Ököljog! - Egy volt maffiózó önéletrajza

Bolya Zoltán

Elmesélem, hogyan lettem egy hétköznapi családban felnövő gyerekből fiatalon bűnöző.

Próbálom minél hitelesebben leírni és visszaadni az olvasók számára a kilencvenes évek alvilágának hangulatát.

Tudatlanul vágtam bele az alvilági életbe, így nem is kerülhettem el a sorsom. Hamar jött a pihenő a rácsok túloldalán, majd körözés, menekülés. Hamis papírokkal átszökve a határon a Francia
Idegenlégió, onnan kalandos úton haza. Huszonéves korom
elején már kemény bűnözőnek számítottam. Egyre durvább dolgokat
vállaltam be, nem féltem semmitől és senkitől.

Nem voltam drogos, nem ittam, nem játszottam el a család pénzét, én bűnöző voltam. Napi szinten ment az autólopás, betörés, lehúzás, később a súlyosabb, erőszakos
bűncselekmények: betámadások, pénzbehajtás, zsarolás.

Nem egyszer voltam kénytelen az elveimmel szembe
menve megalkudni és lepaktálni olyanokkal, akikkel nem akartam, de barátot
nem árultam el soha.

Szembesültem vele, hogy a legrosszabb időszakban
csak a szűk család az, akire számíthattam: apám, anyám és a későbbi
feleségem Ági.

Néhányszor elhangzik a szerencse szó. Tény, szerencsés
csillagzat alatt születtem és valóban voltak szerencsés pillanatok az
életemben, de úgy gondolom, amit elértem, azt csak és kizárólag a saját
állhatatosságomnak köszönhettem. Az akaratomnak, az erőmnek, de talán
legfőképp az eszemnek. Másnak is állt a zászló, de nem tudott élni az adott
lehetőségekkel. Nem voltam, és nem vagyok szent!