Most, hogy a Piramis együttesről készítek cikkek és interjúk alapján sorozatot, úgy gondoltam, hogy színesebb lesz a történet egy olyan emberrel, aki akkor ott volt a zenekar születésénél és barátságával, munkájával végig kísérte a zenekar pályafutását. Fontos, hogy megismerhessük a dolgok hátterét is. Hajnal Gábor rockmenedzser pedig tud újdonságot mondani a Piramissal kapcsolatban, akkor az olvasónak is okozhat meglepetést. (Fiery)

Hogyan ismerkedtél meg Som Lajossal?

1967-ben, amikor még a Könyvklub vezetője voltam, minden hétvégén játszott a Scampolo zenekar. Egyik szombaton egyéb okok miatt nem tudtak fellépni, ezért küldtek maguk helyett egy másik bandát, a Record együttest és ebben a csapatban játszott akkor Som Lajos.

Tudom, biztosan furcsának fog tűnni, de a mi találkozásunk egy amolyan "meglátni és megszeretni" érzés volt azonnal, pillanatok alatt összebarátkoztunk, de olyannyira, hogy elkezdtünk együtt lógni. Együtt járkáltunk koncertekre, házibulikra, satöbbi. Akkor kezdtem el menedzselni Lajos zenekarát, mert rövid időn belül szereztem nekik állandó fellépőhelyet a Révai utcában, a város közepén, a Gyapjúforgalmi Vállalat KISZ klubjában. Ahogy az idő telt, mi továbbra is jó barátságban voltunk és amikor Lajost hívták a Neotonba, velem beszélte meg, hogy mégis mit csináljon.

Emlékszem, szakadó esőben sétáltunk a Váci utcában. Az emberek mind bemenekültek a kapualjakba, csak minket nem érdekelt a rossz idő, mert lekötött a téma. Nem volt biztos abban, hogy jó-e neki, ha oda megy. A Neoton stílusa finoman szólva sem az ő zenei világa volt, nagyon nem szerette. Az egyetlen ok, amiért végül mégis elvállalta, hogy ezáltal bekerülhet a vérkeringésbe, a nagyok közé. Hiába játszott már a Tűzkerékben, vagy a Recordban, azok nem számítottak komoly zenekarnak.

Ekkor még mindig a Könyvklubban dolgoztál?

A zenész szakmában a barátság olyan, hogy néha ellazulnak a szálak, néha hosszú időre nem találkozunk, mindkét embernek más irányt vesz az élete, de amikor újra összejövünk ugyanott folytatjuk, ahol abba hagytuk. Lajosnak ott volt a Neoton, én pedig az Egyetemi Színpad szervező vezetője lettem. Akkoriban ez a pozíció a világ csodájának számított, Budapest egyik legelitebb helye. A dolog pikantériája, hogy az ORI-ból (Országos Rendező Iroda) küldtek oda. Azt tudni kell, hogy abban az időben csak az ORI szervezhetett hivatalos előadást. Akkor még a Semmelweis utcában volt a székhelyük, ahova én elég gyakran bejárogattam, mivel addigra már elég sok zenészt ismertem, ott lehetett beszélgetni, egyáltalán jelen lenni. Ezen a napon azért mentem be az ORI-ba, mert kiléptem a Könyvklubból és új állást kerestem. Tudod, akkoriban nem lehettél munka nélkül, mert azonnal elvitt a rendőr KMK-ért (közveszélyes munkakerülő). Na, szóval az ORI-ban találkoztam egy nővel, ha jól emlékszem, Speizer Mártonnénak hívták. Beszélgettünk és rákérdezett, hogy én hol dolgozom. Mondom, hát éppen sehol. Erre ő megkérdezte, hogy nem akarok-e az Egyetemi Színpadon dolgozni? Hát dehogynem! Kérdezem tőle, hogy mi lenne a feladatom? Sok mindent kell csinálni, a jegyárúsítástól kezdve minden, de a legfontosabb az lenne, hogy a beatkoncerteket kell szervezni. Hú a qrva élet...

Áttrappoltam, mint egy őrült, nehogy valaki lenyúlja előlem a lehetőséget. Szabó Vilmos gazdasági igazgatót kellett keresnem. Benyitottam és mondtam, hogy kit keresek, az öreg rám nézett: Téged küldtek az ORI-ból? Mondom engem. - Na, akkor ott az asztalod. Ettől a pillanattól kezdve én lettem Budapest legjelentősebb koncerthelyszínének a főszervezője. Illés, Omega, Sigma, Kex, Mini, Koncz Zsuzsa, később a Skorpió, Taurus, P. Mobil. Egyetemisták szórakoztak, az akkori ellenzék is - már amennyire lehetett - ott találkozott, de volt Mensáros est, Latinovits est, Sándor Gyuri, állandó házigazda volt a népszerű színészekből álló Universitas együttes. Egyszer pedig egy erdélyi magyarnak, Tompa Lászlónak hoztunk össze több előadói estet. Ez akkor szinte a lehetetlen kategóriába tartozott.