Egyetem Tér
2021-09-24

Kitüntették a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatóját

Jogászdíj elismerésben részesült Herdon István, a DE Állam- és Jogtudományi Karának az előző tanévben végzett hallgatója, aki jelenleg a DE Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola nappali tagozatos hallgatója. A doktorandusz győztes pályázatának címe: A vállalkozó joghallgató.

A budapesti Károlyi-Csekonics-palotában tartott Első Magyar Jogi Könyvszalon keretében (ahol a DE ÁJK számos kiadványa is megismerhető volt) 12 kategóriában osztották ki a Wolters Kluwer Hungary által meghirdetett Jogászdíj elismeréseket. Ennek keretében Az év joghallgató tehetsége elismerésben részesült Herdon István, a DE ÁJK hallgatója, akinek mentora pályázati anyagának összeállításakor Zaccaria Márton Leó volt. A díjat Czine Ágnes, a Károli Gáspár Református Egyetem rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettese adta át.

Herdon Istvánt korábban kétszer díjazták az Országos Bírósági Hivatal által meghirdetett Mailáth György Tudományos Pályázaton, illetve idén Domokos Lajos-díjat és Pro Scientia Aranyérmet ítéltek neki oda. Ezeken túl számos tudományos írásmű szerzője, többet mentorával közösen jegyeznek. Az üzleti életben, elsősorban a start up cégek világában mozog otthonosan. Többek között társalapítója a régió egyik legnagyobb közösségi irodájának. Szintén társalapítója egy éttermek számára készült online értékesítési rendszernek.

- Pályázatomnak azért adtam A vállalkozó joghallgató címet, mert ez tükrözi egyfelől egyetemi tanulmányaimat, másfelől a tanulmányokon kívül az üzleti életben folytatott tevékenységemet. Ahogyan a pályázatban is értekeztem erről: amit reggel hallgattam az egyetemen, azt már délután hasznosítani tudtam a gazdasági életben. Ebből kifolyólag határozottan merem állítani, hogy a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara kiváló választás azok számára is, akiket nem kizárólag a klasszikus jogi területek érdeklik, hanem nyitottak az üzleti élet irányába is – jelentette ki a hirek.unideb.hu-nak Herdon István.

 

Szikora Veronika, a DE ÁJK dékánja arra emlékeztetett, hogy Herdon István tavasszal első helyen végzett az általuk szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Állam- és Jogtudományi Szekció Munkajogi Tagozatán, illetve néhány hete a szintén itt rendezett OTDK Pluszon is előadott.

– Nagyon büszkék vagyunk a náluk tanuló fiatalember remek eredményeire, aki a Jogászdíj pályázat benyújtásának idején summa cum laude minősítéssel szerzett diplomát – tette hozzá.

 

 

Sajtóiroda - OCs

Finucci Bros Quartet

Komplex fejlesztést adtak át Berettyóújfaluban

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek