Elhatároztam, hogy ezt az írást nem úgy kezdem, ahogy akartam, de nem sikerült. Nem a szakértő debreceni futballszurkoló (vagy inkább alkalmi mérkőzésre járó) társaim megnyilvánulásairól akartam írni, de mégís így tettem részben. Hiszen időközben megvilágosodtam: mindenkinek szíve joga eldönteni mit gondol kedvencnek érzett csapatáról.

Ha valaki csak győztes szériában akar meccsre járni Debrecenben, tegyen úgy! De ne feledje: ezek szerint ő nem törzsszurkoló, még csak nem is szurkoló. Nem más ő ebben az esetben, mint egy néző csupán. Egy olyan személy, aki racionális elvek mentén osztja be saját szabadidejét: jól megy a csapatnak, valószínűleg nyernek, jól szórakozok, természetesen megyek, mert ez nekem megéri! Teljesen logikus, ha ezzel ellenkező tendenciát észlel a néző, már nem szeretne kimenni, hiszen nem akar rosszul járni.

Az Újpest ellen mindig nehéz, itthon is nehéz. Akkor pedig pláne nehéz, ha egy héten belüli két zakóval várod a rangadót. Ilyen a futball, nem mindig neked kedvez a szerencse. Akadozik a gépezet, de az Újpestet ma meg kell verni. Muszáj nyerni, mert ahogy tavaly ősszel egy jó szériával egy csodás szezon lett megalapozva, most egy rossz szériával... De erre én gondolni sem akarok. A csapat nem lett rosszabb, mint a májusban ünnepelt alakulat és az edzői stáb sem lett hirtelen kutyaütő. 

Nem mindig a te csapatod a legjobb, nem mindig a fényben és a pompában jársz. De ott vagy, mert érdekel és mert nem tudnál létezni nélküle, mert a TE csapatod.

Ha ezt érzed, szurkoló vagy. Nem hatnak rád a racionalitás tételei.

Hajrá Loki, mindörökké Debrecen!

fotó: dvsc.hu