Az intellektuális garázsrock jelzőpárosítás első hallásra meglehetősen meredek, ennek ellenére létezik. A megoldóképletet pedig az Ivan & The Parazol adja, akik szinte minden formában kilógnak a hazai zenei életből lassan tizenöt éve. És bár a rohanó jelen megannyi kísértést rejteget, a Parazolban mégis az a klassz, hogy stabil bástyaként, egyenes gerinccel és kíméletlen stabilitással kínálnak minőségi zenét, és csábítanak el csalódásmentesen. Hiszen olyan selymesen áramlik a csapolójukból a mocskos, mégis kristálytiszta rockzene, mint egy több száz éves dohos brit ivóban a legjobb ale.

Mi ez a motoros vízió a decemberi koncertplakáton?

Vitáris Iván: Igazából a Budai Pop lemezünket búcsúztatjuk, amelynek volt egy elég közönségformáló szerepe. És a köré épülő közösséget próbáltuk megszólítani úgy, mint ha mi lennénk a budai riders motorosbanda tagjai. És bár kevés közünk van a témához, azt vettük észre, hogy a közönség nagyon bírja mostanában ezeket az apró jegyeket. Az alap AI-val készült, amit a Simi generált szeptemberben.

Simon Bálint: Így nem kizárólag egy zenekar, hanem egy innovációs hub is vagyunk egyben.

Beszéljünk a magyar zenei életről.

V. I.: Minimum másfél óra, de a minap épp beültem egyedül kajálni egy helyre, ahol négy asztallal odébb Marsalkó Dávid szülinapját ünnepelték, aki nagyon cukin áthívott néhány koccintásra. Az öreg Dzsúdló is velük volt, amikor pár percen belül természetesen szóba került a kihagyhatatlan téma (Azahriah), ennek a társadalmi hatásai, vagy éppen, hogy miként alakította át ez a jelent néhány hónap alatt. Jelenleg kétféle tábor létezik: az egyik szereti, elismeri és emeli kalapját, a másik pedig támadja mindenféle indokkal. Ennek pedig biztos lesznek hatásai, még talán ránk nézve is. Ami az sem kizárt, hogy pozitív. Viszont, hogy egész őszinte legyek, nekünk ezzel a témával nem sok dolgunk van, jó neki, és egyfajta távoli nézőpontból követjük a dolgot.

Springer Márton: Ilyenkor kicsit a motoros bandák kívülállóságával kezelhetjük az ügyeket, ami szerintem jó.

V. I.: Az egész zenei élet változására az említett beszélgetésen épp Dzsúdló világított rá, hogy a legbravúrosabb talán az egészben az érdeklődés fenntartása. Ebben egészen különleges a szóban forgó előadó. Hiszen ontja magából a zenéket, és képes akár hetente kiadni egy dalt, ami egészen meredek. Mindeközben a Budai Pop már lassan hároméves, mi pedig örülünk, ha néhány év alatt össze tudunk hozni tíz új dalocskát. Ebben óriásit változott a világ. És ez más előadókra is igaz.

S. M.: Egyébként az elmúlt években a zenefogyasztók száma is jelentősen megnőtt, ami viszont jó dolog. Hiszen nem csak nagy koncertekre járnak el, hanem szinte bármilyen koncertre. Sőt, még az underground bandák közönsége is megnőtt. Ezek a változások nekünk is kedveznek.

Minek köszönhető ez a változás?

Balla Máté: Az sem kizárt, hogy a Covid generálta, és az emberek jobban értékelik az élőzenét. Amikor először megtapasztalták ennek a hiányát, akkor döbbentek rá, mennyire fontos.

Simon Bálint: És talán az is, hogy a hazai zene már könnyedén beilleszkedik a nemzetközi trendekbe. A magyar könnyűzenei szcéna már sokkal kevésbé van lemaradva a nyugati fősodortól, ami szerintem egy jó tendencia. Főleg, hogy a rajongók anyanyelvükön tudnak olyan zenéket hallgatni, amit eddig csak a világsztároktól kaphattak meg.

V. I.: A zenéhez alapvetően könnyen hozzájutsz, már nem feltétlenül van az, hogy hónapokat vársz egy album megjelenésére. A zene tulajdonképpen mindenhol ott van, és bárhol belebotlasz. Simán benne van, hogy az előbb hallottál itt most kávézás közben egy Arctic Monkeys-t, megtetszik, rákeresel, és elkezded fogyasztani. Ez nekünk tök jó.

Nem vezet ez túlzott híguláshoz?

V. I.: Mégis kierősíti, hogy ami jó, ami különleges, vagy akár csak nagyon sok mindenkire lő, az a nagy számokat is ugyanúgy meg tudja sokszorozni. Ezekben a nagy arénakoncertekben is az az érdekes, hogy negyven-ötven éve ilyen nem volt. Minden műfajnak nagyobb az elérése, és ezáltal a közönsége is.

B. M.: És talán az sem elhanyagolható, hogy a társadalom önmagában mire képes rezonálni.

Nekem félelmetes sok szempontból, hogy újra közelítünk a kilencvenes évekhez, szinte minden formában. A fiatalok pedig sok esetben úgy fogyasztanak zenét, hogy az első hullámban érkező anyagot kezdik el habzsolni. Végül vagy magával sodorja, vagy elkezdődik egy szelekció.

V. I.: Lehet, de nagyon sok előadó például úgy szerez közönséget magának, hogy szinte mindenkire lő, így pedig még nagyobb tömeget képes megszólítani. Így jönnek létre azok a számok, amelyekben egyaránt van latin, cigányzene, rock meg trap. Ezzel pedig a lakossági rétegben versenyezni nem lehet, mert 10 millió emberből 9,8 milliót veszel célba. De ettől függetlenül tök jó, hogy erről most lehet egy nyitott kommunikáció, és beszélhetsz, vitatkozhatsz zenéről. Nem úgy, mint mondjuk ’69-ben, amikor senki nem merte volna kritizálni bármelyik táncdalos előadót mondjuk az Omegával szemben. De tény, hogy az átmenet a jelenben zenei irányzatok között eléggé elmosódott. Nincs már olyan, hogy te most akkor dedikáltan rocker, vagy csak popper vagy.

Egyrészt, viszont úgy érzem, hogy ti soha nem is akartátok kihasználni ennek az átmenetnek a könnyedségét, csak azért, hogy nagyobb népszerűségre tegyetek szert.

V. I.: Soha, mert azok nem mi lennénk.