DEAC körtánc Körmenden

A DEAC férfi kosárlabda együttese közel ezer kilométerrel a háta mögött sikerrel vette szombaton este a Vas vármegyei, körmendi kirándulást. A hazaiak mindenképpen nyerni szerettek volna, hiszen legutóbb egymás után kétszer is zakóztak, míg az egyetemisták célja egyértelmű volt: folytatni a mostanság megszokott siker szériát.

Ha nem is talpig vasban, de néha ónban, pontosabban ónosban - ami az esőt illeti - találták magukat a vendégek. Ez azonban cseppet sem riasztotta el őket attól, hogy ne vegyék fel az eléjük dobott kesztyűt. Igaz az Egis próbálta uralni a palánk alatti területeket, de a Debrecen jól védekezett, az egykori körmendi Mócsán triplái ellen pedig nem volt ellenszer.
 
A második negyed is az ő hármasával kezdődött - ez volt az ötödik sikeres kinti dobása - és a társak sem tétlenkedtek. El is húztak kilenccel. Kicsit visszavettek az iramból a DEAC magas emberei, és Ivosev a dudaszóval egyidőben egyenlített. Ezzel az egállal jött a szünet.
A harmadik etap első felében a vasiak aktívabbak lettek. Durázi szórta meg magát, Grimes sem tétlenkedett, és elléptek nyolccal. Pethő Tamás azonnal időt kért. Meg is lett az eredménye, felzárkóztak a vendégek.
 
A negyedik tíz perc a küzdelemről, a hazai drukkerek bírói szidalmazásáról, a ziccerek elhibázásáról szólt. A hajrát a DEAC bírta jobban, 23 másodperccel a vége előtt sem Tyus, sem Subotic nem hibázott, így a hajdúságiak megérdemelten vitték el a két pontot, amivel a tabellán felzárkóztak az élmezőnybe.
 
Férfi kosárlabda NBI/A csoport, 16. forduló:
Egis Körmend - DEAC 78-84 (26-27, 18-17, 19-17, 15-23)
 
Legjobb dobók: Durázi 19, Grimes 18, Ivosev 11, illetve Tyus 23, Mócsán 20, Subotic 17.
 
W. Gy.