Az Egyetem Tér a Campus Fesztivál szellemi bázisa

Szerda délután megnyitotta kapuit a 18. Campus Fesztivál és vele együtt a DE fesztiválhelyszíne, az Egyetem Tér, amely ezúttal is a Nagyerdei Stadion szomszédságában várja a fesztiválozókat. A faházaknál a karok és az egyetem más egységei színes programokkal készülnek a látogatók szórakoztatására.

Ha Campus Fesztivál, akkor Egyetem Tér, 2026-ban is! A „legokosabb” fesztiválhelyszín programjait bemutató szerda délutáni sajtótájékoztatón elhangzott: minden nap 16 órától interaktív, látványos, szellemi és kulturális feltöltődést kínáló programokon vehetnek részt a fesztiválozók.

Bács Zoltán, az egyetem rektora szerint olyan megjelenési lehetőség a Campus Fesztivál, amelyen széles társadalmi csoportok találkozhatnak az egyetemmel.

  • Mivel nagyon sok fiatal látogat el a fesztiválra, a következő évek beiskolázása szempontjából különös jelentősége van a jelenlétünknek. Másrészt az egyetemi közösség, a különböző egységek és a tudományok képviselői a Nagyerdőn, egy fesztiválon is képesek megmutatni magukat. Ebben a környezetben látszik, hogy a tudósok, kutatók ugyanolyan emberek, mint bárki más, ők is szeretik magukat jól érezni – emelte ki a rektor, aki beszélt arról is, hogy a kapcsolódó Campus Sportfesztiválon több mint 1000 hallgató mérte össze erejét három sportágban. A sporteseményeknél maradva Bács Zoltán bejelentette azt is, hogy a Debreceni Egyetem által szervezett Debrecen Maratont 2027-ben április 4-én tartják.

    Az idei évben a felvételi ponthatárok kihirdetése a Campus Fesztivál idejére esik. A Debreceni Egyetem eredményvárója, a Pont iDE Parti csütörtökön 19:45-kor kezdődik. Aki bemutatja a telefonján, hogy felvették az intézménybe, annak ajándékkal kedveskedik az egyetem.

Miklósvölgyi Péter, a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője, fesztiváligazgató a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a fesztivál szellemiségét meghatározza az Egyetem Tér. Véleménye szerint azt tükrözi, hogy az egyetem szellemi bázisként működik.

- A Campus Fesztivál számomra olyan, mint egy jó sícentrum: mindenki azt csinálja, amit szeret. Csaknem 300 zenei és ugyanennyi kulturális programot, nagyon sok gasztronómiai kalandot és aktivitásra serkentő élményt kínál a fesztivál – mutatott rá a fesztiváligazgató.

A Debreceni Egyetem a Debreceni Egyetem Színpadon túl ebben az évben három helyszínen van jelen a Campuson.

  • A központunk természetesen az Egyetem Tér, ahová 12 faházzal települtünk ki. A 26 egységünk az együttműködési készségéről is tanúbizonyságot tett, mivel egy faházban két-három szervezet is helyet kapott. Itt a börtönszlengtől a DNS-nyakláncon át mozgásos és interaktív játékok sora várják az érdeklődőket – hívta fel a figyelmet Rőfi Mónika, a Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ igazgatója.

    Az Egyetem Téren felvonult karok és szervezeti egységek a saját életükbe, kutatásaikba engednek betekintést. A Műszaki Kar egyebek mellett egy robotkart hozott idén, a jogi karon a házasság jogi háttere ismerhető meg, a Természettudományi és Technológiai Kar Kémia Intézeténél bárki készíthet elefántfogkrémet vagy vegyészvirágokat. A népszerű könyvszelfi idén sem hiányzik a kínálatból, ahogy a kvízek, rejtvények és társasjátékok sem.

A Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központba (SET) nyolc, egészségügyi ellátáshoz kötődő részleg települt ki. Idén első alkalommal van lehetőség hallásvizsgálatra, de bárki részt vehet többek között szemészeti vagy anyajegyvizsgálaton és az agykutatás legizgalmasabb eredményei is megismerhetők. Itt rendezték be a Teddy Maci Kórházat is, amely minden évben a gyerekek egyik kedvence.

A Fun Zone-ban reflexjátékon lehet részt venni és itt lehet beszerezni a Campus leckekönyvét is, amelybe az egyetemi helyszíneken gyűjthető pecsét. Azokat a fesztiválozókat, akiknek sikerül összegyűjteni a megfelelő számú pecsétet, a karibi pultban vendégül látják egy ízletes MÉK-es szörpre vagy fröccsre. Újdonság ehhez kapcsolódóan az egyetem pohárvédője, amit a biztonságos szórakozás jegyében találtak ki: a védőt a pohárra ragasztva elkerülhető, hogy abba bármit belecsempésszenek.

Ezek mellett érdekes és aktuális beszélgetések lesznek minden nap az Unipass-Alumni Színpadon. Többek között a klímaváltozás kihívásairól és a vízmegtartás lehetőségeiről, a sikeres munkavállalóvá válásról, valamint a kriptovalutákról is lesz előadás. Hallhatnak még a látogatók a saját képmáshoz való jogukról és a kultúra mentális egészségre gyakorolt hatásáról is.

Ezen a színpadon 18 órától minden nap dumaszínházi előadók lépnek mikrofon elé, majd 19 órától a zenéé a főszerep. Fellép mások mellett Soma Mamagésa és a Vanavan Jazz, a Debreceni Citerazenekar, a Sárik Péter Trió feat. Berki Tamás & Koszika, valamint a Kolibri Akusztik is.

A Nagyerdei Stadion parkolójában felépített Debreceni Egyetem Színpadnál sem lesz hiány fülbemászó dallamokból és ritmusból: minden nap kora estétől késő éjjelig váltják egymást a zenekarok. A nyitónapon a Street Sixteen rúgta be a bulit. Ezen a színpadon lép fel többek között a Honeybeast és Nótár Mary, csütörtökön a Follow The Flow, pénteken a Blahalouisiana, szombaton pedig L.L.Junior.

A július 22-től 25-ig tartó Campus Fesztiválon idén – a tavalyi évhez hasonlóan – százezret meghaladó látogatóra számítanak.