MegMinden
2024-03-11

Látás-vizsgálat

(index.hu)

Megtalálhatták az okát, miért romlik el egyre hamarabb a fiatalok látása

A helytelen életmód, a kevés természetes fényben töltött idő és a képernyők bámulása miatt egyre súlyosabb problémát okoz a fiatalok körében a rövidlátás – meglehetősen hamar romlik a szemük világszerte. A szemészek szerint ráadásul ez a folyamat korántsem biztos, hogy teljesen visszafordítható, mivel olyannyira függünk már az eszközeinktől, hogy a probléma ezen forrását rendkívül nehéz lenne kiküszöbölni.

Évek óta köztudott, hogy az elektronikus eszközeink, így a telefonunk, a számítógépünk és a tévénk is kék fényt bocsát ki, amely mindamellett, hogy befolyásolhatja a nyugodt alvásunkat, a látásunkat is ronthatja. Azt azonban talán senki sem gondolta, hogy nem ez lesz a fő oka napjaink egyik legégetőbb egészségügyi problémájának...

Pedig valóban nem kizárólag a kék fény az, ami miatt a legtöbb Z generációba tartozó személynek már meglehetősen fiatalon szüksége van a kontaktlencse vagy a szemüveg használatára. A szakemberek szerint a rendkívül nagy számban növekvő rövidlátásért a fiatalok körében az felelhet, hogy egyre kevesebbet tartózkodnak kint a természetes fényben.

Ennek tudatában mindenki hálás lehet, akit a szülei gyerekként azzal traktáltak, hogy ne a tévét bámulja a sötét szobában, hanem menjen ki a napfényre kicsit játszani...

De miért romlik el a látásunk attól, hogy a szobában ücsörögve töltjük a napjaink nagy részét? A világ egyik vezető szemsebésze, dr. Joern Jorgensen arra figyelmeztet, hogy ez a tendencia egyre aggasztóbb mértéket ölt a világban, így azonnali cselekvésre, az okok megértésére van szükség.

Az első számú felelős az, hogy a pubertás korú gyerekek szeme nem jut elég természetes fényhez, így dopaminhoz sem, amely a szem károsodásához vezet.

Az orvosok szerint természetesen nem lehet megfeledkezni az arcunkba világító készülékeink káros hatásairól sem. Ezek a sokszor tényleg csak néhány centiméterre tartott kijelzők arra késztetik a szemet, hogy hosszú ideig, erősen fókuszáljon pislogás nélkül, ami szintén a rövidlátás kialakulásához vezethet.  A probléma egyértelműen rávilágít arra, hogy a fiatalok nem jutnak elegendő napfényhez, amely nagyon nagyban hozzájárul a rövidlátástól szenvedők számának drasztikus növekedéséhez világszerte. Ezért is fontos bátorítani a gyerekeket, hogy menjenek ki a szabadba, és legyenek ott kint többet, azt azonban már nem tudjuk visszafordítani, milyen jelentőséggel bírnak az okoseszközök ezeknek a generációknak az életében – vélekedett a szemsebész. 

Természetesen korántsem az a legnagyobb baj, ha valakinek szemüveget vagy kontaktlencsét kell hordania, a probléma odáig is vezethet, hogy valaki teljesen elveszíti a látását. 

Az eredeti írást itt találja.

Az eredeti írást itt találja.

Buzánszky, BL, buli és még több Buzánszky – húsz esztendeje

DEAC Vívás: Battai Sugár

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek