Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat nyert hallgatóit köszöntötte a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara. Az idei tan...
A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara a 65, a 60, illetve az 50 éve végzett egykori hallgatóit köszöntötte. A szombaton rendezett ünnepségen több mi...
Az egyetem kötelessége az értékteremtés. A zeneművészet pedig mint az egyik meghatározó művészeti ág lényeges alkotóeleme az egyetemes kultúrának, így intézmény...
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatója nyerte el a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjat. Gyulai Ágnes Varga Mihály pénzügyminisztertől vet...
A Debreceni Egyetem professor emeritusa, Tóth Csaba fotóival jelent meg a Barangolások a Hortobágy mellyékén című album. A kiadvány több mint 400 felvételen mut...
Alternatív fehérjeforrás és takarmány előállítása, valamint újgenerációs technológiai eljárás kidolgozása volt a célja annak az ötéves kutatás-fejlesztési progr...
Kari kitüntetések, szakmai díjak, tudományos elismerések átadása mellett az új docensek és adjunktusok vehették át megbízásukat a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsés...
Az egyetemi kutatók innovatív kutatási projektjeinek megvalósítására 12 millió forint támogatás nyerhető el a Debreceni Egyetem Innovációs Alap (DEINA) finanszí...
Idén is bekapcsolódhatnak a debreceni egyetemi polgárok a #BeActive eseményeibe. Az Európai Unió legnagyobb szabadidősport-programja szeptember 23-án, pénteken...
Klinikai gyógyszerész segíti a betegellátást szeptembertől a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikán. A gyógyszerészek így már kilenc kli...
A Debreceni Egyetem kutatói elsőként írták le, hogy a mechanikai ingerek a fejlődő porcsejtek biológiai órájának szinkronizálása révén fejtik ki porcképződést e...
A világunkat sújtó negatív történések és a háború ellen tiltakozik friss dalával Erdős Fruzsina, a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének ének tanára. Az új...
Négy megye, öt település, 200 program – ez a számok tükrében a Kutatók Éjszakája a Debreceni Egyetemen, amely idén már 15. alkalommal csatlakozik a rendezvényso...
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Kenézy Gyula Campusán újraindul a szülészeti járóbeteg-ellátás. Szeptember 19-től egy v...
Több mint húsz koncertet kínál a klasszikus zenét szerető közönség számára a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar idén jubiláló Universitas-Debrecen, valamint Ko...