(wmn.hu)
Néhány hete lett hetvenöt éves a nagymamám, – bár ő nincs tisztában vele, én mégis tudom, hogy – ő a legerősebb ember, akit ismerek. Nehéz élete volt, de a mai napig mosolyog a szeme, amikor meglát, hiába leszek mindjárt harminc, és hiába kértem ezerszer (főleg kamaszként), hogy hagyjuk el a kicsinyítő képzőt a nevem mellől, ő még mindig úgy hív, hogy Cintikém. Most már szeretem, hogy így szólít, mert felnőttfejjel értettem meg, amit gyerekként csak éreztem. Hogy milyen különleges az a kimeríthetetlen kút, amelyből a nagyszülők képesek erőt gyűjteni és a szeretet adni. A nagyszülők világnapján
Az eredeti írást itt találja.