Hazai Táj-Kép a Főépület előtt
A Debreceni Egyetem idén is csatlakozik a Virágkarnevál Virágos Város programjához. A Főépület előtti kompozíció ezúttal a hazai kertkultúra sokszínűségét, főbb jellemvonásait mutatja be. A virágszigetek augusztus 22-ig, péntekig díszítik az Egyetem teret.
Az egyetem központi épülete előtti téren hosszú előkészítő munkát, tervezést követően bő egy hét alatt készítették el a virágszigeteket Bíró József okleveles kertész tervei alapján és irányításával.
- A Debreceni Egyetem (DE) 2008 óta rendszeres résztvevője a Virágkarneválnak, hiszen az intézmény számára fontos, hogy részese legyen a virágok ünnepén is a város kulturális életének. A harmadik alkalommal, kifejezetten a Virágos Város programhoz csatlakozva készülő, évente más és más tematikát feldolgozó kompozíciók ezúttal hazai tájakra kalauzolnak, tükrözve az egyetem sokszínűségét, jelképezve egyben azt is, hogy a 30 ezres diákság Magyarország szinte valamennyi szegletéből érkezik, hogy Debrecenben végezze felsőfokú tanulmányait – mondta a hirek.unideb.hu portálnak a DE Rendezvénykoordinációs és Alumni Központjának vezetője, Rőfi Mónika.
A virágszigetek az egyetem parkjainak és zöldterületeinek karbantartásáért is felelős UD Praktika Kft. munkatársainak alkotásai.
- Az idei virágkarneváli kiültetés a Magyarországon előforduló tájegységi kerteket idézi meg: láthatjuk a hegyvidék vadvirágait, megcsodálhatunk egy alföldi tanyasi kertet szárazságtűrő növényekkel és veteményeskerttel, valamint a dél-magyar tájat bemutató mediterrán jellegű virágoskert is helyet kap az egyetem Főépülete előtt, emellett a szökőkút épülettel szemben található szobrai is virágköntöst kapnak – ismertette a kompozíciót Bíró József okleveles kertész, az UD Praktika Kft. ügyvezetője.
A Hazai Táj-Kép kertjei augusztus 22-ig, péntekig várják az érdeklődőket, akik a Virágkarneválhoz illő virágos környezetben tudnak fotót, szelfit készíteni az egyetem Főépülete előtt.
Sajtóközpont – BZs