Hogyan is írta a hivatalos Facebook-oldalán? “Szia, ciao, hallo, hi”? A Nemzetek Ligájában Anglia, Németország, Olaszország és Magyarország egy csoportban szerepel majd jövőre. Az Ön esetében nyilván a “ciao” a legérdekesebb…

– Szinte biztos voltam az ellenfelekben a sorsolás előtt, mondtam is a kollégáimnak, kiket fogunk kapni, Németországot és Olaszországot meg is neveztem előre és Anglia is a lehető legerősebbnek tűnt a kalapjából. Az olasz válogatott talán nem a legjobb volt a lehetséges ellenfelek közül, de szentimentális okokból mégis…soha nem vezettem még csapatot a hazám ellen, soha nem is gondoltam volna korábban, hogy ez létrejöhet. Szerintem ez a csoport még erősebb, mint az Eb-négyesünk volt. De hát ez a legfelsőbb divízió a Nemzetek Ligájában, nyilván a harmadik vonalban egyszerűbb dolgunk lenne.

Érzelmileg mit jelent majd Önnek Olaszország ellen meccselni? El tudja már képzelni?

– Egy rendkívül emocionális pillanat lesz, az biztos. Olaszország a szülőhazám, az én országom. Alighanem két himnuszt éneklek majd a meccseink előtt…(nevet).

Lelkileg a 2021-es év sem lehetett egyszerű az Ön számára, az Eb-eufória, a Franciaország vagy Németország elleni döntetlen után voltak mélypontok is, az albánok elleni két vereség. Ön személy szerint hogyan élte meg az év csúcs- és mélypontját?

– A németek elleni mérkőzés nem azonnal csapódott le bennem, elég vegyesek voltak azért az érzelmek, hiszen Münchenben remek munkát végeztünk, ott döntetlent játszani egyrészt nagyszerű eredmény, nem mindennap fordul elő, másrészt azt is tudtuk, hogy a végeredmény a kiesésünket is jelentette, amit az utolsó 5-6 perc pecsételt meg ráadásul. Aztán pár nap elteltével jöttem rá én is, mire is voltunk képesek. És talán ez volt az egész év csúcspontja. A mélypontot pedig az Albánia elleni hazai vereség jelentette. Az ott eldöntötte, hogy a vb-álmaink elszálltak. Nyilván a kinti meccsel sem voltam elégedett, de amit itthon játékban nyújtottunk…az nagyon fájt nekem. Ennél sokkal jobban kellett volna futballoznunk, de egyszerűen képtelenek voltunk rá.

Hasonló volt a helyzet, mint 2019 őszén, a Horvátország és a Wales elleni meccsek után? Ott komolyabb változásokra szánta el magát, ami eredményt hozott. Most, az albánok elleni páros vereség után mennyire kellett új lapot nyitnia?

– Én leginkább a két évvel ezelőtti, Wales elleni találkozót követő időszakhoz hasonlítanám a mostanit. A horvátok azért akkor még a világ tíz legjobb csapata közé tartoztak, ott benne volt, hogy kikaphatunk. Persze nem úgy, hogy kapunk 25 perc alatt három gólt a saját hibáinkból. De sokkal jobban bántott a Wales elleni találkozó, ahol a játék minden szempontjából impotensnek bizonyultunk. Utána döntöttem el, hogy sok mindenen változtatni kell. Most más volt a helyzet, mert három nappal később jött az újabb nagy feladat. Az Albánia elleni hazai selejtező után a játékosok maguk is megmutatták, hogy képesek talpraállni, hiszen három nappal később pontot szereztünk a Wembley-ben, 68 év után a legjobb eredményt elérve Angliában. A futballistákban is megvolt a tettvágy, hogy jobb teljesítményt nyújtsanak. Nagyon más jellegű mérkőzés volt persze a két találkozó, Albánia ellen nálunk volt a labda 61-62 százalékban, de a támadóharmadban hiányoztak az utolsó passzok, lövések. Hogy miért? Mert fontos játékosok hiányoztak a csapatból és én nem tudtam őket megfelelő módon pótolni. A pályán lévő játékosok többsége nem volt igazán jó formában, de több más oka is volt a vereségnek. Az ilyen meccseken szükség van a minőségi utolsó mozzanatokra és ez bennünk akkor nem volt meg. Mint ahogy megvolt például a legünnepeltebb és legtehetségesebb játékosunkban, Szoboszlai Dominikban San Marino ellen – oké, nyilván az egy más szintű találkozó volt, de ott pár perc elteltével a csapat élére tudott ő állni. Az ilyesfajta egyéniség, befejezőkézség hiányzott az albánok ellen.