(totalcar.hu)
A BMW-motoros, hibrid RT és a Volvo-alvázas logisztikai tűzoltójármű után a leodingi tűzoltógyártó most egy újabb Volvo-alapú, full elektromos, létrás tűzoltóautót mutatott be. A már sorozatban gyártott 32 méteres, L32A-XS típusú létrát szerelték rá egy Volvo FE alvázra. Összesen három villanymotort kapott, kettő a jármű- egy pedig a létraszerkezet mozgatásért felel.
Az áramellátásról három, egyenként 66 kWh-s akkupakk gondoskodik. A teljes 198 kWh kapacitást a tűzoltójármű fedélzeti számítógépe mindig optimálisan osztja be. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy ha például 12 kilométerre van a káresemény a tűzoltólaktanyától, akkor a számítógép 30 kilométeres távolságot számít az oda-vissza úthoz. Így egy ilyen bevetés során a létra még tud két emelési műveletet, öt létramozgatást és egyórányi árbocműködést. Minden művelet befejezéséhez tartalékol áramot az eszköz, hogy a mentések biztonságosan befejezhetőek legyenek.
Az energiafelhasználásról és az elvégezhető, maradék műveletről egy nagy méretű kijelzőn keresztül a gép folyamatosan tájékoztatja a kezelő tűzoltót. A jármű külső áramforrásra, vagyis generátorra is csatlakoztatható, ez esetben csak a létra mozgatását tudja ellátni a jármű.
Az eredeti írást itt találja.