Homonnay Zsolt színészi tapasztalataira építhetett a rendezésben, all round színházi alkotói rutinja pedig stabil alapot jelent a Budapesti Operettszínház művészeti vezetőjeként. Januárban ismét látható lesz a színpadon Az Orfeum mágusa című nagyoperett és a Nine című musical főszereplőjeként, most azonban új pozíciójához kapcsolódó feladatairól és terveiről kérdeztük, és próbáltunk kulisszatitkokat megtudni a szilveszteri Mulass! Mulass! gáláról is.

– Így megfogalmazva soha, de az igaz, hogy bármikor, amikor „helyzet megkívánta, természetszerűleg kezembe vettem az irányítást. De ezt nem a vezetői ambíció, hanem a megoldandó szituáció diktálta. A lehető legjobb megoldásra törekedtem, és a társaim elfogadták azokat. Ebből adódott, hogy a rendező szakot is elvégeztem később.

Már az iskolai színjátszókörben, aztán a főiskolán is én voltam az, aki az adott produkció alatt felmerülő kérdésekre megpróbált választ és megoldást  találni. Ha hiányzott egy kellék, ha kellett egy jelmez, ha le kellett foglalni egy termet a próbára, ha nem volt meg egy vizsgára valamilyen szöveg fordítása, vagy ha plusz feladatok elvégzésére kellett csapatot alkotni, egyáltalán: ha bármilyen problémát appercipiáltam vagy neadjisten konfliktus merült fel, én voltam az, aki elkezdte mindig igyekeztem azonnal  megoldást keresni és találni. azonnali keresését. Mivel én is a csoport tagja voltam, a társaim megbíztak bennem, a tanárok pedig tudták, hogy nem személyesség, hanem az ügy fontossága vezet, ezért mindkét oldalról bizalmat kaptam. 

– Gondolkodás nélkül igent mondtál Kiss-B. Atilla főigazgató felkérésére, hogy az Operettszínház művészeti vezetője legyél?

– Igen, természetesen. Egy ilyen hatalmas megtisztelő felkérésre nem mond az ember nemet. Akkor sem, ha pontosan tisztában van azzal, mekkora felelősséggel jár egy ilyen jelentős, nagy hagyományú színház, mint a Budapesti Operettszínház művészi arculatának a meghatározása, művészeti életének koordinálása.

– Milyen feladataid lesznek ebben a pozícióban?

– A klasszikus művészeti vezetői feladatok közé tartozik a főigazgató úrral közösen a repertoár megtervezése, a bemutatásra kerülő darabok és azok alkotóinak kiválasztása, a szereposztások elkészítése, a repertoáron lévő előadások minőségi szinten tartása, azok működésének elősegítése. Ezen túl viszont szeretnék, szeretnénk visszatérni egy régi gyakorlathoz, amikor a színészekben hosszú távon gondolkodtak az igazgatók, amikor tudatosan építették a művészi pályákat. Szeretném ambicionálni az izgalmas egyéni vagy kisebb csoportos projekteket és segíteni az ötletek és az egyéni művészi ambíciók megvalósulását. Fontosnak tartom, hogy fejlődhessen adott művészek spektruma és kifejezési módja. És ugyanez igaz az énekkar, az ensemble, a balettkar, a zenekar tagjaira is, hiszen a színház csapatmunka, az előadások sikeréhez pedig ők is nagyon nagy mértékben hozzájárulnak. De továbbmegyek. A nézők számára láthatatlan műszak, a különböző tárak dolgozói teremtik meg az optimális, nyugodt professzionális feltételeket ahhoz, hogy az előadók színpadra lépjenek. Az ő munkájuk is elengedhetetlen, ezért művészeti vezetőként velük is folyamatos kapcsolatban szeretnék lenni. A kommunikáció elengedhetetlen, és bár valószínű, hogy nem tudok majd minden kérdésre azonnal választ adni, azt viszont tudom, hogy rengeteget segít a nyitott légkör, az, ha biztos lehetsz benne, hogy meghallgatják a problémádat. Röviden megfogalmazva: szeretném minden tekintetben összefogni azokat, akik az előadások létrehozásában részt vesznek. 

