Az életrajzi valóság fikciós megjelenítésének igénye azt jelezheti, hogy a személyes-pszichológiai, a társadalomtörténeti és a szűkebben vett irodalmi megítélés szempontjai keveredhetnek (a társadalomtörténeti szempont meghatározó például Weiss Jánosnak a Jelenkor 2020/6. számában megjelent írásában). A könyv kritikai tétjei között tehát kiemelt fontosságú, hogy mennyire meggyőzően alakítja művészi narratívává a felhasznált életanyagot. A Magyar Copperfieldben a visszatekintő elbeszélés egy személyes identitás kialakulását tárja föl, az elbeszélő gyermek- és kamaszkorára összpontosítva, mely személyes élettörténet elválaszthatatlanul összefonódik a helyi és a tágabb politikai közösség sorsával – miközben a narratíva egyik központi motívuma az elbeszélő különállásának, autonómiájának nyomatékosítása. Az elbeszélés tehát az önmegértés, az analízis (olykor kimondottan terapeutikus) gesztusait ismert és kevésbé ismert társadalmi-történelmi összefüggések közé ágyazza; a narratív forma így az előrehaladó eseménytörténet, az olykor a távolabbi múltba is visszatekintő, kontextusteremtő magyarázat és a gyakran előreutaló, sőt jelenidőbe váltó önértelmező kommentár összjátékaként áll elő.