Egy drogos történet megfilmesítése kiválóan alkalmas a tökéletes hollywoodi klisékre: menny, pokol, feloldozás, de Herendi Gábor nem így rendezte a Toxikomát. Kegyetlen filmet csináltak. A főszereplő, akit Szabó Győzőnek hívnak, tombol heroinnal és heroin nélkül, egy pillanatra sem irigylésre méltó, nemigen szerethető. Szabó Győző szerint pont olyan, mint ő maga volt.

Filmbéli mása sokkal nagyobb rohadék, mint a valóságos Szabó Győző. Lehet, hogy a hitelesség érdekében túl szigorú volt magához?

A pökhendiség teljesen hiteles. Pontosan ilyen volt az egóm, ami nem engedte meg, hogy bárki bekorlátozzon – a Lipóton is ez volt egy darabig. Épp ilyen volt „a nekem ne mondja meg senki, majd én megcsinálom” felfogásom, az is teljesen hiteles. Ezt kellett kitörölni magamból, különben nem tudtam volna változtatni. Nincs felmagasztosulás, happy end, mert állandó veszélyben vagyunk valamilyen függőségtől. Heroin, telefon, tévé, játékszenvedélyek...

Szinte már fáj a néző tüdeje a filmbéli Csernus doktor látványától, aki folyamatosan dohányzik.

Tényleg rengeteget cigizik, ez teljesen hozzá tartozik a karakteréhez. Még olyan helyzetben is, amikor nem kéne, például a terápia alatt. Persze ez egy filmes helyzet, elhisszük, működik.

AMI A FILM KEGYETLENSÉGET ILLETI, AZ ÉLET ENNÉL SOKKAL KEGYETLENEBB.

Nagyon nehéz filmre vinni, milyen kemény a valóságban ez a cucc. Beszélünk a filmben mélységes szakadékokról, hegyekről, ragyogásról és pusztító fájdalmakról, és szerencsére mégsem lett nyálas, vagy didaktikus a film.

Számomra az volt a legfélelmetesebb a történetben, ahogy a heroin elpusztítja a függő emberségét. Az életét is eladja egy adagért, elfelejti a gyerekét, akit mindennél jobban szeret, mert belövi magát. Ez félelmetesebb, mint a görcsök, mint amikor összecsinálja magát, amikor tályogos sebek tátonganak a könyökhajlatában... És ez mind benne van a Szabó Győző toxikus életszakaszáról szóló kétórás filmben. Elég bátor vállalás.

Benne van. Amit felsorolt az már a mélyrepülés. Tíz év alatt rengeteg minden történt. Voltak „jó” periódusok, amikor azt hittem, hogy én győzök, aztán rájöttem, hogy nem lehet győzni, utána el akartam engedni, le akartam állni, de nem ment. Aztán megint nem ment. Ez akkora harc, hogy el sem lehet mondani, de azért megpróbáltuk.

NEKEM IS NAGYON CSÚNYA VOLT A KAROM, AMIKOR LŐTTEM MAGAM, A GYEREKET IS OTTHAGYTAM AZ ÓVODÁBAN, TÉNYLEG ÁTÉLTEM EGY RENDŐRI RAZZIÁT, AHOL CSAK ENGEM NEM KAPTAK EL, TEHÁT A SZABADSÁGOM IS HAJSZÁLON MÚLT.

Szerencsés vagyok, azt mondják jó csillagzat alatt születtem, ami részben igaz, másrészről persze nem. De tény, hogy nagyon kevesen vannak, akik úgy le tudtak jönni a cuccról, ahogy nekem sikerült. Akinek sikerül, annak gratulálok.