Április 14-én filmpremier az Apolló moziban. A Macska a betonban c. honi alkotást mutatják be az alkotók. Rendező Dalnoky Ferenc.

A nézők már a kész filmet láthatják. Nem ismerik a készítés körülményeit, amelyekről a stáb órákon át sztorizhatna. A forgatás felettébb nehéz, nyűgös eleme a szerzői és előadói jogok megszerzése. A filmbe számtalan dalt, zenerészletet emeltek be, melyek nem saját szerzemények. Felhasználásuk jogi kötelezettségekkel járt.

A szerzői és előadói jog védi az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat, alkotóit, előadóit. A felhasználásról az alkotóktól kell engedélyt kérni, jogdíjat fizetni.

A filmkészítők több jogtulajdonost, jogutódot, de jogvédő irodát kerestek meg. A sok közül álljon itt egy „menet”.

A stáb a film egyik jelenetének zenével történő „felöltöztetése” mellett döntött. A Kacsatáncot választotta. Nálunk a Vámosi-Záray páros énekelte Csiripelő madarak címmel. Eredetileg a holland Louis van Rijmenant zenei producer és Werner Thomas harmonikás jegyzi. A zene, és vele együtt a totyogós, szárnyemelgetést utánzó karmozdulatos, fenékriszálós tánc egy svájci kocsmából indult világhódító útjára.

Mivel a számot Vámosiék magyarosították, a film készítői a művészpár hagyatéka utáni kutakodásba fogtak. Internetes böngészés eredményeként jutottak el a Magyar Kincstárhoz. Huszonkilenc elhunyt művész jogainak gondozását végezték, köztük a művészházaspárét is. Legalábbis erre az eredményre jutottak. Az információt kissé furcsállották, de aztán hívták az intézményt. A jogtulajdonról az illetékes nem tudott, de bíztatta az érdeklődőket, kérésüket küldjék el írásban. Telt, múlt az idő. Két hónap után újabb hívás. A vonal végén ugyanaz az ügyintéző türelmüket kérte: tudják, a bürokrácia. A homokórát újfent sokszor kellett megfordítani, hiszen nem érkezett válasz. Következett a harmadik hívás. Küldjük írásban. Már megtettük. Akkor még egyszer tegyék! ...Új kolléganő foglalkozik vele. Pontosan harminc napra érkezett a válasz: a művészpár hagyatéka nincs a birtokukban.

A filmkészítők újra az internetet böngészték. Új információ: Záray Mártának van egy fogadott lánya. Nosza, kikeresték az elérhetőségét. Ment az elektromos levél. Hamar válaszolt. Halvány fogalma sincs, kinél lapulnak a jogok.

A készítők nem adták fel. Új lehetőségek után kutattak, amikor váratlanul egy fővárosi jogvédő irodától érkezett levél. A jogok náluk vannak. Negyedmillió forintért hozzájárulnak a szám felhasználásához. A kérők mérsékelni igyekeztek az összeget. A film közösségi összefogással, minimális költségvetéssel, adományokból készül. A céget nem hatotta meg, így végül a filmesek nem kérték a zene felhasználási jogát.

Járhatóbb útnak tűnt az eredeti szerzők megkeresése. A gyors ügyintézéstől elszokott hazánkfiait meglepte a háromnapos válasz. A jogok egy New York-i irodáé. Három napon belül szintén reagáltak. Hatvan dollárt kértek, ami igazán jutányos. Kifizetésére hajlottak is volna, csak annyi volt a baj, évente kellene.

A stáb ekkor döntött a saját változat mellett. Megbízott egy ismerős zeneszerzőt, komponáljon valami hasonlót. Csekély apanázsért meg is tette.