Debrecen
2021-06-21

Megkezdődött a nyári szezon a Csokonai Színházban

A Csokonai Színház népszerű kortárs komédiája, a Tesztoszteron meghódította a Nagyerdei Szabadtéri Játékok közönségét is, az előadás nagyerdei bemutatkozásával megkezdődött a Csokonai Színház nyári szezonja.

A férfisors fekete komédiája után júliusban még két előadással szerepel a teátrum a Nagyerdőn: július 2-án és 14-én A Pál utcai fiúk zenés verziója, a Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián jegyezte ellenállhatatlan sodrású, rockkoncertek hangulatát idéző történet viszi újabb férfi illetve fiú kalandokba a nézőket, míg július 7-én és 8-án a Csárdáskirálynőben csendülnek fel olyan örökérvényű slágerek, mint „A lányok, a lányok, a lányok angyalok…”, „Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád…”,  „Te rongyos élet…”, „Az asszony összetör…”, és természetesen „Hajmási Péter, Hajmási Pál”. Az előadások 20 óra 30 perctől kezdődnek.

A Hamletet még egyszer játsszák a Nagyerdei Stadionban: július 12-én. 

A nagyváradi Szent László Napok ma esti nyitóelőadására készült OperaÜnnepet, amelyben Bellini, Verdi, Mozart, Puccini örök szépségű áriáit, közkedvelt operák részleteit hallhatja a közönség, július 13-án kedden a Kölcsey Központban láthatják a debreceni nézők a Csokonai Színház és a Kodály Filharmonikusok művészeinek előadásában. Az est az ünnep zenei megfogalmazását járja körül Vincenzo Bellini, Charles Gounod, Kodály Zoltán, Wolfgang Amadeus Mozart, Amilcare Ponchielli, Giacomo Puccini, Giuseppe Verdi csodálatos áriái és együttesei segítségével. 

Közreműködik: Antóni Norbert, Dargó Gergely, Donkó Annamária, Donkó Imre, Grega Csaba, Janovicz Zsófia, Kuczmog Klaudia, Molnár Anna, Nagy Kíra, Rendes Ágnes és Szilágyi Szilvia, valamint a Kodály Filharmonikusok és a Csokonai Színház Énekkara. Karigazgató Gyülvészi Péter, az est karmestere Ács János.

A Nagyerdei Szabadtéri Színpad előadásaira a Kölcsey Központban, a Hamletre pedig a Víg Kamaraszínház Jegypénztárában hétfőtől péntekig 9 és 12 óra között, délután 13 és 19 óra között, valamint a Csokonai Irodalmi Labor (Kossuth utca 1.) Jegypénztárában 13 és 17 között, illetve online vásárolhatók jegyek.

A járvány és a migráció ördögi kört alkotnak egymással

Huszti Szabolcs

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek