Ha jól tudom, doboltál, és klarinéton is játszol. Ha egy lány a dobokhoz ül, az egy külön történet.

Három éves koromtól folyamatosan énekeltem, és mindig azt gondoltam, hogy nem én választottam a zenét, hanem a zene választott engem. Elkezdtem furulyázni, amikor suliba mentem, de kb minden kisgyerek tanul furulyázni, és kórusba is jártam, utána valóban tanultam klarinétozni, szaxofonozni. Kamaszkoromban úgy gondoltam, hogy a dobolás érdekes sztori, meg valahogy nem tudtam elképzelni azt, hogy hogy lehet függetleníteni a négy végtagunkat egymástól, de amikor dobolni kezd az ember, akkor rájön, hogy ez nem így történik. Szeretem a kihívásokat, két évig doboltam is. Az elmúlt években pedig azzal a gondolattal facérkodom, hogy szeretnék megtanulni basszusgitározni. Úgyhogy remélem, hogy majd lesz rá lehetőségem és időm.

Zárójelben megjegyzem, szokták mondani, hogy az énekesnek a dobosa a legjobb barátja, meg mostanában a basszeros is. A klarinét meg a dob között azért van különbség, ez azt jelenti, hogy a komolyzene felé is elkezdtél kacsintgatni, vagy ez szülői ötlet, nyomás alapján jött?

Nem, a szüleim sosem presszionáltak azzal kapcsolatban, hogy mit csináljak, hanem hagyták, hogy magamat valósítsam meg. Azt gondolom, hogy azt ők is látták, hogy igen pici koromtól a zene meghatározó számomra, hogy azt elvenni nem lehetne tőlem. Komolyzenével pedig egész gyerekkoromtól foglalkoztam. A kórusban is inkább komolyzenei műveket tanultunk meg, énekeltem templomban, kórusban, mindenhol. Én nagyon szeretem a komolyzenét. Az egy másik kérdés, hogy nagyon szerencsés voltam, mert az általános iskolában is olyan volt az énektanárnőm, hogy látta bennem a potenciált, meg a lehetőséget, és ő konkrétan hagyta, hogy több szólamra átdolgozzak olyan komolyzenei darabokat, amik egy szólamra vannak írva, és megtanítsam a kórusnak. Úgyhogy őmár idejekorán ösztönözte a szárnybontogatásaimat.

Te milyen kislány voltál? Aki egyfolytában idegesítően dalolászik, vagy mindenki látta, hogy őbelőle énekesnő lesz?

Én azt gondolom, hogy ez a mai napig nem jellemző rám. Magamban énekelgetnék egyfolytában. Korábban sem volt jellemző, ráadásul nagyon introvertált gyerek voltam. Nem szívesen nyilvánultam meg. Ez annyiban módosult, ha a zenéről volt szó, hogy a kreatív ötleteimet mindig elő szerettem volna adni, de nem úgy, hogy felnyomultam a színpadra, hanem mindig elmondtam az énektanárnőnek, hogy nekem mi a véleményem erről, és rábíztam, hogy ezt meg tudom-e valósítani. Mint például a ballagó dalunkat én írtam 14 éves koromban, és ők előadták 28-an. Angol nyelven, zongorára, úgy, hogy nem zongoráztam. Ilyen szempontból nagy szerencsém volt, hogy hiába voltam zárkózott gyerek, valahogy az útját megtalálta mindig az, hogy ki tudjam bontakoztatni a zenei érdeklődésemet, merthogy mindig nagyon ösztönző emberek vettek körül.

A zenei érdeklődésed kifelé irányult, a nagy nemzetközi sztárokat nézted, vagy Magyarországra koncentrálódott? Gondoltál rá, hogy de jó lenne popsztárként a színpadon állni?

Sosem álmodoztam arról, hogy popsztár szeretnék lenni, tényleg soha, hanem egyszerűen csak nagyon szerettem a zenével foglalkozni. Mindig is külföldi előadókat hallgattam. Michael Jacksonon nőttem fel, 7 éves koromtól csak őt hallgattam. utána elkezdtem Whitney Houstont is hallgatni, de a legmeghatározóbb Michael Jackson volt. A mai napig sokkal könnyebben találok magamnak való zenét a külföldi palettán. Valószínűleg amiatt, mert pop és R&B, rhythm and blues beállítottságú ember vagyok, valószínűleg több korábbi életemet hasonló területeken éltem le, vagy nem tudom. Nekem egyszerűen minden szempontból jobban fekszenek azok a dalok, hangszerelési oldalról is, vokál szempontjából is. Mai napig azt gondolom, hogy a vokál a hangszerelés 50 százalékát kiteheti, és nagyon szerves része egy zeneműnek, emiatt mindig a külföldi dalok felé hajlottam, de vannak olyan magyar nyelvű dalok is, amik tetszenek, és megérintenek.

Mikor kezdtél dalokat írogatni, és azok milyen hangulatúak voltak? Inkább szerelmesek vagy inkább depressziós hangulatúak?

18-19 éves koromban. Nagyrészt szerelmesek. Én most is azt vallom, hogy a világot két dolog mozgatja, az egyik a szerelem, meg nyilván a tizennyolc karikás verziói, meg a pénz, de a pénzről mit írsz? Arról nem lehet dalt írni, hacsak nem azt, hogy Bitch better have my money, de ebben nincs sok lehetőség. Én a mai napig azt gondolom, hogy legnagyobb részben a szerelemről ír az ember, vagy a fájdalomról, vagy az örömről, vagy a szexuális vonzatáról, de ehhez a témakörhöz a legkönnyebb kapcsolódni, mert ez mindenkié, és nagyon sok emóciót megmozgat. 7-8 éve kezdetem publikálni a saját dalokat.

Ha jól tudom, kivágtak az X-Faktorból.

Mint macskát kakikálni. De azt kell, hogy mondjam, hogy tök érthető, hogy miért. Ez 28 éves korom környéként történt, de nem voltam a helyemen. Nem éreztem azt magamban, hogy tudom, hogy mit akarok mondani az embereknek, és szerintem egy előadóművésznek az a legfontosabb szerepe. Azért állsz a színpadon, mert valamit mondani akarsz, az egy dolog, hogy közben dalokat énekelsz. Én például teljesen azt vallom, hogy az a dolgom, hogy megnevettessem az embereket a dalok között, és elérjem őket valamilyen gondolattal. A zene egy nagyon jó eszköz, és ráadásul internacionális eszköz, hogy eljussunk egymáshoz, és a dalok közötti rész továbbvisz minket. Értem, hogy miért raktak ki a műsorból, mert nem volt meg az a plusz, ami kell.

Hogyan élted meg? Otthon sírtál, hogy nem vagy elég jó, és dolgozni kell azon, hogy jobb legyél?

Úgy éltem meg, hogy nem vagyok elég jó, de ez a mai napig dolgozik bennem. Valószínűleg ennek köszönhető a maximalizmusom. Viszont egyáltalán nem éltem meg rosszul, mert ebbe a műsorba nem azért mentem el, mert én úgy éreztem, hogy nekem ezzel dolgom lenne, hanem mert annyi éve unszoltak barátok. Belül egyáltalán nem éreztem az egészet, csak mintha vakrandira mennél egy sráccal.

Utána mit csintáltál, képzeted magad pszichésen, elkezdtél fejlődni?

Harminc-huszonkilenc éves koromban jöttem rá, hogy vannak olyan puttonyok az életben, ami nem a tied, és nem kell tovább vinni, mert csak elvesz tőled. Akkor sem, hogyha olyanoktól kaptad, akik neked fontosak. Gondolok a családra, a szerelemre. Ekkor jöttem rá, hogy kidolgoztam magam, helyre akartam hozni olyan dolgokat, amiket nem én rontottam el, és be akarom ezt fejezni, szeretnék inkább az intuícióimra hallgatni, és azt csinálni, amiben jó vagyok, meg amihez értek.

Ekkor jött a Sztárban Sztár, csak ott mások dalait adtad elő.

Igen, bár a Sztárban sztár azután kezdődött, hogy elkezdtem dolgozni a Majka zenekarban, ahol nagyon sokat tanultam, hogy én hogy határozom meg magam a zenében. Sok dal nem volt még vokálcentrikus. Megkaptam tőlük a dalokat, hogy tanuljam meg. Összeraktam, hogy mit gondolok róluk zeneileg, és teljesen nyitottak voltak rá, szabad utat adtak nekem, elfogadták az ötleteimet, és ebből nagyon sokat tanultam. A Sztárban sztár már ezután érkezett az életembe. Bár hozzáteszem, hogy a Sztárban sztár egyébként nagyon hasonló volt az X-Faktorhoz, olyan szempontból, hogy ott sem voltam teljesen a tudatában a képességeimnek, nem tudtam lubickolni benne. Míg a Nagy Duettnek jobban át tudtam adni magam, rá egy-két évre. Úgy gondolom, hogy ez az emberek nagy többségénél így működik, hogy ameddig nem tudom magam teljesen beleengedni valamibe, bármilyen oldalról van valamilyen gátja, addig nem tudok benne igazán kiugrót teljesíteni. Amikor meg azt érzem, hogy ebben otthon vagyok, akkor viszont nagyon látványosan működik.

Hogy kerültél Majkához?

Nagyon egyszerű volt. Akkor már évek óta dolgoztam együtt vokál stúdiókkal, az akkori basszusgitárosukkal, Vígh Arnival. Előttem néhány hónapig a Singh Viki volt a vokalistája, de ő kiment hajóra dolgozni. Úgy volt, hogy Vikit helyettesítem, de nagyon elégedettek voltak a munkámmal, átformáltam a dalokat, hogy énekesebbek legyen. Az első koncert után azt mondták, hogy szeretnék, hogy én maradjak a zenekar énekese.

Tehát énekese és nem vokalistája.

Peti mindig azzal viccelődött, hogy látta, hogy csak jön előre ez a lány, a színpad elejére, és nem lehet visszarugdosni. Szerintem látták, hogy a vokálnál többet tudok adni az embereknek.

Azután jöttek a babák, és elmentél Majkától.

Nem volt ennyire szöges, az ikrek után még visszamentem dolgozni a produkcióba, sőt úgy csináltunk végig egy 100 tagú cigányzenekaros turnét, hogy mindenhova cipeltem magammal a gyerekeimet, szopiztattam a koncert előtt, után. Inkább a második várandósságom után szakadtunk el egymástól teljesen.

Aki nem tudta volna, úgy oldották meg, hogy kivetítettek, végülis egy ledfalon ott voltál a koncerteken. Ez milyen érzés volt? Láttad magad?

Egyszer-kétszer láttam egy bejátszást, a barátaim küldtek videókat. Szokatlan, de logikus megoldás volt a Peti részéről, mert nem kellett másik embert keresni, nem kellett valaki mást megtanítani a dolgokra. Tök ügyes húzás volt. Bevallom őszintén, ez pont abban az időszakban volt, amikor hónapokig kórházban voltam veszélyeztetett terhesen. Nyilván nagyon hiányzott az, hogy nem tudok közönségnek dolgozni, de nyilván a gyerekeim sokkal fontosabbak voltak.

Nem firtatva az azóta eltelt időt, de hallgatsz Majkát?

Időről időre igen, mert vannak olyan dalok, amiket kifejezetten kedvelek. Nagyon szeretem a Hidegvérrel-t, a Meztelent, a Füttyöst.

Hogy néz ki most a jelen? Kollányi Zsuzsiként járod az országot?

Így van, igen, kb két éve. A Majka zenekar alatt is vittem saját projekteket, és jártam egyedül fellépni.

A babákkal meg lehet birkózni?

Pont azt mondtam a gitárosomnak, hogy legalább napi kétszer biztosan sárkány módon üvöltök. Egy idő után meg lehet unni a tesztoszteront, főleg nőként. A fiúk meg tudják tépni az ember idegrendszerét. Egésznap mozognak és üvöltenek. Nagyon szuper őket nézni, fejlődni. Nagyon jó humoruk van a srácoknak, tök zeneiek. Az egyik fiam az utóbbi időben állandóan énekli a Régi nyár filmzenét, valamiért beakadt nála. Szoktak velem koncertre jönni, meg most kezdik pedzegetni, hogy anya, Kollányi Zsuzsi. Egyszer elkezdték mondogatni otthon, hogy én vagyok a Kollányi Zsuzsi, anya ott van a színpadon. Nagyon cuki dolgok, mindhárman tök különböző individuumok, teljesen más preferenciákkal, és érdekes nézni őket, ahogy változnak. Azt gondolom, hogy nekem anyukaként azt kell velük megértetnem, hogy önmagukat próbálják meg kiteljesíteni a világban, mert pont attól lesznek sikeres és boldog emberek.