• kevés felhő3℃ Debrecen
  • Kázmér
  • Benzin: 413Ft
  • Dízel: 427Ft
A változtatást alapos vizsgálat előzte meg, többek között a korábbi ügyfélforgalmi adatok alapján alakították ki az új ügyfélfogadási rendet, így néhány kormányablak hosszabb, néhány pedig rövidebb ideig tart majd nyitva.

Új nyitvatarási idővel találkozhatnak azok, akik a Kormányablakokban szeretnének ügyeket intézni. Ahatékony és gyors ügyintézés biztosítása érdekében a kormányhivatal a Miniszterelnökséggel együttműködve felülvizsgálta a megyei kormányablakok nyitvatartási idejét, és – figyelembe véve az elmúlt évek tapasztalatait, az ügyfélforgalmi adatokat és a helyi sajátosságokat – új, az állampolgárok számára kedvezőbb ügyfélfogadási rendet határozott meg.

A módosult ügyfélfogadási rend lehetővé teszi, hogy a kormányablakok az ügyfélfogadási idő alatt folyamatosan teljes kapacitással működjenek, ezáltal az állampolgároknak kevesebb ideig kell majd várakozniuk, és az ügyintézés is gyorsabbá, hatékonyabbá válik. A rugalmas ügyintézés érdekében minden megyében lesz olyan ügyfélszolgálat, ahol lehetőség nyílik a kora reggeli, illetve a késő délutáni ügyintézésre is. A kormányhivatalok arra is törekedtek, hogy – az egységesítés érdekében – az új ügyfélfogadási rendet az egyéb, kormányhivatali és önkormányzati ügyfélszolgálatok nyitvatartási idejével összhangban alakítsák ki.

Az egyes kormányablakok nyitvatartásáról a kormanyablak.hu weboldalon és a Kormányablak mobilapplikációban tájékozódhatnak az ügyfelek.

Cseh légióssal erősített a DEAC jégkorong csapata

A Katasztrófavédelem is írtja a szúnyogokat Hajdú-Biharban

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek