Egyetemi Élet
2022-03-16

Újra Berényi Sándor a vezetőedző

Túlzás nélkül állítható, hogy rájár a rúd mostanában a DEAC-Tungsram elsőosztályú kosárlabdázóira a vezetőedzők tekintetében.

Tavaly májusban Kovács Adriánnal bontott szerződést a klub, akkor a vezetőedzői feladatokat a bajnokság végéig a csapat addigi másodedzője, Andjelko Mandics vette át. A DEAC szűk egy hónap alatt véget vetett a vezetőedzői poszttal kapcsolatos találgatásoknak, amikor bejelentették, hogy a szerb Milenko Topics irányítja a csapatot a 2021/22-es szezonban.
 
A szakember feladata volt a vezetőedzőkkel és a szakmai stábbal egyeztetve kialakítani a számára megfelelő együttest. Topics aztán az előzetes reményekkel ellentétben tíz élvonalbeli mérkőzés után – melyek közül ötöt megnyert, ötöt pedig elveszített a cívisvárosi gárda – november közepén bejelentette, hogy lemond vezetőedzői posztjáról és távozik a klubtól.
 
A vezetőségnek hamar döntenie kellett az új vezetőedző személyéről, a legalkalmasabbnak végül a görög származású Jorgosz Vovoraszt találták, akivel öt nappal az előző tréner felmondása után meg is egyeztek. Vovorasz a szezon végéig írt alá a klubnál. A számítások azonban úgy tűnik most sem igazolódtak be, február elején a DEAC azonnali hatállyal felmentette a görög trénert a munkavégzés alól a csapat közelmúltbeli gyenge szereplése miatt. Irányítása alatt a cívisvárosiak hat mérkőzésen győztek, ötöt pedig elveszítettek, az utolsón a Zalaegerszeg ellen huszonnégy pontos vereséget szenvedtek.
 
A klub a vezetőedző távozásával egyidőben jelentette be, hogy a csapatot az idény végéig Berényi Sándor irányítja majd. Az edző neve már ismert a debreceni kosárlabdában, olyannyira, hogy 2017-ben az ő vezetésével jutott fel a DEAC az elsőosztályba, majd két évvel később az irányításával nyert Magyar Kupa bronzérmet a csapat. Berényi Sándort a kinevezésével kapcsolatos érzéseiről és a jövőbeni terveiről kérdeztük.
 
 
- A zalaegerszegi mérkőzés után született meg a döntés a kinevezésemről, eléggé kevés idő volt a váltásra, változtatásra, két nappal később már munkába álltam – mondta megbízásáról Berényi Sándor, aki egyébként a DEAC Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatójaként dolgozik, így azt is meg kellett oldani, hogy az ottani feladatait távollétében ellássák.
 
– Kihívás volt az akadémiai munkám átszervezése, illetve még most is az. Faragó Péter igazgatóhelyettes vette át tőlem a legtöbb akadémiai feladatot, de a többi edzőre és munkavállalóra is több teendő és felelősség hárul az elkövetkező hónapokban. Úgy gondolom jól fog működni minden, de reagálunk majd az esetlegesen felmerülő váratlan helyzetekre is – mondta Berényi, majd arról is beszélt milyen érzés újra elsőosztályú csapatnál vezetőedzői posztot betölteni.
 
– Jól esett a megkeresés, természetesen minden felkerés jól esik az embernek, hiszen azt jelenti, hogy megbíznak benne és a munkájában. Ettől függetlenül vegyes érzések vannak bennem, mert az akadémián nagyon jól érzem magam, nagy szeretettel és örömmel végzem ott a munkám. A vezetőedzői munka egy teljesen más feladat, nem feltétlenül igényeltem a váltást, de nagyon szép és nemes feladat, a döntést pedig megkönnyítette, hogy éreztem a vezetőség bizalmát.
Berényi Sándor a DEAC-nál kialakult helyzetről is megosztotta velünk véleményét, illetve beszámolt arról, hogy mit tapasztalt a játékosokkal kapcsolatban egy hét közös munka után.
 
- Nagyon összetett a dolog, ami az edzőváltásokat illeti a klub életében, a játékosokkal beszélgetve is úgy tapasztaltam, hogy mindenki tudja és érzi, hogy nem normális dolog, hogy egy évadban már a harmadik edző irányítja a csapatot. Nem lehet, hogy itt kizárólag az edzőkkel volt a probléma, a kialakult helyzet mindenképpen az egész csapat felelőssége, a játékosoké is legalább annyira, ha nem még jobban, mint a szakembereké. Előfordul ilyen, ha nem is gyakran, és nagyon nem szerencsés helyzet, de jelenleg nem szeretnék ezzel foglalkozni, csak a jövőre nézni és a lehető legtöbbet kihozni a mostani szezonból.
 
A hangulat az első, hétfői edzésnapomon érthetően nem volt rózsás. Szerencsére azóta sokat javult a dolog, elszántságot látok a fiúkon, az eddigi közös munkára is reagáltak, bizakodó vagyok, egyelőre a látottak alapján nincs okom panaszra – folytatta a szakember, akinek a bajnokság hátralevő részében az egyik legnagyobb kihívás talán az lesz, hogy a Zsíros Tibor Magyar Kupa döntőjére felkészítse a csapatát, hiszen még Vovorasz irányítása alatt a kupa nyolcas döntőjébe kvalifikálták magukat.
 
 
- Biztosan nagy élmény lesz, hazai pályán még nem volt szerencsém Magyar Kupa döntőt játszani, a győri viszont feledhetetlen élmény volt. Egyelőre még nem nagyon gondolkozunk a kupán, a soron következő meccsekre készülünk. A játékosokat is abba az irányba terelem, hogy csak az aktuális kihívással foglalkozzanak.
 
A kupadöntőig még lesz két meccsünk, majd válogatott szünet következik, utána három fontos találkozó, ahol az első ötbe kellene magunkat kvalifikálni, hogy a bajnokság felsőházába kerüljünk – zárta a beszélgetést Berényi Sándor.
 
Vona Lilla

Vasárnap irány paks!

Tőzsér József

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek