Egyetem Tér
2021-10-28

Magyar Tudomány Ünnepe 2021

„Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz” a mottója az idei Magyar Tudomány Ünnepének, amelynek programjaihoz ebben az évben is csatlakozik a Debreceni Egyetem, ahol a tudományos konferenciákat, előadásokat követően most is a doktor- és díszdoktoravató ünnepséggel zárul a programsorozat.

Az országgyűlés a 2003. évi XCIII. törvénnyel november 3-át a Magyar Tudomány Ünnepévé nyilvánította. Azt a napot, amikor 1825-ben Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét egy Magyar Tudós Társaság alapítására ajánlotta fel, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) megalapítását.

Az MTA 2021 novemberében 18. alkalommal rendezi meg a hazai tudományos élet kitüntetett eseményét, a „Magyar Tudomány Ünnepe” országos és határon túli programsorozatát.

A rendezvényt idei mottója: „Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz”, amelynek fő üzenete, hogy csak a tudományos tények és összefüggések ismeretében vállalkozhatunk a környezetünkben zajló folyamatok megértésére, és azok várható következményeinek felmérésére, befolyásolására; felhívja a figyelmet továbbá a közérthető és élményalapú ismeretátadás szerepére az álhírek visszaszorításában, valamint motiválni kívánja a fiatal generációkat eredeti gondolatok létrehozására.

- „Az egyetemek vannak elsősorban hivatva a nemzet szellemi életének irányítására, a tudomány fejlesztésére, ápolására és hirdetésére, s meg vagyunk győződve, hogy a debreceni egyetem teljes mértékben be fogja váltani azokat a reményeket, amelyeket a nemzet közvéleménye fűz a működéséhez.” – ezekkel a mondatokkal üdvözölte 1914-ben az akkor induló Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetemet a Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem tanácsa – idézte a több mint 100 éves gondolatokat Csernoch László. A Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese kiemelte: az évszázados gondolatok mit sem vesztettek aktualitásukból, hiszen nem változott a felsőoktatási intézmények feladata: átadni, népszerűsíteni a tudományt, szem előtt tartva annak folyamatos fejlesztését és megújítását, mint ahogyan ezt a célt szolgálja a Magyar Tudomány Ünnepe is csaknem két évtizede.

A rendezvények sorát hagyományosan a doktor- és díszdoktoravató ünnepség zárja november 27-én a Főépület Aulájában. A programot az egyetem Multimédia és E-learning Technikai Központja élőben közvetíti.

Programok: https://unideb.hu/magyar-tudomany-unnepe-2021

Bravúrra készülnek megyei csapataink

Szerbiában meghosszabbítják az őszi szünetet, hogy megállítsák a járvány terjedését

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek