Sport
2022-05-10

S1-ben uralták az aszfaltot

A Monorierdőn rendezett M-Ring-verseny után a DEAC motorsportcsapata Kakucson is folytatta az aszfalt meghódítását. Hétvégén a 91. autoszlalom.hu kupának hat versenyzőnk vágott neki.

S1 kategóriában sikeresen helytállt a már ismert piros Toyota Yaris, és megmérettette magát a második versenyén is a Mini Cooper S típusú autónk S4-ben.

 

A versenyzőknek nem volt egyszerű dolguk. A pálya teljesítése igen nehéz feladat elé állította a résztvevőket. A szervezők a bójákat néhol szorosan, egymás mögé helyezték, kikerülésük pontos és precíz vezetést követelt. Csapatunk tagjai ugyanakkor a nehéz akadályok ellenére is elképesztő teljesítményt nyújtottak.

 

S1 kategóriában a nagyszerű formában lévő Nagy Dávid ért fel a dobogó legfelső fokára, őt szorosan követte Szántó Attila, megszerezve ezzel a második helyet, Teski Ferenc pedig csak minimális különbséggel maradt le a dobogóról, és negyedik helyen zárta a versenyt.

 

S4-ben hatalmas küzdelem várt a DEAC tagjaira a Mini Cooper S-sel. Jéger Márton hetedikként ért a célba, őt Nagy Nándor követte, akinek ez volt a második megmérettetése, és ismét megállta a helyét. Női kategóriában Kovács Fanni indult, és a tizedik helyen végzett.

 

A DEAC motorsportcsapata izgatottan várja a következő nagy megmérettetését, amely a Hungaroringen lesz május 21-én.

Eredményes hétvége

Bakos Miklós egyedül vitorlázta körbe a Balatont

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek