A restaurálásban az is jó, hogy az ember új barátokra és ismerősökre is szert tehet, s olyan dolgokat is kipróbálhat, amiknek korábban még a közelébe se merészkedett. Korabeli tuning-extrákkal díszített benzines kombi újjáépülése.

Több letűnt korszakot is megidéz ez az S123-as – az S a kombit jelöli a márkánál – Mercedes-Benz kombi. Egyrészt a német megbízhatóságot, másrészt a „zöldséges” feelinget, harmadrészt pedig a 80-as évek spoilereket felszerelő, sötétített lámpás korszakának tuning világát. Jól mutatja, mily' idők múltak el az eltelt évtizedek alatt. Sőt! Ha belegondolok egy negyediket is erodál – az SUV őrület közepén ma már sportkombi sem kell senkinek.

A vasfüggöny leomlása után, amikor elkezdtek a használt külföldi autók hazánkba is beözönleni, a W123-as Mercedes lett az egyik sztár, a használtautó piacok magasztosult autóhőse, a tartósság és a megbízhatóság örökké mozgásban lévő szobra. A jól szituált német családapák már utódjában, a 124-esben feszítettek, megváltak már a régimódi, még a régi csillagos márkák filozófiáját hordozó 123-asaiktól. Ezek az importált példányok ekkor már kezdtek túl lenni fénykorukon, de a „százhuszonhármasok” még igencsak jól tartották magukat – főleg a használt nyugati termékekre áhítozó kommunista blokk lakosainak szemében.

Emlékszem gyerekkoromra, a 80-as évek közepén élt a székesfehérvári tízemeletes panelek egyik lakásában egy srác, akinek apja szert tett egy ilyen új (!), fehér színű 123-asra. Horror drága lehetett, bár, asszem csak egy sima 200D volt. „Biztos többe került, mint egymillió forint” – mondogatták a haverjaim, s rájuk is ragadt a „Milliomosék” becenév, a velünk egykorú tizenéves Zsolti fiúkat is csak milliomos-Zsoltiként emlegettük az általános iskolában – ennyit arról, hogy mennyire meghatározó volt egy ilyen autó birtoklása annakidején. Amíg a szomszédjaink fiatal szocialista autóikat szereltek esténként s már szabad (!) szombatokon a murvás parkolókban, Zsoltiék bezzeg minden hétvégén kirándulni jártak a kocsival.

Majd egyre több 123-as bukkant fel a horizonton, nagyrészük elmúlt már tízéves. Ezek a kocsik szilárdak voltak még, mint egy öreg fa, s annak ellenére, hogy a törődésből egyre kevesebbet kaptak már, továbbra is csak mentek és mentek, miközben megnyugtatóan zakatoltak tovább – a többségük ugyanis kerregős dízel volt. S nem nagyon látszott rajtuk a futásteljesítmény. Ez a ridegtartás ellenére nyújtott megbízhatóság és elpusztíthatatlanság lett az a két fő tulajdonság, amely világsikert biztosított a típus számára, a Mercedes-Benz történetének egyik legmasszívabb modellje lett. Ráadásul 1976-os debütálása idején a W123 már ha már nem is volt annyira archaikus, de azért még igencsak konzervatív volt, ami meg is maradt – ugye a régi, stuttgarti iskola éltanulója volt ő még. Közelebb állt elődjéhez, az Állólámpáshoz, mint a 124-eshez – motorjai nagyrésze is az elődből került át, ahogy a hajtáslánc is. Az első kettős lengőkaros rendszer és a kormánymű pedig a W116-osból jött. De, mint kiderült, ez a fajta kiszámíthatóság és tartósság volt az, amire a vásárlóknak szükségük volt: a mérnökök által jól kiegyensúlyozott, harmonikus együttessé összeállított, bevált megoldások összessége sikert aratott. Ha pedig mindezeket dízelmotorral párosították, a fogyasztás is baráti volt, miközben a tempó ráérős – nem véletlen, hogy a békés csettegőből, a 240D-ből adták el a legtöbbet a típuson belül, a legyártott közel 2,7 millióból vagy 450 ezer darabot. Ezekből aztán lefosott és lesajnált keleti igáslovak lettek. Pedig nem annak születtek!

Ez volt Stuttgart első saját kombija, de tudni kell, hogy a gyári visszaemlékezések és a szakirodalom szerint még a típus tervezési szakaszában is voltak fenntartások a kombi modellcsalád teljes jogú tagként való bevezetéséről. Ennek a negatív hozzáállásnak az oka mindenekelőtt a kombik hírnevében keresendő: a kritikusok arra figyelmeztettek, hogy ez a karosszériaforma túlságosan emlékeztet a kereskedelemi és ipari használatra, ez pedig a hetvenes évek közepén még nem volt összeegyeztethető a Mercedes-Benz felső középosztálybeli célközönségével. A jövőbe láthattak vajon?! A 123-as széria koncepciója során végzett piackutatás azonban azt mutatta, hogy a sportos és luxus ötajtósra egyértelmű kereslet mutatkozik majd a piac egy teljesen más szegmenséből: a kombival jó úton haladhat a márka a típuscsaláddá válás felé, miközben az új karosszériaformából ideális szabadidőjármű lehet.

Az igazgatóság is látta ezt, s 1975-ben végül zöld utat adott a projektnek. Azt azonban kikötötték, hogy az új Mercedest nem szabad kombinak hívni, s a korábban használt „univerzális” kiegészítést sem használták már ekkor. A "Stationswagen" St megjelölést fontolgatták, majd megszületett a döntés – a "T" rövidítésnek kell az új változatot jelölnie. A betű a Tourismus vagy Transport szóra utal, de mivel nagy érdeklődést generált, utalhat a Trend-re is. Az S123-ban a betű pedig Stationswagont jelent. Minden kombi belteret szőnyeg borított, beleértve a rakodóteret is. Ezért az utas- és a rakodóteret nem választják el különböző minőségű anyagok, mint ahogy az más gyártók kombijainál megszokott volt.