Hajdú-Bihar
2021-09-24

Komplex fejlesztést adtak át Berettyóújfaluban

Újabb kerékpárútszakasz, a berettyószentmártoni részen pedig főtér is épült.

A szeptember 24-ei átadón elhangzott, hogy a megyei önkormányzat koordinálásával, az EU Terület- és Településfejlesztési Operatív Programja keretében megvalósult beruházásra 340 millió forintos támogatást kapott a város. A munkálatok során gyalog- és kerékpárút, átkelőhely, bicikliút és buszöböl is épült. Berettyószentmárton településrészen pedig ehhez - kormányzati támogatással - egy pihenőtér is megvalósult. 

Vitányi István országgyűlési képviselő köszöntőjében hangsúlyozta, dicséretes, hogy az itt lakók is cselekvően vettek részt a programban. Példaként említette, hogy a térre ültetett fákat is helyi lakosok ajánlották fel. Az átadott új bicikliútszakasz kapcsán pedig a kerékpáros közlekedésre buzdította a jelenlévőket, hiszen amellett, hogy óvják ezzel a környezetet, saját egészségükért is sokat tesznek. 

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a 2021-2027-es időszakra vonatkozó TOP Plusz felhívások társadalmasítása éppen a mai napon ér véget, az elmúlt 10 napban küldhették el észrevételeiket a települések. Így várhatóan október elején megjelennek a program kiírásai, majd 30 nap után be is lehet adni a következő időszakra betervezett fejlesztésekre vonatkozó pályázatokat. Mint mondta, a megyei önkormányzat a jövőben is segít a településeknek céljaik elérésében, hiszen az eddigi együttműködéseknek is látványos eredményei voltak. 

Muraközi István polgármester elmondta, hogy a fejlesztést komoly előkészítő munka előzte meg, hiszen számos megoldandó probléma adódott, ezzel kapcsolatban megköszönte mindenkinek a kitartó munkát. Hangsúlyozta továbbá, hogy Berettyóújfalu az elmúlt két évtizedben elkezdett egy olyan kerékpáros barát koncepciót megvalósítani, melynek első méterei mintegy 20 évvel ezelőtt a Kossuth és a Földesi utcán jöttek létre. Már elmondható, hogy jelenleg több, mint 10 kilométer a települést átszelő és több oldalon keresztező kerékpárút-hálózat hossza.

 

 

Kitüntették a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatóját

IT fejlesztő és szolgáltató központot hoz létre Debrecenben a COSMO CONSULT Csoport

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek