Beck Zoltán az egyik legkarizmatikusabb előadóvá nőtte ki magát az évek során. Lehet, hogy ő áll a színpad közepén, de ez a banda igazi alkotóközösségként működik, melyben mindenkinek megvan a szerepe. Testvére, Zaza ül a dobok mögött, aki az egyik legegyedibb dobosként viszi hátán a produkciót. Varga Ádám a basszusgitáros poszton és Sárközy Zoltán – alias Papa – billentyűsként egészítik ki azt a zenei univerzumot, ami csakis rájuk jellemző. Kezdetben sokan rájuk sütötték, hogy nagyon érződik dalaikon a Kispál-hatás, mára azonban levetkőzték vagy mondjuk inkább kinőtték azokat a zenei hatásokat, melyek induló bandaként jellemezték őket.

Legújabb albumuk, az X olyan súlyos társadalmi látleletet nyújt, mellyel messze túlmutat a hagyományos popszámok keretein. Persze a 30Y-t soha nem is tekinthettük amolyan átlagos slágerzenekarnak, még annak ellenére sem, hogy igenis vannak közönséggel együtténeklős, fülbemászó dalaik. Az egyórás lemez nem engedi a megúszós, „szöszmötölök kicsit, addig meg szóljon valami a háttérben” jellegű zenehallgatást. Oda kell rá figyelni, hagyni kell, hogy beszippantson, el kell benne merülni. Arra, hogy ezek a furcsa, nem mindennapi hangszereléssel tálalt szerzemények hogyan bomlanak ki és hatnak élőben, fény derül majd ezen az estén.

Az est vendége a különleges nevű Verőköltő lesz. (Nyilván mindenkinek beugrik a jól ismert bogár, a verőköltő bodobács. Akinek nem, keressen rá!) Itt azonban valami másról van szó. A már-már költői igényességgel megírt szövegeket éneklő zenekar dalaiban felidézi a múlt század nyolcvanas éveinek melankolikus alternatív zenéinek hangulatát. Megszólalásukra is az akkori idők kicsit koszos, tudatosan (?) bizonytalan, sete-suta attitűdje jellemző. Lágyság és nyers dinamika, kéz a kézben némi elektronikus prüntyögéssel. A csapat tagjai: Gressai Ferdinánd – ének, gitár, Gressai Mánuel – dob, vokál, Kása Márton – gitár, szinti, Kocsis Szilveszter – basszusgitár, vokál, Vermes Ráhel Csenge – szinti, vokál.

Koncepciózus szemléletükre jó példa, hogy ha első négy nagylemezük borítóit összeillesztjük, egy képet kapunk. A címeket olvasva pedig sajátos hangulatú verset olvashatunk:  „én előttem – későbe ér – féltve őrzött – eltévelyedés”. 

Az art-rock szerelmeseinek ajánljuk elsősorban ezt az estét, de ne essen kétségbe az sem, aki csak pörögni akar egy jót. Rajta!

-bigtom-