Az olyan nagyragadozók, mint amilyenek a nagymacskák is, gyakran esnek áldozatul az előítéleteknek, annak ellenére is, hogy az ökoszisztéma létfontosságú tagjai. Kiszámíthatatlannak, agresszívnek és veszélyesnek bélyegzik meg őket, a legtöbb esetben csupán az ismeretlentől való félelem miatt. Számos, hosszútávú kutatási projektek, amely ezekkel az állatokkal foglalkozik bizonyította, hogy a média félelemkeltése is óriási szerepet játszik ebben. Többek között ezért is érezzük nagyon fontosnak a következőkben leírtakat.

Marc Bekoff, az evolúciós biológia professzora és a Psychology Today szerzője dr. Gosia Bryja környezettudós és természetvédő szakértőt kérdezte arról, milyen negatív következményekkel jár, ha félreértjük ezeket a csodálatos lényeket. A cikk végén a saját tapasztalatainkra építve is megosztunk néhány gondolatot a ragadozók megítélése és a média összefüggése kapcsolatában.

Ezért fontos, hogy többet tudjunk róluk, és értsük is ezeket az állatokat

„Egyetlen természetvédelmi erőfeszítés sem lehet sikeres a vadon élő állatokhoz való hozzáállásunk alapos megváltoztatása nélkül. Világunk egyre nagyobb mértékben urbanizálódik, így egyre gyakoribbá válnak az emberi interakciók a nagyragadozókkal. Sajnos ezekről a csodálatos állatokról alkotott képünket gyakran irracionális félelmek, előítéletek vezérlik. Ahogy Erica Berry írja a Wolfish: Wolf, Self, and the Stories We Tell About Fear című könyvében: »előtted a lény, az elmédben a teremtmény«.

Több tudományos ágat átfogó oktatásom és szakmai tapasztalatom ráébresztett arra, hogy a hatékony természetvédelemnek foglalkoznia kell az egyes állatok belső értékével. Ez gyakran megköveteli az emberi pszichológiában való elmélyülést. Különösen azon érzelmi akadályok feltárását, amelyek rongálják a többi érző lényről alkotott felfogásunkat. Ezek az akadályok gátolják az együttérzést és az egyének jólétével való törődést” – magyarázza dr. Bryja.

A ragadozók negatív megítélése többek között hüllőagyunk terméke

Dr. Bryja kiemelte, hogy a vadon élő állatok megóvása esetén az együttérzés hiánya sehol sem ütközik ki jobban, mint a húsevőkkel való bánásmódban. Óriási nyomot hagyott rajtuk az évszázadokon át tartó akkurátus démonizálás. Kiszámíthatatlannak, veszélyesnek és megbízhatatlannak bélyegeztük meg őket, amely jelzők egyike sem igaz. Mégis, a címkék megmaradtak; a mai napig is. Ennek oka gyakran az, amire a fenti idézet is utal: sokszor nem tudunk különbséget tenni az elménk által generált kép és a valóság között. Ahogy Leda Cosmides és John Tooby evolúciós pszichológusok mondják: „Modern koponyáink egy kőkorszaki elmét rejtenek magukban.” A mondat még véletlenül sem sértés: a húsevőktől való félelem túlélési mechanizmusként mélyen gyökerezik bennünk, modern világunkban azonban eltorzítja az ember és a vadon élő állatok interakcióinak lehetséges kimenetelét.

„Ennek ellenére ebben a kérdésben nem a hüllőagy az egyetlen akadály. Érdekes módon a húsevőkkel való találkozásunk viszonylagos ritkasága is hozzájárul a kockázat túlbecsléséhez. Az ismeretlenség fokozza a szorongást. Például a medvék esetében minden emberi sérülésről beszámolnak, miközben számtalan békés találkozás ismeretlen marad a nyilvánosság előtt. A tragikus találkozások kifejezetten ritkák, ritkaságuk pedig hírértékűvé teszi őket. A sokkal veszélyesebb, de ismerős tevékenységek, mint például a vezetés vagy az úszás elvesztették félelemfaktorukat. Kontrasztban a vadállatokkal való találkozással, napi szinte okoznak tragédiát. De már megszoktuk, így a mindennapi élet részét képzik” – magyarázza a szakértő.