Beköszöntött az ősz. Egyre hűvösebbek a nappalok és az éjszakák, a természet lassan téli álomba szenderül. Amíg nyáron ezernyi rovar repked és mászik nappal és éjszaka is, ilyenkor egyszer csak azt vesszük észre, hogy megszűnik körülöttünk a zümmögés. Vajon mi lesz velük a hideg évszakban, hová tűnnek a rovarok?

Mindenki másképp csinálja

A rovarok többféle stratégiát választanak arra, hogyan éljék túl a hideg évszakot. Vannak, akik a költöző madarakhoz hasonlóan egészen egyszerűen télire melegebb éghajlatra vándorolnak, majd nyárra ismét visszajönnek. A tavasztól őszig hazánkban is megtalálható bogáncslepke például a Szaharától délre eső területek és Európa között vándorolva a rovarvilág leghosszabb útját teszi meg. Oda-vissza akár 12–14 ezer kilométert is repülhet.

Más rovarfajok a téli időszakban úgymond hibernálják magukat, és téli álmot alszanak. Ezt szakszóval diapauzának nevezik. Ezt az állapotot egyébként nem a hideg, hanem a rövidülő nappalok idézik elő. A diapauza lehet obligát vagy valódi diapauza, amikor a nyugalmi állapot létrejötte a külső tényezők alakulásától függetlenül jön létre, és genetikailag meghatározott, valamint lehet fakultatív vagy feltételes diapauza, melyet a külső tényezők közül elsősorban a fotóperiódus vált ki. Az obligát diapauza általában az egynemzedékes fajoknál fordul elő. Ilyen például a mustárbogár, a kukoricabarkó, a cseresznyelégy. Fakultatív diapauzájuk általában a többnemzedékes fajoknak van, például a burgonyabogárnak, az amerikai fehér szövőlepkének és az almamolynak.

Jó néhány bogár és rovar egy szorbit- és glicerintartalmú anyagot állít elő testében, amely fagyállóként működik. Ennek a módszernek nagymestere Magyarország egyik legfeltűnőbb bogara, a vörös skarlátbogár, amely rendkívül jól tűri a hideget. A mínusz 40 fokot is remekül kibírja, néha az is megesik, hogy egyszerűen odafagy a búvóhelyül szolgáló kéreg alatti fatesthez.

Azonban nem mindenki éli túl a telet. Az ilyen fajok haláluk előtt gondoskodnak a fajfenntartásról, lerakják petéiket, tojásaikat, lárváikat, amelyek tavasszal kikelve folytatják az életet. Ilyenek például hazánkban a levéltetvek, a különböző szúnyogfajok, a tücsök vagy az imádkozó sáska. A darazsak sem élik túl a telet, nekik áttelelő petéik sincsenek. A megtermékenyített királynő marad csupán életben, aki a tavasz beköszöntével létrehozza az új nemzedéket.

Akadnak olyan fajok is, akik sokan szorosan összebújva tartják melegen egymást és magukat. A mézelő méhek is így élik túl a telet. A hangyák és a termeszek is összebújnak a föld alatt, illetve a katicabogarak is csoportokba verődve várják a melegebb évszakot.