– December 15-én Kacsóh Pongrácra emlékeztetek az Egy rózsaszál szebben beszél… gálával. Hogyan sikerült? 

– Nagyon jól sikerült, színes műsort állítottunk össze. Nem klasszikus megemlékezésre törekedtünk, hanem egy egyszerre elegáns, méltóságteli és nagyon vidám estét szerettünk volna létrehozni. Az, hogy ez épp ilyenre sikerült, nagyban köszönhető a fellépő énekes művészek mellett vendégeinknek, Nemlaha Györgynek és Dénes Istvánnak. Gyuri művészeti íróként mindent tud a műfajról, annak megteremtőiről és annak otthonáról, ezért elképesztően érdekes dolgokat osztott meg velünk. A számtalan lexikális adat hangzott el, de egyáltalán nem száraz életrajzi tényként, hanem anekdotákba csomagolva. Elhozott például egy olyan Fedák Sári-könyvet, ami ma már megszerezhetetlen, és amiben Fedák a próbaidőszakról ír, arról, hogy milyennek látta Kacsóh Pongrácot, hogyan került Kacsóh a János vitéz közelébe, Heltai miért mondott le jogdíjáról az ősbemutató előtt, hogyan lett a daljátékból óriási siker, és hogyan ismerték fel, hogy ez bizony remekmű. Kézbe fogni ezt a kötetet, melyet Fedák Sári maga írt életéről és felolvasni belőle, számomra egészen borzongató élmény volt. 

Megemlítettük, hogy Kacsóh a modern zene elkötelezettje volt, és a Nyugat zenekritikusaként nagyon sokat tett azért, hogy Bartók Béla műveit a szélesebb közvélemény is megismerje és megértse. Bartók aztán Amerikába emigrált, onnan némi keserűséggel és iróniával üzente haza, hogy „ragadjatok bele a János vitézetekbe meg A víg özvegyetekbe” – miközben a Concertóba belekomponált egy Víg özvegy és János vitéz részletet is 1943-ban. És mivel ott volt velünk Dénes István karmester, aki a mi repertoáron lévő János vitéz előadásunk hangszerelését készítette, ő azonnal odaült a zongorához, és eljátszotta a releváns részt. Tőle is rengeteg érdekesség hangzott el, természetesen elsősorban zenei megközelítésből. 

Minden énekes közreműködő egy szál gyertyával érkezett a Kálmán Imre Teátrum színpadára, az est zárásaként, miután elmondtam, hogy a temetés előtt azt kérte Szirmai Albert,  Bakonyi Károly, a János vitéz mellett számos operett szövegírója, hogy Kacsóh tisztelői borítsák rózsaerdővel a friss ravatalt, miközben Pete Ádám énekelte az Egy rózsaszált…című dalt, minden közreműködő által egy-egy rózsaszál is odakerült a gyertyák mellé a zongorára. Az estének különlegesen érzelmes hangulata volt. 

– A nagyszabású és nagyszínpadi, repertoárszerűen játszott Huszka-, illetve Kálmán–Lehár-gálák után lesznek még a Kacsóh-megemlékezéshez hasonló, szórakoztató-ismeretterjesztő alkalmak?

– Természetesen folytatjuk a sorozatot, mert amellett, hogy nagyon jó hangulatú estek jöttek létre és a közönség is nagy szeretettel fogadja ezeket, mi itt az Operettszínházban missziónak tekintjük, hogy a nagy elődök életét, munkáit ebben az emberközeli, közvetlen formában is közel hozzuk és megismertessük a közönséggel.

– Te jegyzed a szilveszteri Mulass! Mulass! című óévbúcsúztatót. Az általad jegyzett gáláknak mindig van egy különleges dramaturgiai íve. Mire fűzöd fel a szilveszteri műsort?

– A keret ezúttal mi más lehet – stílszerűen –, mint egy szilveszteri parti, ahová az operettekből ismert hősök és hősnők készülnek. Az viszont legyen meglepetés, mi történik ebben a buliban!