Még csak három nap telt el a kéthetes nyári szabadságából, de J. Károly már most unatkozni kezdett. Ebben nincs is semmi meglepő, mert nem utazott el sehová. Úgy gondolta, hogy majd többet fog beszélgetni Karcsival, a teknős azonban nem tudott róla, hogy a gazdája szabadságon van, és meglehet, az sem tűnt föl neki, hogy magában beszél.

J. Károly kifejtette, hogy mérlegelte ugyan valamilyen nyári tábor lehetőségét, de rájött, hogy a felnőtteknek kizárólag olyan táborokat szerveznek, amelyekben a szenvedésért kell fizetni. Ha már szenved, arra ott van a munkahelye és a kereskedelmi televízió. Karcsinak egyikről sem volt véleménye, és arra sem reagált, amikor J. Károly elmesélte, hogy a büfés Eszter a szabadsága előtt rá akarta beszélni egy fogyókúrás táborra.

Két hét alatt neki ugyan nem lesz kockahasa, legyintett egy nagyot, ezért a mostani, derékban meglehetősen gömbölyded alakjáért lassan harminc éve keményen dolgozik, nem beszélve arról, hogy ha mégis sikerülne leadni a hirdetésben ígért hat vagy nyolc kilót, akkor többet kellene a ruhatára lecserélésére költeni, mint a táborra. Pedig az is jóval meghaladja az egyhavi fizetését, mert sokba kerül a dietetikus meg az orvos. Orvosra azért van szükség, mert előfordul, hogy éhezés közben valaki rosszul lesz. Normális ételt ugyanis nem lehet enni, csak gyökereket, az első két napon vizet isznak, sárgarépalevet, utána kefirt, és a napi túra után meditálnak, ahelyett, hogy bontatának egy doboz sört.

Ha már szóba került a meditálás, Eszter említette, hogy ezt is lehet táborban végezni, úgy hívják, hogy mindfullness, ami magyarul nagyjából azt jelenti, hogy tudatos jelenlét. Csak egy hétig tart, és lehet enni is, viszont megtanítanak leszokni például a sóvárgásról és a stresszről. Eszter elmagyarázta neki, hogy a kettő összefügg egymással, mert az ember általában a vágyai miatt lesz feszült, azonban a megfelelő koncentrációval ezen is sokat lehet segíteni. J. Károly igazat adott Eszternek, általában ő is stresszel, amikor eszébe jut a fizetése és a hét végi bevásárlás közötti összefüggés vagy egy randevú lehetősége, de belátja, hogy egy stresszes emberrel nehéz volna együtt élni, főleg úgy, ha a másik is állandóan feszült.

Mikor azt kérdezte, hogy megtudhat-e többet is a koncentrációs táborról, Eszter rögtön helyesbített, hogy nem koncentrációs, hanem meditációs, és elsősorban abban segít, hogy az ember megértse a sóvárgását és következményét, a stresszt. Olyanra vágyunk, ami nincs itt, és azzal harcolunk, ami itt van, mondta a nő, majd hozzátette, hogy a meditáció az étkezésre és a vágyakra vonatkozik, de nem helyettük van. Létezik még a fájdalommeditáció is, az viszont épp a fájdalom helyett van. A negyedik napon már mindenki csak hallgat, és a tábor végére megtanulja, hogyan maradjon csendben. J. Károly arra gondolt, hogy ezért is fölösleges annyi pénzt kiadni, elég, ha otthon marad.

Rájött, hogy túl sokat beszél, pedig Karcsit nem is érdekli a mondandója. Inkább gondolkoznia kellene, a szabadsága alatt úgysem zavarja senki, legföljebb az bosszantja, hogy nem jut eszébe, hogyan lehetne jobb útra téríteni a világot. A németek például már nem először hoztak rossz döntést a gázfelhasználást illetően, az amerikaiak mindenhová bevonulnak, meg sem kérdezik, hogy szükség van-e rájuk, a nyugat önmeghatározása kimerül abban, hogy átírják a szótárakat, és az energiaforrások erőszakos átalakítása éppen annyi energiát követel, amennyiből akár már a békés jövőt is meg lehetne fizetni.

Mit szólnál hozzá, Karcsi – kérdezte J. Károly a teknősét –, ha meghirdetnék egy gondolkodótábort? Ingyenes lenne, csak adományokat fogadnék el, mint a politikusok.

Tulajdonképpen túlélőtábornak lehetne nevezni – folytatta az iménti ötlet kifejtését. – Az első nap feltenném azt az egyszerű kérdést, hogy mi az ember dolga, kinek-kinek személy szerint. A tábor tíz napig tartana, és senkinek nem kellene mást tenni, csak a saját dolgán gondolkodni. Lehet bárhol, akár még otthon is, közben olvashat, nagyokat sétálhat, nézheti a naplementét, a csillagokat, esetleg a tévét, bár ezt az utóbbit nem javasolnám, mert akadályozza a gondolkodást.

Jó kérdés – fordult megint Karcsi felé. – A tábort az éli túl, akinek eszébe jut valami fontos a saját feladatáról, nem pedig másnak akarja megmondani, hogy mi a dolga. Tudom, hogy ez nem igazán népszerű, de ha elkezdenénk már most a gondolkodást, nem kellene azon aggódni, hogyan éljük túl a telet.

A szerző irodalomtörténész