MegMinden
2021-05-22

Dekoltázs

(twitter)

Eltűntették az összes lány dekoltázsát egy floridai középiskola évkönyvéből

Nyolcvan diák portréfotóját szerkesztették át, mielőtt bekerülhettek volna egy floridai középiskola évkönyvébe. Valamennyi érintett lány, a fiúk fotóihoz nem nyúltak.

A szülők és a diákok is felháborodtak, miután észrevették, hogy a floridai St. Johns megyében működő Bartram Trail középiskola évkönyvébe jelentős utólagos szerkesztés után került be több tucatnyi diák fotója. A nyolcvan érintett mindegyike lány, akiknek jellemzően a dekoltázsaikat tűnették el – írja egy jacksonvillei hírportál.

Az egyik diáklány, Riley O’Keefe úgy fogalmazott, jóval többről van szó, mint egy egyszerű évkönyvről, ismét a lányok testének szexualizálása, illetve a lányokat és a fiúkat megkülönböztető kettős mérce áll az események középpontjában.

O’Keefe rámutatott, hogy míg a fiúk sportfotóival, például az úszócsapat fürdőgatyás képeivel semmi gondja sem volt az évkönyvbizottságnak, addig a lányok képeiről a dekoltázsnak a leghalványabb nyomát is eltüntették.

Az eredeti írást itt találja.

Kanadában díjazták a Pozsgai Zsolt által rendezett Magyar Golgota című tévéfilmet

Most már biztos! Lesz Campus Fesztivál

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek