Délben az Eötvös női röplabdásai állhattak fel a dobogó második fokára az Eötvös Kupa fináléja után, késő este pedig a DVSC SCHAEFFLER kézisei a II. Kermann Kupán értek el hasonló eredményt.
A Loki lányai pénteken húsz góllal verték a lengyel Lublint, a másik találkozón a Fradi tízzel a román Valceát. Így a döntőt a két magyar egyesület vívta a Hódosban.
A Ferencvárossal tíz nappal ezelőtt már találkoztak a debreceniek Pesten, akkor a zöldek kettővel voltak jobbak a végén.
A mostani összecsapás nem indult jól hazai szempontból. Alig telt el néhány perc, amikor a Jesper Jensen által vezetett társaság elhúzott 7-1-re. Innen próbált felállni a DVSC, de csak megközelíteni tudta az ellenfelet. A szünetre négy találattal voltak jobbak a IX. kerületiek.
A második játékrészben a tizenkettedik percben utolérte a DVSC az ellenfelet. Kétszer is egyenlített a csapat, de elég volt kis figyelmetlenség, és a Fradi büntetett. Főleg olyankor, amikor Tóvizit pihentette Szilágyi Zoltán. A helyére beállt Juhász Kata nem tudta középen semlegesíteni a támadókat. Amíg Tóvizi két ellenfelet is leköt amikor pályán van, ugyanez nem mondható el a fiatal beállóról.
Az FTC magabiztossá vált, négy-öt góllal állandóan vezetett, amihez hozzájárult az is, hogy a csereként beállt kapusuk Glauser, három hetest is megfogott.
Összességében nagyon jó színvonalú hatvan percet láthattak a helyszínen lévők, és a televízió előtt űlők is. A Lokiban négy alapember - de Jong, Thorleifsdottir, Toublanc, és Hámori - hiányzott sérülés miatt, a beálló posztján pedig szinte egyedül verekedett, és dobta a gólokat Tóvizi.
A játék, a küzdés, a védekezés, a variációk mégis azt mondják, a csapat felkészült a bajnoki rajtra, és a BL-re.
Jövő héten lesz még egy barátságos derbi a szerb bajnok ellen, aztán mehet minden élesben!
Női kézilabda, II. Kermann Kupa döntő:
DVSC SCHAEFFLER - FTC: 23-28 (11-15)
W. Gy.