetejére azonban új alkotások kerültek: Antal József Melpoméné-figurája és Boldogfalvi Farkas Sándor Terpszikhoré-szobra. Az alapvetően romantikus historizáló stílusú, a magyaros mellett mór és bizánci elemeket is tartalmazó épület előtt eredetileg öntöttvas lámpák és kerítés állt, ezeket azonban azóta elbontották.

A színház 1865. október 7-én nyílt meg hivatalosan. A megnyitó ünnepségre Jókai Mór írt prológot, amit felesége, Laborfalvi Róza szavalt el, ezt követte a Himnusz és az ünnepi nyitány. A díszelőadáson a Bánk bánt láthatta a közönség, Gertrudist Jókainé játszotta. Az intézmény 1915-ben vette fel a Csokonai nevet, 2012-ben pedig megkapta a nemzeti színházi státuszt.

Az 1865-ös nyitás után számos alkalommal újították az épületet, bővítették raktárral és műhellyel, beépítettek füstelvezető és szellőzőrendszert, bevezették a villanyvilágítást, lett forgószínpad, valamint lépcsőház és ruhatár is. Ugyan a második világháború pusztításait a színház szerencsés módon kisebb sérülésekkel megúszta, az évtizedek mégis nyomot hagytak rajta, így rekonstrukciója aktuálissá vált.

 

 

Ennek ideje 2020-ban jött el, ekkor vette kezdetét az a nagyszabású felújítás, melynek idén nyáron került pont a végére. A történelmi épület alapjai nem változtak, eltűnt azonban a bejárat elől az eredeti kocsialáhajtó, aminek a helyén egy tágas árkád jött létre hatalmas üvegablakokkal és látványos csillárokkal. A szűk előtér és a meredeken felfelé ívelő lépcsők helyett így egy olyan fogadótér jött létre, ahol nemcsak a fény áramlik be, ezáltal mindig derűs és világos látványt nyújt, hanem egy olyan tér is, ahol kényelmesen várakozhatnak az előadás előtt vagy akár után is a vendégek.

 

 

A kétoldali lépcsősor mellé beépítettek lifteket, megújultak a folyosók, a ruhatárak, a zsöllye és az emeleti páholyok (színük előkelő padlizsán lila lett), modernizálták a színpadot és a háttértechnikát, a büfét és a jegypénztárt, valamint a nézők elől elzárt tereket, a próbatermeket, öltőzőket, közlekedőket, irodákat és raktárakat is. A színházteremből kikerültek az oldalsó oszlopok, de a plafon díszítése, valamint a színpad fölött a 19. század végi társulat legnagyobbjait – Szerdahelyi Józsefet, Megyery Károlyt, Fáncsy Lajost, Kántorné Engelhardt Annát, Lendvay Mártont, Szentpéteri Zsigmondot, Udvarhelyi Miklóst – ábrázoló portrék és Debrecen címere továbbra is látható.