Ezeknek az összehasonlításoknak talán nem sok értelmük van, de ha már Infantino feladta a magas labdát, megpróbálom lecsapni, és ebben a véleménycikkben – amely nem feltétlenül tükrözi a teljes szerkesztőség álláspontját – pontozom a vb-t különböző szempontok alapján.

Rendezés (3)

Kezdjük a nehezével. Nincs értelme sokadszor is kifejteni, mennyi probléma is merült fel az idei vb rendezésével kapcsolatban. Már a döntés pillanatában lehetett sejteni, hogy Katar nem feltétlenül szakmai kiemelkedő pályázati anyagával nyerte meg a sportvezetők szavazatait, ami már önmagában ellenséges hangulatot keltett a rendező országgal és a FIFA-val szemben is. Aztán jött a vb téli megrendezésének bejelentése, amely igencsak megosztotta a világot, illetve a stadionépítésekkel kapcsolatos tragédiák. Tiltakozásként számtalan művész utasította vissza a megnyitó ünnepségen való – egyébként szakmailag és anyagilag is vonzónak tűnő – részvételi lehetőséget. A torna első napjaiban a jegykezelő rendszer hibásodott meg, így előbb érvényes jeggyel rendelkezők nem tudtak bejutni a stadionba, majd másnap jegy nélkül is kinyíltak a kapuk. A rendezők arroganciája pedig a trófea átadásakor csúcsosodott ki: Lionel Messire szürreális módon aggattak arab öltözéket élete – de legalábbis pályafutása – legfontosabb pillanatában. Pozitívum, hogy a közel-keleti meleggel valóban nem volt gond, el sem merem képzelni, mennyi villamosenergia kellett az egész ország klimatizálásához ebben az egy hónapban, illetve a hírek szerint a csapatoknak valóban csak a játékra kellett koncentrálniuk, a stadionok viszonylagos közelsége és a luxuskörülmények az oroszországi, vagy az azt megelőző brazíliai vb-hez képest például összehasonlíthatatlanul komfortosabb környezetet teremtettek.

Hangulat (4)

Némileg összefügg az előző témával, hogy Katar soha nem látott jogokat kapott a pénzéért: valószínűleg ez volt az első alkoholmentes sportesemény a történelemben, de az öltözködést és az általános viselkedést illetően is a világ alkalmazkodott a házigazdához. Az arab kultúra tisztelete persze önmagában egy teljesen jogos kérés, de cserébe a stadionokban uralkodó hangulat közelebb állt egy színházi előadáshoz, mint a futball ünnepéhez. Nem sírom vissza a vuvuzelát, de a foghíjas stadionok látványa és a síri csend sokszor illúzióromboló képet mutatott. Ezen nyilván nem segített az sem, hogy házigazda ország válogatottja ilyen gyengén még sosem szerepelt, de tegye fel a kezét, aki bravúros menetelésre számított Katartól.

Drámai történetek (8)

Meglepetések azért így is akadtak 2022-ben, elsőre talán mindenkinek Marokkó juthat az eszébe. Zijesék első afrikai csapatként jutottak el a legjobb négy közé, Spanyolország és Portugália kiejtése is megsüvegelendő teljesítmény. Negatív szenzációt jelentett Németország korai búcsúja, az a csoport különösen izgalmas utolsó játéknappal kényeztette a szurkolókat. Hollywood-i forgatókönyvnek sem volt rossz Lionel Messi csúcsra jutása, de voltak itt utolsó perces találatok, körömrágós tizenegyespárbajok, többgólos hátrányból felállások, és persze ez a döntő…

Meccsek színvonala (6)

Előzetesen kicsit talán magasabb színvonalú játékot várhattunk, hiszen most nem lehetett kifogás a legnagyobb sztárok fásultsága, a szezon közepén elvileg csúcsforma közelében járhattak a futballisták. Voltak emlékezetes teljesítmények, parádés meccsek, és a 32 csapatos formátumban most született a legtöbb gól egy vb-n, amire tényleg az Argentína-Franciaország finálé tette fel a koronát. Ezek mellett ugyanakkor számos nézhetetlen találkozóban is részünk volt, sok kifejezetten gyenge együttes tette tiszteletét Katarban. A gólátlagot javítják a 7-0-s (Spanyolország-Costa Rica) és 6-2-es (Anglia-Irán) meccsek, de sok sportértékük nincs.

Egyéniségek (7)

Furcsa kettősség jellemezte ezt a tornát, hiszen olyan igazi felfedezettet, berobbanó ifjú sztárt nem adott nekünk, mint mondjuk négy éve Kylian Mbappét. Ellenben számos rutinos játékos, sőt akár egész csapatok indultak utolsó táncra 2022-ben. Az élre kívánkozik Horvátország és Belgium kontrasztja. Szomszédaink az oroszországi döntős szereplés után ezúttal is érmesek lettek, és ez a bronz talán még szebben is csillog Modricék nyakában, mint a négy éve megszerzett ezüst. Ezzel ellentétben dicstelen véget ért a belgák aranygenerációjának szereplése, ahol nemcsak a csoportkörös kiesést kellett megemésztenie Hazard-nak és társainak, hanem a pályán kívüli botrányokat is. Természetesen óriási sztori volt az elmúlt 15 év két legnagyobb klasszisának „párharca” is: bár Ronaldo és Messi nem került szembe egymással ezen a vb-n, nyilvánvalóan megversenyeztette őket a közvélemény, és amíg az argentin zseni legjobb játékosként vezette világbajnoki címre hazáját, addig a luzitánok sztárja kidumálta magát a kezdőből, így sosem tudjuk meg, mire lett volna képes a portugál válogatott Marokkó ellen vele. Ezen a ponton említhető meg, hogy a látványos kapusteljesítmények rajongói csemegézhettek az elmúlt hetekben, hiszen a végül aranykesztyűt nyert Emiliano Martinez mellett Dominik Livakovic és Bono is megérdemelte volna a legjobb hálóőrnek járó elismerést. Mindannyian kiemelkedően teljesítettek Katarban.

Játékvezetés (4)

Óriási dicséret illeti a Pierluigi Collina vezette játékvezetői testületet, amiért megoldották – remélhetőleg véglegesen a sportág egyik legnagyobb szégyenét: az időhúzást. Az eddigiekhez képest maratoninak tűnő 8-10 perces hosszabbítások teljesen általánossá váltak, a játékvezetők valóban annyit tesznek rá, hogy ne érje meg szimulálással, egyéb trükkökkel közelebb kerülni a győzelemhez. Ellenben az idei vb vesztese a VAR. Kiváló lehetőség lett volna a videóbíró elfogadtatása, ez azonban nemhogy nem sikerült, de még több a kérdőjel a technológiával kapcsolatban, mint egy hónapja. Teljesen nyilvánvaló szabálytalanságokat vissza sem néztek – a bronzmeccsen a marokkói játékosok inzultálták a játékvezetőt, holott érthetetlen módon megúsztak egy hatalmas buktatást a saját tizenhatosukon belül – vagy ha igen, nem hittek neki – erről pedig Uruguay tudna sokáig panaszkodni a Ghána elleni meccsen történtek miatt. De a FIFA magyarázkodása ellenére arra sem kaptunk megnyugtató választ, hogy valóban érvényes volt-e Japán második gólja Spanyolország ellen, mint ahogy a Franciaország-Tunézia meccs végét sem, amelyet, ha nem tét nélküli, akár meg is lehetett volna óvni, hiszen érthetetlen és értelmezhetetlen események történtek a lefújás előtt, közben, után, vagy ki tudja, mikor is volt az éppen. Végezetül emlékezzünk meg Mateo Lahozról, aki miatt majdnem kitört egy Hollandia és Argentína közötti háború: a spanyol sporinak óriási felelőssége volt abban, hogy olyan csúnyán ért véget az a negyeddöntő.

Összegezve tehát a 2022-es labdarúgó világbajnokságot, az biztos, hogy lesz miről beszélni a következő négy évben, mert eseménydús, élményekkel teli hónapunk volt. Azt azonban nagy magabiztossággal ki merem jelenteni, hogy ezen szempontrendszer alapján nagyon messze voltunk a „minden idők legjobbja” jelzőtől.

Horváth Zoltán